Lotus 79
Gyártási adatok
Versenysorozat	Formula–1
Gyártó	Team Lotus
Tervező	Colin Chapman Tony Rudd Tony Southgate
Előző	Lotus 78
Következő	Lotus 80
Műszaki adatok
Vázszerkezet	alumínium monocoque
Első felfüggesztés	kettős lengőkaros
Hátsó felfüggesztés	párhuzamos kettős bekötés, alacsony lengőkaros, ikerrádiusz karok
Motor	Cosworth DFV 3L V8 szívó
Váltó	Hewland FG400 5 sebességes manuális
Ãœzemanyag	Valvoline Essex
Gumik	Goodyear
Versenyeredmények
Csapat(ok)	John Player Team Lotus Martini Racing Team Lotus Team Rebaque
Pilóták	Mario Andretti Ronnie Peterson Jean-Pierre Jarier Carlos Reutemann Héctor Rebaque
Első verseny	1978-as Formula–1 belga nagydíj
Utolsó verseny	1979-es Formula–1 amerikai nagydíj
Futott versenyek	26
Győzelmek	6
Dobogós helyezések	15
Edzéselsőségek	10
Leggyorsabb körök	5

A Lotus 79 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Team Lotus tervezett és versenyeztetett az 1978-as és 1979-es Formula–1 világbajnokság során, valamint 1979-ben a Rebaque csapat is. A Colin Chapman csapatfőnök vezette tervezői gárda által alkotott autó volt az első a Formula–1 történetében, amely kihasználta a szívóhatással (ground effect) járó aerodinamikai előnyöket. Technológiai szempontból forradalmi megoldásokat alkalmazott, amelyek a sportág jelenkori történetére is kihatással voltak.

Bevetése alatt hat győzelmet és tíz pole pozíciót szerzett vele a Lotus, és ez volt a csapat utolsó autója, amely megnyerte az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is.

A Lotus 79 által használt aerodinamika alapjait az előző, Lotus 78-as modellen is kipróbálták már. A kasztni alatti nyomásproblémákat megoldották, mégpedig úgy, hogy továbbfejlesztették az autó alatt található Venturi-csatornákat, melyek segítségével az alacsony nyomású levegő egyenletesen oszlott el a jármű alatt. Ennek érdekében a kasztni hátsó részét kinyújtották egészen a hátsó felfüggesztésen túlra - a Lotus 78 esetében a kasztni a felfüggesztés előtt hirtelen véget ért. Természetesen emiatt a hátsó felfüggesztést is át kellett dolgozni, hogy minél tisztábbak legyenek a légáramlatok - ami azzal járt együtt, hogy egy kisebb méretű hátsó szárnyat is elég volt alkalmazniuk, ami csökkentette a légellenállást. Első tesztelésekor mélyen bevágott kasztni felsőrészt és kólásüveg formájú oldaldobozokat használt - ezeket a szélcsatornában végzett tesztek után levették, mert ezek nélkül is elég volt a leszorítóerő. Később a Lotus 80-as modellre már felkerültek. Összesen öt példány épült, a prototípust eladták Héctor Rebaque részére, amely saját csapatával versenyeztette átalakítva, Rebaque HR100 néven.^[1]

Az autót a jól bevált Ford Cosworth DFV erőforrás hajtotta, a váz pedig méhsejt szerkezetű alumíniumból készült, külön megerősítve a szívóhatás keltette erőkkel szemben. Az üzemanyagtank egyetlen elemből állt és a pilóta mögött volt megtalálható, szemben az elődmodellel, és ez tűzvédelmi szempontból volt hasznos, és az sem volt elhanyagolható szempont, hogy a tömegközéppont is a jármű közepére kerülhetett ezáltal, ami stabilitást biztosított. Az első Formula–1-es autó volt, amelyet a versenyhétvégék során számítógéppel analizáltak.

Először 1977 végén tesztelte teljes titokban Ronnie Peterson, és az autó rendkívül gyors is volt, de a kasztni nem bírta az extrém terhelést. Nem számoltak ugyanis azzal a tervezők, hogy az autó 30 százalékkal nagyobb leszorítóerőt generál majd, mint elődje. Ezért aztán át kellett azt tervezni a megfelelő pontokon, és meg kellett erősíteni.^[2]

A minél tisztább légáramlásra törekvés miatt a Lotus 79-esnek jellegzetes lekerekített formái voltak. A sajtó által csak Fekete Szépségnek becézett autó, amelyet bevetésének első évében a fekete-arany festési mintázatot adó John Player Special cigarettamárka szponzorált, már első versenyén rendkívül versenyképes volt. Mario Andretti pole pozíciót szerzett vele, méghozzá több mint egy másodperces előnnyel, és a versenyt is kényelmesen megnyerte. Peterson is remekelt vele, és rendkívül könnyen vezethetőnek találta.^[3]

Voltak azonban az autónak problémái is. Andretti többször is panaszkodott a fékekre, amik hajlamosak voltak egyszerűen elfogyni a verseny végére, különösen nagy melegben. A kipufogó is hajlamos volt a túlmelegedésre, azonkívül az autó váza sem volt annyira merev, mint szerették volna, és ezért a külső borítást többször is fel kellett újítani.

