Penigtől északkeletre, a Mulde folyó mellett fekvő település.
Története
Nevét az oklevelek 1333-ban említették először, mint vásári települést. A település jelentős műemléke az 1787-1789 között épült Szent Jakab templom.
A várostól délre, a folyó kanyarjában a Mulde völgyének talán legszebb vára áll, a Rochsburg.
Rochsburg vára
A vár nevét először egy 1190-ből való oklevél említi. Ebből az időből azonban csak az öregtorony és a hozzátartozó tömlöc egyik 3,5 méter vastag fala maradt fenn. A várat többször is tűz pusztította. Az 1582. évi utolsó nagy tűzvész után az erődítményt helyreállították és jelentősen ki is bővítették, munkálatait 1596-ban fejezték be. Ez a vár maradt fenn máig csaknem teljes egészében. Öregtornyát, amelynek csak a csonkja maradt meg ugyancsak helyreállították, régi 32 méter magasságáig, s palatetőt kapott.
A vár kapujához egy lépcsőkkel ellátott rondellán és az egykori felvonóhídon át juthatunk el. A hatalmas vasveretű kapun keresztül a Nordzwingerbe jutunk, oldalán favázas tetőzettel ellátott lőrésekkel ellátott várfolyosó húzódik végig, ahonnan kapufolyosó vezet a háromszögletű gazdasági udvarba, amelynek sarkán álló Pulverturm biztosította délnyugat felől az erődítmény védelmét.
Az erődítmény szép részlete az úgynevezett Slosskapelle, amelynek ablakaiból szép kilátás nyílik a mélyben kanyargó folyóra, a meredek erdős hegyoldalra és Rochsburg falu házaira.