A Lurai Nemzeti Park (albán nyelvenParku Kombëtar i Lurës) nemzeti parkAlbánia északkeleti részén, Dibra megye területén. 1966-ban hozták létre, 1280 hektáron terül el a Lurai-hegység legmagasabb csúcsától, a 2119 m magas Kunora e Lurëstól keletre.[1] A park híres a benne található tizenkét tengerszemről (Lurai-tavak) és élővilágáról, mely egész évben vonzza a látogatókat.
Története
Gjergj Fishta albán költő szerint „aki nem látta Lurát, az nem látta Albániát”, Edith Durham utazó pedig azt írta, hogy „Mikor felértem a Lurai-hágóra, gyönyörű rétet láttam, amilyet sehol nem láttam még a Balkánon”. Szépségének köszönhetően az albán kormány 1966-ban nemzeti parkká nyilvánította a területet. A kommunizmus bukása után azonban az 1990-es években és a 21. század első évtizedében a területet súlyosan érintette az illegális fakitermelés és az erdőtüzek; a becslések szerint a park területének akár 50%-a is elpusztulhatott. 2014-ben az albán kormány nagy vitákat kiváltó rehabilitációs kampányba kezdett, melynek részeként erdősítéseket, útjavításokat végeztek és új információs táblákat helyeztek ki.[2][3] Egyes helyiek ezeket a törekvéseket felszínesnek nevezték. Eközben civil szervezetek azzal próbálják új életre kelteni a parkot, hogy fákat ültetnek és eltávolítják a szemetet a tavak körül, melyek némelyike már kezd kiszáradni.[4][5][6][7][8] A természet is kezdi leküzdeni a problémákat, és a fák magvai természetes úton is terjednek a park különböző részein.
A park közelében, Fushë-Lurában két, családi tulajdonban álló szállodában és számos vendégházban lehet megszállni.
Földrajza
A Lurai Nemzeti Park a Lurai-hegység keleti lejtőin fekszik. Peshkopia városa a parktól kb. 25 kilométerrel keletre fekszik, Fushë-Lura és Sina e Epërme falbak pedig a közelben találhatóak. A szépségéről híres nemzeti parkban számos ritka állatfaj megtalálható. A parkban tizenkét gleccsertó található, melyek a Würm-glaciális idején alakultak ki, és összfelületük 100 hektár. A tavak 1200–1500 m magasan fekszenek. Nyáron a Virágok tavát hatalmas fehér vízililiomok lepik el, amelytől a tó felülete virágzó kertnek tűnik.[9] A vízben pettyes gőte és búbos gőte él. Télen a befagyott tavak a parkon átvezető sífutópálya részét alkotják.
A park déli részén színes virágokkal teli rét és tűlevelű fák találhatóak, ez Kancák rétje néven ismert. A park számos lehetőséget nyújt ökoturizmusra, téli sportokra, műlovaglásra, lovaglásra és más tevékenységekre.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Lurë National Park című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.