Kén-diklorid
|
2 dimenziós szerkezet |
3 dimenziós szerkezet
|
IUPAC-név |
kén-diklorid
|
Kémiai azonosítók
|
CAS-szám |
10545-99-0
|
RTECS szám |
WS4500000
|
Kémiai és fizikai tulajdonságok
|
Kémiai képlet |
SCl2
|
Moláris tömeg |
102,97 g/mol
|
Megjelenés |
piros folyadék
|
Halmazállapot |
folyadék
|
Szag |
szúrós szagú
|
Sűrűség |
1,621 g/cm³
|
Olvadáspont |
−121,0 °C
|
Forráspont |
59 °C
|
Oldhatóság (vízben) |
hidrolizál
|
Kristályszerkezet
|
Molekulaforma |
V-alak
|
Veszélyek
|
EU osztályozás |
Xi C N
|
NFPA 704 |
|
R mondatok |
R14, R34, R37, R50
|
S mondatok |
(S1/2), S26, S45, S61
|
Öngyulladási hőmérséklet |
234 °C
|
Rokon vegyületek
|
Rokon vegyületek |
Kén-difluorid Kén-dibromid Diklór-monoxid
|
Az infoboxban SI-mértékegységek szerepelnek. Ahol lehetséges, az adatok standardállapotra (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. Az ezektől való eltérést egyértelműen jelezzük.
|
A kén-diklorid a kén klórral alkotott vegyülete, képlete SCl2. Standard körülmények között szúrós szagú, cseresznyepiros, mérgező folyadék. A kén-diklorid a legegyszerűbb kén-klorid, benne a kén oxidációs száma +2. Felhasználják prekurzorként kénorganikus vegyületek, például mustárgáz előállításánál.[1]
Előállítás
A kén-diklorid előállítása elemi kén vagy dikén-diklorid klórozásával történik.[2] A folyamat több lépésben megy végbe:
- S8 + 4 Cl2 → 4 S2Cl2; ΔH = −58,2 kJ/mol
- S2Cl2 + Cl2 → 2 SCl2; ΔH = −40,6 kJ/mol
Felhasználás
A kén-dikloridot szerves szintézisekben használják fel. Alkének SCl2-addíciójakor klórtartalmú tioéterek keletkeznek. Ez jól szemléltethető a vegyület etilénnel való reakciójával, melynek során mustárgáz – S(CH2CH2Cl)2 – keletkezik.[3]
A kén-diklorid emellett számos szervetlen vegyület alapanyaga: fluorral kezelve kén-tetrafluoridot kapunk, meleg szén-tetrakloridos vagy benzolos oldatába ammóniát vezetve tetrakén-tetranitridet alkot.
- 6 SCl2 + 16 NH3 → S4N4 + 2S + 12 NH4Cl
Jegyzetek
- ↑ Schmidt, M.; Siebert, W. "Sulphur" Comprehensive Inorganic Chemistry Vol. 2, ed. A.F. Trotman-Dickenson. 1973.
- ↑ F. Fehér "Dichloromonosulfane" in Handbook of Preparative Inorganic Chemistry, 2nd Ed. Edited by G. Brauer, Academic Press, 1963, NY. Vol. 1. p. 370.
- ↑ R. J. Cremlyn “An Introduction to Organosulfur Chemistry” John Wiley and Sons: Chichester (1996). ISBN 0-471-95512-4.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Sulfur dichloride című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.