Állatorvosnak készült, de érdekelte az újságírás is. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen mozgóképelméletből diplomázott. 1967-től 1972-ig a Delta (műsor) Tudományos Híradó munkatársa, majd segédszerkesztője lett.
A Magyar Televízió archívumában több mint ezer műsorban szerepel közreműködőként a neve. 1972-től önálló szerkesztő, majd szerkesztőségvezető a Sylvester András által vezetett Közművelődési főszerkesztőségen.
Itt készült műsorai: a Megmérettünk és nehéznek találtattunk című táplálkozástudományi és életmód-kritikai sorozat, a Tévé szabadegyeteme, a Gólyavári Esték sorozatból a Gondolkodás évszázadai és különböző ismeretterjesztő és tudományos sorozatok. (Pl: Szentágothai János anatómiai előadásai, majd Hámori Józseffel elkészített agykutatási sorozat, Czeizel Endre genetikai előadásai – Születésünk titkai, Ki viszi át a szerelmet stb.)
1985-ben a Magyar Televízió Közművelődési Főszerkesztőségének vezetője lett. 2000-ben került a Duna TV-hez, ahol nyugdíjazásáig, 2011-ig dolgozott tudományos főszerkesztőként. A Duna tv-ben megjelenő összes tudományos, oktatási és gyermekműsornak volt a gazdája. 1999-től a Duna tv-ben Kővári Péter Jánosként jegyezte munkáit, utalva mindkét, Jánosnak keresztelt nagyapja emlékére.
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának, Könyvtártudományi tanszékén speciális kollégiumot vezetett
"A tudományközvetítő médiumok szerepe a televíziózásban" címmel (1986/87).
A Balaton Akadémián „mozgókép- és kommunikációelmélet” címmel óraadó tanárként tanított (1988/89).
A veszprémi Pannon Egyetem Alkalmazott Gazdaság Tanszéken „Televíziós műsorszervezés” és „Televíziós műsorszerkesztés” tárgyakban tartott szakirányú képzést.
Fesztiváldíjat kapott különböző televíziós produkciókért (1969–1994)
Szakmai közéleti tevékenysége
Alapítója és elnökségi tagja a Tudományos Újságírók Klubjának; választmányi tagja a Televíziós Művészek Társaságának.