Krasznai Mihályné Kőrösi Mária [Mimi] Judit (Torna, 1825. december 10. – Kolozsvár, 1895. március 11.) színésznő, Krasznay Mihály neje.
Pályafutása
Tízhónapos korában került először színpadra a Mária Terézia a pozsonyi országgyűlésen című némaképletben. Komolyabb színpadi működése 1843-ban kezdődött Eperjesen a Falusi egyszerűségben Sárika szerepében. Két ízben a budapesti Nemzeti Színháznál is vendégszerepelt, ahova szerződtetni akarták, de ő e hellyel nem cserélte fel atyja, Kőrösy Ferenc társulatát. 1850. november 2-án Aradon egybekelt Philippovits István színésszel, akivel együtt Kolozsvárra szerződtek. 1852-ben férje társigazgató lett, de társulata megbukott. Miután 1860-ban Budán a Molnár-féle társulatnál játszott, 1871-ben visszament Kolozsvárra, ahol állandóan a Nemzeti Színház tagja volt. Itt ment másodszor férjhez 1877. október 10-én Krasznay Mihályhoz. 1894. április 19-én ülte meg színésznői pályájának 50 éves jubileumát.
Cikkei az Erdélyi irók Almanachjában (1892. Dióhéjban foglalt élettörténet.)
Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, [1929]. III. köt, 53. old.