Larissa (hold)

Ez a szócikk a Neptunusz bolygó holdjáról szól. Hasonló címmel lásd még: Larissa (egyértelműsítő lap).
Larissa
A Larissza a Voyager–2 felvételén
A Larissza a Voyager–2 felvételén
Felfedezése
FelfedezőHarold J. Reitsema, William B. Hubbard, Larry A. Lebofsky és David J. Tholen
Felfedezés ideje1981. május 24.
NévadóLarissza
Alternatív névNeptunusz VII
Ideiglenes névS/1989 N 2, S/1981 N 1
Pályaadatok
Epocha1989. augusztus 18.
Fél nagytengely73 548,26 km
Pálya excentricitása0,001393 ± 0,00008
Orbitális periódus0,55465332 ± 0,00000001 nap
Inklináció
  • 0,251 ± 0,009° (a Neptunusz egyenlítőjéhez)
  • 0,205° (a helyi Laplace síkhoz)
AnyabolygóNeptunusz
Központi égitestNeptunusz
Fizikai tulajdonságok
Méret216 × 204 × 168 km (± ~10 km)[1][2]
Átlagos sugár97 ± 5,4 km[3]
Térfogat~3,5·106 km³
Tömeg~4,2·1018 kg (becsült)[Jegyzet 1]
Átlagos sűrűség~1,2 g/cm³ (becsült)[5]
Felszíni gravitáció~0,03 m/s2[Jegyzet 2]
Szökési sebesség~0,076 km/s[Jegyzet 3]
Forgási perióduskötött
Tengelyferdeségzérus
Albedó0,09[1][5]
Felszíni hőmérséklet~51 K átlagos (becsült)
Látszólagos fényesség21,5[5]
A Wikimédia Commons tartalmaz Larissa témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Larissa a Neptunusz ötödik legközelebbi holdja. Nevét Larissza nimfáról, a görög mitológia egyik alakjáról, Poszeidón (Neptunus) egyik szeretőjéről kapta (aki a Görögország Thesszália régiójában található Lárisza város névadója is.)

Felfedezése

A Larissát első alkalommal Harold J. Reitsema, William B. Hubbard, Larry A. Lebofsky és David J. Tholen fedezte fel. 1981. május 24-én két szomszédos földi obszervatórium egyidejűleg detektálta egy katalogizálatlan csillag fényének 8,1 másodperces elsötétedését.[6] A kutatók ennek a véletlenül megfigyelt eseménynek az elemzése alapján következtettek a Neptunusz harmadik holdjának létezésére. A felfedezést 1981. május 29-én jelentették be, az égitest az S/1981 N 1 ideiglenes nevet kapta.[7]

A holdat másodjára a Voyager–2 találta meg 1989-ben a Neptunusz melletti elhaladása során.[8] Megállapításra került, hogy az egyedüli objektum a keringési pályáján, és 1989. augusztus 2-án az S/1989 N 2 ideiglenes nevet kapta.[9] Stephen P. Synnott a bejelentéskor „5 nap alatt készült 10 felvételről” beszélt, aminek alapján a tényleges újrafelfedezés valamikor július 28. előtt történhetett. A hold 1991. szeptember 16-án kapta meg a Neptunusz VII és Larissa nevet.[10]

Fizikai tulajdonságai

A Larissa szemből és hátulról

A Larissa a Neptunusz negyedik legnagyobb holdja, alakja szabálytalan (nem gömbszerű), felszíne pedig erősen kráterezettnek tűnik, amelyen nincs jele semmilyen geológiai módosulásnak. A Larissa, a Triton pályáján belül keringő többi holdhoz hasonlóan valószínűleg egy törmelék égitest, ami feltehetően a Neptunusz eredeti holdjainak maradványaiból állt össze. Az eredeti holdakat a Triton perturbáló hatása aprózhatta fel, amely kezdetben (a befogása után) egy erősen excentrikus pályán keringhetett.[11]

A Larissa majdnem körpályán kering. A pálya sugara kisebb a Neptunusz szinkron pályájának sugaránál, ezért az árapály erők miatt lassan, spirális pályán közeledik a bolygó felé, végül a légkörébe csapódik, vagy a saját Roche-határának átlépése után törmelékgyűrűvé eshet szét.

Kutatása

A Larissa térképe

A Larissa közelébe csak a Voyager–2 jutott el. A szondának sikerült olyan fényképeket készítenie, amelyeken kivehető a hold kráterekkel szabdalt felszíne.

Jegyzetek

  1. ↑ A tömegre vonatkozó becslés a feltételezett 1,2 g/cm³ átlagos sűrűségen, és a Philip J. Stooke által publikált[4] részletes alakmodellből kapott 3,5 ·106 km³-es térfogaton alapul.
  2. ↑ A felszíni gravitáció a Gm/r2 összefüggés alapján számolt érték, ahol m a tömeg, G a gravitációs állandó és r a sugár.
  3. ↑ A felszíni gravitáció a √2Gm/r összefüggés alapján számolt érték, ahol m a tömeg, G a gravitációs állandó és r a sugár.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Larissa (moon) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

  1. ↑ a b Karkoschka, Erich (2003). „Sizes, shapes, and albedos of the inner satellites of Neptune”. Icarus 162 (2), 400–407. o. DOI:10.1016/S0019-1035(03)00002-2. 
  2. ↑ Williams, Dr. David R.: Neptunian Satellite Fact Sheet. NASA (National Space Science Data Center), 2008. január 22. (Hozzáférés: 2008. december 13.)
  3. ↑ (2019) „The seventh inner moon of Neptune”. Nature 566 (7744), 350–353. o. DOI:10.1038/s41586-019-0909-9. 
  4. ↑ Stooke, Philip J. (1994). „The surfaces of Larissa and Proteus”. Earth, Moon, and Planets 65 (1), 31–54. o. DOI:10.1007/BF00572198. 
  5. ↑ a b c Planetary Satellite Physical Parameters. JPL (Solar System Dynamics), 2010. október 18. (Hozzáférés: 2011. október 11.)
  6. ↑ (1982) „Occultation by a Possible Third Satellite of Neptune”. Science 215 (4530), 289–291. o. DOI:10.1126/science.215.4530.289. PMID 17784355. 
  7. ↑ Marsden, Brian G. (1981. május 29.). „S/1981 N 1”. IAU Circular 3608. (Hozzáférés: 2011. október 26.) 
  8. ↑ (1989) „Voyager 2 at Neptune: Imaging Science Results”. Science 246 (4936), 1422–1449. o. DOI:10.1126/science.246.4936.1422. PMID 17755997.  [on page 1435]
  9. ↑ Marsden, Brian G. (1989. augusztus 2.). „Satellites of Neptune”. IAU Circular 4824. (Hozzáférés: 2011. október 26.) 
  10. ↑ Marsden, Brian G. (1991. szeptember 16.). „Satellites of Saturn and Neptune”. IAU Circular 5347. (Hozzáférés: 2011. október 26.) 
  11. ↑ (1992. október 1.) „A dynamical history of the inner Neptunian satellites”. Icarus 99 (2), 390–401. o. DOI:10.1016/0019-1035(92)90155-Z. 

További információk

Commons:Category:Larissa (moon)
A Wikimédia Commons tartalmaz Larissa (hold) témájú médiaállományokat.