A Lett Állami Könyvtárat (lettül:Valsts Bibliotēka) 1919. augusztus 29-én alapították. A könyvtár első igazgatója Jānis Misiņš volt, aki a nemzeti könyvtár céljára felajánlotta saját jelentős magánkönyvtárát. 1920-ban a könyvtár állomány elérte a 250 000-es példányszámot. Működését 1922-ben két törvénnyel szabályozták ekkor fogadták el az Állami Könyvtárról és a Központi könyvtári katalógusról szóló törvényeket. 1927-ben vált a Lett Állami Könyvtár az IFLA tagszervezetévé.
A könyvtár 1920-tól gyűjti a Lettországban kiadott könyvek kötelező példányait. 1939-ben és 1940-ben a balti németek kitelepítése idején jelentős állománygyarapodáson megy át a könyvtár, mivel a kitelepítettek jelentős magánkönyvtárai kerültek az Állami Könyvtár kezelésébe. A legjelentősebb az 1834-ben alapított Oroszország Keleti-tengeri tartományának történelmi és régészeti társasságának a könyvtára volt. A teljes állomány ekkor meghaladta az 1 700 000 kötetet. A könyvtár ekkor egy második épületet kapott.
Riga német megszállása idején Tartományi könyvtárnak, németül: Landesbibliothek nevezték át.
1944-ben a szovjet megszállást követően A Lett Szovjet Szocialista Köztársaság Állami Könyvtára nevet kapta. Ez az elnevezés 1966-ban a Lett Szovjet Szocialista Köztársaság Vilis Lācis Állami Könyvtára névre változott.
1946-ban a könyvtár állományának jelentős része zárt állománnyá változott ez a helyzet csak 1988-ban normalizálódott. 1956-ban megépült a könyvtár új épülete a Krišjānis Barons úton.1958-ban egyesítették az Állami Központi Zenei Könyvtárral létrehozva a zenei gyűjteményt.
A második Lett Köztársaság idején
1992-ben a függetlenné vált Lettország parlamentje elfogadta a Lettország Nemzeti Könyvtáráról szóló törvényt.
1995-ben tartós kölcsön formájában megkapta a Lett Nemzeti Könyvtár Otto Bong Balti Központi Könyvtárát németül: Baltische Zentrale Bibliothek (BZB) egy a Baltikum történelmével folklórjával és nyelveivel kapcsolatos gyűjteményt.
A Lett Nemzeti Könyvtár 2006 óta tagja az Európai Könyvtárnak. Jelenleg a könyvtár állomány meghaladja az 5 millió kötetet. Rendelkezik mintegy 18 ezer kézirattal a 14. századtól napjainkig. 2013-ban a könyvtár már Riga 5 különböző épületét foglalta el. A könyvtár új modern épületét 2014. május 18-án nyitották meg a Daugava bal partján.
Gyűjteményei
A Lett Nemzeti Könyvtár törzsállománya meghaladja a 4 millió kötetet. Ez magában foglalja lett szerzők Lettországban és azon kívül megjelent műveit, a legkülönbözőbb Lettországgal, vagy a lettekkel kapcsolatos kiadványokat. A könyvtár legfontosabb feladata ezeknek a műveknek a gyűjtése és megőrzése.
Témaválasztását illetően a könyvtár elsősorban a humán és szociális tudományokhoz kapcsolódó műveket gyűjti. Az idegen nyelvű könyvek minden tudományos területet felölelnek.
Tematikus felosztás
Kézikönyvek és Információs anyagok gyűjteménye
Lexikonok, szaklexikonok,
Szótárak (értelmező szótárak, kétnyelvű szótárak, szakszótárak stb.)
Útmutatók, útikönyvek
Statisztikai kiadványok, címtárak
Gyermek irodalom
Könyvtártudományi és informatikai gyűjtemény
Humán tudományok gyűjteménye
Tudományos és műszaki könyvek gyűjteménye
Társadalom tudományi gyűjtemény
Speciális gyűjtemények
Térképészeti gyűjtemény
több mint 34 ezres állományában térképek, várostérképek, atlaszok, útikönyvek és térképészeti szakkönyvek találhatók.
Letonica
Lettországgal és Lettország történelmével kapcsolatos a világ különböző országaiban kiadott művek 67 ezres gyűjteménye.
A periodikák gyűjteménye
Ez Lettország legnagyobb, leggazdagabb gyűjteménye a 18. századtól napjainkig. A gyűjtemény állománya meghaladja a 720 darabot (16 ezer cím). Benne a lett mellett 26 nyelven németül 1701-től, oroszul 1801-től, lettül 1851-től találhatók, újságok folyóiratok stb.. A legjelentősebb a lett nyelvű rész.
Könyvritkaságok és kéziratok gyűjteménye
A gyűjtemény több mint 52 ezer nyomtatványt és kéziratot tartalmaz. A gyűjtemény legrégebbi lett nyelvű darabja egy 1586-ban nyomtatott templomi könyv. Megtalálható benne 63 ősnyomtatvány és 400 kéziratgyűjtemény, magánlevéltári gyűjtemény.
Zenei gyűjtemény
227 ezres állományával a Baltikum legnagyobb kotta és zeneirodalmi gyűjteménye.
Kis- és aprónyomtatvány, grafikai gyűjtemény
Cím és telefonkönyvek, poszterek, portrék, képeslapok, fotó- és grafikai albumok stb.
Audio-vizuális gyűjtemény
Baltikumi Központi könyvtár
A Baltikumi Központi Könyvtár (Baltic Central Library) balti német, észt és litván szerzők monográfiáit, periodikáit, memoárjait és genealógiai műveket gyűjt. Ezeknek a műveknek zöme csak a Lett Nemzeti Könyvtárban található meg.