Kállai Pál

Kállai Pál
Született1933. október 2.
Budapest
Elhunyt

Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásalovas
A Wikimédia Commons tartalmaz Kállai Pál témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Kállai Pál (Budapest, 1933. október 2. – Budapest, 2006. október 13.) magyar versenylovas, sportoló. Egyike a világ legsikeresebb pályafutását megélő zsokéinak.

Élete

Ötévesen Maglódra költöztek, ahol a Wodianer báró kastélyában tartott lipicai lovakon tanult lovagolni. Egy barátja elegáns zsoké ruhája láttán, szülei szándéka ellenére 1949-től 8 hónap gyakorlás után ő is versenylovas lett. 1950. július 2-án, Pazar II. hátán, a negyedik versenyén már nyert. 1954-ben a moszkvai sikerek után hazatérvén a határőr meggyanúsította, hogy a jutalmait valójában lopta – a becses tárgyak a vitában tönkrementek. Ezt ő olyan megaláztatásnak érezte, hogy az első adandó alkalommal, 1956-ban egy ausztriai versenyen a szállodájukból megszökött, és nyugat felé vette az irányt. Németországban kémnek hitték, ám sikerült kijutnia az Egyesült Államokba. Itt 16 évig élt, sikeres zsoké lett, többször megfenyegették, és merényleteket is követtek el ellene, mert nem ment bele a megvesztegetésekbe. A 60-as években Amerika húsz legjobb és legkeresettebb lovasa közé tartozott. Lovagolt a világ egyik leghíresebb versenyén, a Kentucky Derbyn is 1966-ban. Több országot is bejárt: Ausztriában, Kanadában, de az USA, Németország, Törökország, Jugoszlávia, Kuvait, Svájc, Szlovákia, Csehország, Oroszország versenypályáin találkozhatott vele a lóversenyszerető közönség. 1990 óta ismét Budapesten élt, és még 73 éves korában is aktívan sportolt.

Négy házasságából öt gyermeke született: Alexander, Melanie, Pál, Sissy, Elizabeth.

Emlékezete

A Fiumei Úti Sírkert 41-es parcellájában levő síremlékét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a Nemzeti sírkert részévé nyilvánította.[1]

Eredményei

  • Magyarországon egyedülállóan 1089 futamot nyert.
  • Az USA-ban 1780 futamot nyert.
  • 1952-ben a legeredményesebb hazai lovasként első championcímét nyerte meg.
  • 1991-ben Jeremyvel, 2000. július 2-án Rodrigóval megnyerte a Magyar Derbyt.
  • Hosszú pályafutása alatt 78 kiemelt nagydíjon haladt át győztesként a célon.

Érdekességek

  • Apja bokszoló volt, és fia is részt vett bokszmérkőzéseken Amerikában: tízből kilencet megnyert.
  • Öt autójából kettőben maffiózók elvágták a fékvezetéket.
  • Egy autóbalesete után lábait amputálni akarták, de ő megszökött a műtőasztalról.
  • Élete során összesen 6 évet töltött kórházban.
  • Versenysúlya 54 kg volt.

Jegyzetek

További információk

  • lovas Lovasportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

Read other articles:

Dorcadion tenuelineatum Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Arthropoda Kelas: Insecta Ordo: Coleoptera Famili: Cerambycidae Subfamili: Lamiinae Tribus: Dorcadiini Genus: Dorcadion Spesies: Dorcadion tenuelineatum Dorcadion tenuelineatum adalah spesies kumbang tanduk panjang yang tergolong familia Cerambycidae. Spesies ini juga merupakan bagian dari genus Dorcadion, ordo Coleoptera, kelas Insecta, filum Arthropoda, dan kingdom Animalia. Larva kumbang ini biasanya mengebor ke dalam ka...

 

Israeli footballer Ofri Arad Personal informationDate of birth (1998-09-11) 11 September 1998 (age 25)Place of birth HaHotrim, IsraelHeight 1.82 m (6 ft 0 in)Position(s) Centre-back, defensive midfielderTeam informationCurrent team FC KairatYouth career2008–2017 Maccabi HaifaSenior career*Years Team Apps (Gls)2017– Maccabi Haifa 112 (4)2017–2018 → Hapoel Ramat Gan (loan) 34 (4)2023– → FC Kairat (loan) 24 (0)International career‡2013 Israel U18 2 (0)2014 Isra...

 

Two French girls sentenced for a February 1933 murder This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Christine and Léa Papin – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2022) (Learn how and when to remove this template message) Léa (left) and Christine Papin Christine Papin (8 March 1905 – ...