Az autó 1978-ban gyakorlatilag legyőzhetetlen volt, a Lotus csapat pedig dominált, ráadásul az első pár futamot is lehengerlő formában kezdték, még a Lotus 78-assal. Andretti először Monacóban vitte pályára, de csak a szabadedzésen, és mivel ekkor még csak ez az egy példány volt kész, ezért ő versenyzett vele Belgiumban. Spanyolországra már kész volt mindkét autó, és rögtön kettős győzelmet is arattak. A svéd nagydíjon Andretti újabb pole-t szerzett, de a vezetést elvesztette, majd járműhiba miatt ki is esett a versenyről - ezen a nagydíjon mutatkozott be egy másik forradalmi újítás, a Brabham BT46 B-variánsú, ventilátoros szívóhatást keltő autó.^[4] Franciaországban újabb kettős győzelmet arattak, majd a brit nagydíjon mindketten kiestek. Németországban Andretti, Ausztriában Peterson nyert, Hollandiában pedig következett egy újabb kettős győzelem, ezúttal Andrettivel az élen.

Az olasz nagydíj tragikusan végződött a csapat számára. Andretti ugyan ismét pole-t szerzett, de Peterson csak hatodik lett, ráadásul mivel a bemelegítéskor meghibásodott az autója fékje és nem fért bele Andretti tartalék autójába, ezért egy Lotus 78-asba ült be. A startnál Andrettit lerajtolták, Peterson pedig belekeveredett egy rajtbalesetbe, ami miatt kigyulladt az autója és súlyos lábsérüléseket szenvedett. Kórházba szállították, de később a baleset szövődményei miatt meghalt. Az utolsó két versenyre Jean-Pierre Jarier ült be a második autóba, de ő pontot sem szerzett.

A Lotus 79 annyira domináns volt, hogy igazi veszélyt csak a Ferrari 312T3 jelentett rá, illetve egy versenyen a Brabham BT46B. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Ferrarik csak akkor tudtak nyerni, ha a Lotusok kiestek. A kettős győzelmek rendszeresek voltak és jókora előnnyel értek célba. Andretti így könnyűszerrel lett 1978 világbajnoka, ahogy a csapat is megnyerte a konstruktőri bajnokságot - Peterson posztumusz második lett.

1979-ben a Lotus megtartotta Andrettit, második számú pilótának pedig leigazolták Carlos Reutemann-t. Új szponzorként érkezett a John Player Special helyére a Martini, az autók színe pedig hosszú idő után újra olajzöld lett. Csak az idény első felében tervezték bevetni, mert már készült a következő nagy ugrásnak szánt Lotus 80, amely azonban rendkívül rosszra sikerült, így kénytelenek voltak a 79-est továbbra is használni. Eddigre azonban a rivális csapatok autói, különösen a Ferrari 312T4, a Ligier JS11 és a Williams FW07 is elkezdték használni a Lotus 79 forradalmi megoldásait, csak már jobban, és ezért a csapat visszaesett. Ugyan kapott némi fejlesztést és egy új hátsó szárnyat, de ebben az évben csak a konstruktőri negyedik hely lett meg, és még futamot sem nyertek.^[5] Utolsó bevetése Nigel Mansell 1979 decemberi tesztje volt a Paul Ricard versenypályán.^[6]

(félkövérrel jelölve a pole pozíció, dőlt betűvel a leggyorsabb kör)

Ez a szócikk részben vagy egészben a Lotus 79 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

1. ↑ TECH TUESDAY: The Lotus 79, F1's ground effect marvel (angol nyelven). Formula 1® - The Official F1® Website. (Hozzáférés: 2024. augusztus 14.)
2. ↑ Goodwood Road and Racing | Official Website (brit angol nyelven). www.goodwood.com. (Hozzáférés: 2024. augusztus 14.)
3. ↑ The Last F1 Car to Carry an American to Victory (amerikai angol nyelven). Road & Track, 2018. december 31. (Hozzáférés: 2024. augusztus 14.)
4. ↑ https://www.amazon.co.uk/dp/0905138368
5. ↑ Keilloh, Graham: Five classic Formula 1 ground effect cars (brit angol nyelven). Motor Sport Magazine, 2019. július 18. (Hozzáférés: 2024. augusztus 14.)
6. ↑ Nigel Mansell • Career & Character Info | Motorsport Database (brit angol nyelven). Motorsport Database - Motor Sport Magazine. (Hozzáférés: 2024. augusztus 14.)