Tour de France, 1 szakasz (2007) Vuelta a España, 2 szakasz (2008) Tour of California (2007,2008,2009) Critérium du Dauphiné Libéré (2006) Deutschland Tour (2005) Route du Sud (2002) Vuelta a Castilla y León (2009)
Levi Leipheimer (Butte, Montana, 1973. október 24. –) amerikai országúti kerékpáros. 2012-ben visszavonult a versenyzéstől.[1]
Karrierje
Kezdetek
Leipheimer gyerekkorában versenyszerűen síelt, csak 19 éves korában váltott kerékpározásra. 1997-ben lett profi, majd a Saturn csapatánál versenyzett két évig. 2000-ben megnyerte az amerikai időfutam-bajnokságot, majd a US Postal csapata szerződtette.
2001–2003
Az áttörés a 2001-es Vueltán jött el. Eredetileg a csapat első számú versenyzőjét, Roberto Herast támogatta. Az utolsó szakasz előtt mindössze pár másodperccel volt lemaradva Herastól. Ez egy egyéni időfutam volt, ahol Leipheimer jól szerepelt, és végül összetettben harmadik lett, megelőzve Herast.
A dobogós Vuelta-szereplés után a holland Rabobank szerződtette, a csapat első számú versenyzőjének. Új csapatával első Tour de France-án a nyolcadik helyen végzett. 2003-ban bukott, és feladni kényszerült a viadalt.
2004
Miután Lance Armstrong lemondta a szereplést, az amerikaiakat Leipheimer képviselte az olimpián, ahol végül nem sikerült célba érnie. Ugyanebben az évben a Tour de France-on kilencedik lett.
2006-ban Leipheimer favoritja volt a Tour of Californának. A prológon meg is szerezte az összetettben élen állónak kijáró arany trikót, ám ezt a harmadik szakaszon Georg Hincapie elvette tőle. A versenyt végül Floyd Landis nyerte, Leipheimer a legjobb hegyi menőnek járó elismerésnek örülhetett.
Ezt követően az év során jó ideig nem versenyzett, legközelebb a Critérium du Dauphiné Libéré nevű versenyen állt rajthoz. A versenyt végül megnyerte, közel két perces előnnyel a második francia Christophe Moreau előtt, ezzel Armstrong óta az első amerikai győztes lett ezen a versenyen. Armstrong 2003-ban diadalmaskodott.
Az ez évi Tour de France-nak nagy reményekkel vágott neki. Miután a legnagyobb sztárokat, mint például Jan Ullrichot vagy Ivan Bassót eltiltották, Armstrong pedig visszavonult, a verseny egyik legnagyobb esélyesévé lépett elő. A remények a hetedik szakaszon foszlottak szét, amikor öt perces hátrányt szedett össze az élmezőnyhöz képest. A tizenegyedik szakaszon azonban, melyet öt komoly emelkedő nehezített, a második helyen végzett, rengeteget ledolgozott hátrányából. Ezen a szakaszon egyébként a második helyen végzett Gyenyisz Menysovval és Floyd Landisszel azonos idővel. A verseny befejeztével végül 12. lett, mintegy 18 és fél perccel lemaradva a győztes Óscar Pereiro mögött.
2007
2007-ben visszatért korábbi csapatához, melynek ekkor már Discovery Channel volt a neve (A US Postallal 2005-ben lejárt a szerződés). Ebben az évben, karrierje során először, sikerült megnyernie a Tour of Californiát, miután megnyerte a prológot, majd az ötödik szakaszt is. Ötödik szakaszon aratott győzelmével vette át a vezetést összetettben, amit aztán már át sem engedett másnak.
A Párizs–Nizza versenyen Alberto Contador segítője volt, aki nyerni is tudott. A Tour de France-on addigi legjobb eredményét sikerült elérnie. A versenyt a harmadik helyen zárta, 31 másodperccel lemaradva Contador mögött. Megnyerte a 19. szakaszt, a verseny utolsó egyéni időfutamát.
Év végén a csapat megszűnt, így Leipheimer ismét csapat nélkül maradt.
2008
2008-ra John Bruyneel segítségével az Astanához került. A Tour de France-on a csapat többi tagjához hasonlóan nem indult, miután doppingbotrányok miatt megtiltották az Astanának a versenyen való szereplést.[2] A Tour of Californián folytatta jó szereplését, ebben az évben is sikerült megnyernie. Az olimpián bronzérmet szerzett az egyéni időfutam során. A 2008-as Vueltán mindkét időfutamot megnyerte, rövid ideig az arany trikót is viselhette.
2009
Leipheimer a 2009-es évet a Tour of California megnyerésével indította, immár zsinórban harmadszor. Ezen a versenyen Armstrong az ő segítőjeként versenyzett.
Az ez évi Tour gyorsan véget ért számára, ugyanis a 12. szakaszon csuklótörést szenvedett.[3] A verseny feladása előtt negyedik helyen állt összetettben.