Középiskolai tanulmányait ügyvéd apja lakóhelyén, Rimaszombatban, továbbá Eperjesen, Sárospatakon, a jogi tanulmányokat pedig a budapesti egyetemen végezte.
1883-tól 1895-ig a rimaszombati takarékpénztárban dolgozott. 1895-ben Kostenszky Géza halála után a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület titkárává választotta,[1] ettől kezdve Nyitrán élt. 1899-ben Komárom vármegye tanfelügyelője lett. Szerkesztette a Gömör-Kishont című hetilapot 1885 első felében és 1891–1893-ban Rimaszombatban, közel ezer cikket írt a lapba. Írói pályáját a Petőfi Társaság 1927-ben Jókai nagydíjjal tüntette ki.
Politikai, társadalmi cikkei, elbeszélései a megyei és a fővárosi lapokban is megjelentek. A Pallas nagy lexikonába mintegy 200 történelmi cikket írt; a Magyarország vármegyéi és városai című sorozat Nyitra vármegye című kötetében (Budapest, 1899) ő írta a vármegye közigazgatásának történetét és a megyei társadalmi mozgalmak ismertetőjét. Tagja volt a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak is.[2]
Szépíróként a vidék novellistája, a népi gondolkodásmód és érzésvilág ábrázolója. Csöndesen szemlélődő alkat, bár az erkölcsök lazulását szomorúan figyeli és elítéli. Történeteiben a kesernyés humor borongós életérzéssel keveredik: eltűntek az élet régi szépségei, a pénz uralkodik a világon. Az író lehangoló élettapasztalatait is lírával szövi át. Elhunyt kortársairól szóló megemlékezései között több kitűnő jellemkép van. Tájleírásai közül különösen a Bükk-vidék szépségeinek ábrázolása kelt figyelmet. „Hármas jelszavam, mit negyven kötet könyvem megírása közben mindig éreztem, ez volt: Szépség, Magyarság, Emberszeretet. Ezt kerestem, ezt írtam, e szerint igyekeztem élni is. És inkompatibilitást soha sem találtam” - írta visszaemlékezésében munkásságáról Lőrinczy.[3]
Pintér JenőA magyar irodalom története: tudományos rendszerezés Budapest, 1930–1941; 8. kötet: Regény és színmű / Hagyományőrző elbeszélők c. alfejezet (Arcanum Kiadó)
.jpg)
