Luboš Ilizi (Nyitra, 1982. október 13. –) szlovák labdarúgó.
Pályafutása
Luboš Ilizi 1982-ben született Nyitra városában, akkor még Csehszlovákia területén és a labdarúgó pályafutását is a helyi FC Nitra csapatánál kezdte. 1998-ban a Nagyszombat csapatához, az FC Spartak Trnavához igazolt el, ahol 2001-ben került fel a felnőtt első kerethez. Ezt követően rövid ideig az FK Púchov igazolt kapusa volt, majd 2006 októberében az cseh FC Viktoria Plzeň alkalmazásába került. Eleinte számítottak a játékára és később, a 2008–2009-es kiírásra a másodosztályú FK Baník Sokolov vette kölcsön. Miután visszatért nem kapott lehetőséget.
2011 júliusában a magyar élvonalbeli Vasas szerződtette.[1][2] Debütálására július 23-án, az NB I második fordulójában került sor a Pécsi MFC elleni 1–2-es vereséggel záródó összecsapáson hazai pályán.[3] A szezon végéig kezdő maradt, utolsó találkozóján a csapatkapitányi karszalagot is viselhette a Diósgyőr elleni 3–2-re elvesztett bajnokin.[4] Az évad végén a Vasas a 15. helyen kiesett az első osztályból.[5] 2013 áprilisában a Soproni VSE-hez igazolt.[6][7] Itt csupán négy hivatalos mérkőzése volt a az NB II – Nyugati csoportjában.
2015 januárjában talált újra klubot, a cseh második vonalban szereplő 1. SC Znojmo FK személyében, ahol állandó kezdőként volt pályán. 2015 júliusában visszatért Magyarországra, az élvonalbéli Békéscsaba gárdájához.[8][9] Cserekapusként 7 mérkőzésen kapott szerepet és félévkor távozott a klubtól.[10] 2016 januárjában vonult vissza a profi labdarúgástól.[11]
Statisztikái
Klubcsapatokban
Sikerei, díjai
Viktoria Plzeň
Jegyzetek
Források