Sans-serif typeface family by Microsoft Corporation For the 2018 film, see Comic Sans (film). For the TV episode, see Comic Sans (Orange Is the New Black). Some of this article's listed sources may not be reliable. Please help improve this article by looking for better, more reliable sources. Unreliable citations may be challenged and removed. (June 2018) (Learn how and when to remove this template message) Comic Sans MSCategoryScript (typefaces)Designer(s)Vincent ConnareFoundryMicrosoftDate ...

 

Indian politician (1897–1990) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Prafulla Chandra Sen – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2017) (Learn how and when to remove this template message) Prafulla Chandra Sen2nd Chief Minister of West BengalIn office2 July 1962 – 28 Fe...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Januari 2023. Peluru Tipe 91 (九一式徹甲弾code: ja is deprecated , Kyū ichi shiki tekkō dan) adalah sebuah peluru penembus perisai yang digunakan oleh Angkatan Laut Kekaisaran Jepang pada kapal tempur dan kapal penjelajah selama Perang Dunia II. Peluru ini d...

イスラームにおける結婚(イスラームにおけるけっこん)とは、二者の間で行われる法的な契約である。新郎新婦は自身の自由な意思で結婚に同意する。口頭または紙面での規則に従った拘束的な契約は、イスラームの結婚で不可欠だと考えられており、新郎と新婦の権利と責任の概要を示している[1]。イスラームにおける離婚は様々な形をとることができ、個�...

 

Cet article est une ébauche concernant une localité malawite. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Maisons traditionnelles sur la plage du lac Malawi Cimetière chrétien à Nkhotakota Nkhotakota (parfois appelée Kota Kota) est une ville du Malawi, de la Région centrale du pays et plus précisément la plus grande ville et capitale administrative du District de Nkhotakota. La ville est située sur...

 

Эта страница или раздел содержит текст на языках стран Азии. Если у вас отсутствуют необходимые шрифты, некоторые символы могут отображаться неправильно. Иенг Мауликхмер. អៀង មូលី Старший министр, помощник премьер-министра Камбоджи с 2008 Министр информации Камбод...

此條目需要补充更多来源。 (2021年7月4日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的标题(来源搜索:美国众议院 — 网页、新闻、书籍、学术、图像),以检查网络上是否存在该主题的更多可靠来源(判定指引)。 美國眾議院 United States House of Representatives第118届美国国会众议院徽章 众议院旗...

 

Kedutaan Besar Republik Indonesia di Phnom PenhKoordinat11°33′26″N 104°55′49″E / 11.55726°N 104.93014°E / 11.55726; 104.93014Lokasi Phnom Penh, KambojaAlamatNo. 33, Street 268Preah Suramarit BoulevardPhnom Penh, KambojaDuta BesarSanto DarmosumartoYurisdiksi KambojaSitus webkemlu.go.id/phnompenh/id Kedutaan Besar Republik Indonesia di Phnom Penh (KBRI Phnom Penh) adalah misi diplomatik Republik Indonesia untuk Kerajaan Kamboja.[1] Daftar duta be...

 

Flag of the U.S. State of Vermont State of VermontUseCivil and state flag Proportion3:5AdoptedJune 1, 1923; 101 years ago (1923-06-01)DesignA state coat of arms against a field of azure. The flag of the state of Vermont displays the coat of arms and motto of the U.S. state of Vermont (Freedom and Unity) on a rectangular blue background. The Vermont General Assembly adopted this flag on June 1, 1923. Multiple versions of the flag have been used throughout history. Originally,...

Siegelsbach Jalan utama Lambang kebesaranLetak Siegelsbach di Heilbronn NegaraJermanNegara bagianBaden-WürttembergWilayahStuttgartKreisHeilbronnPemerintahan • MayorUli KremslerLuas • Total7,68 km2 (297 sq mi)Ketinggian270 m (890 ft)Populasi (2021-12-31)[1] • Total1.679 • Kepadatan2,2/km2 (5,7/sq mi)Zona waktuWET/WMPET (UTC+1/+2)Kode pos74936Kode area telepon07264Pelat kendaraanHNSitus webwww.siegelsbac...

 

Animal welfare organization AbbreviationCIWFFormation1967; 57 years ago (1967)FounderPeter RobertsTypeCharityRegistration no.1095050PurposePromoting animal welfareLocationGodalming, EnglandRegion Worldwide[1]MethodsAdvocacy, public education, researchChief ExecutivePhilip LymberyStaff 102Volunteers 4Websitewww.ciwf.org.uk Compassion in World Farming (CIWF) is a campaigning and lobbying animal welfare organisation. It campaigns against the live export of animals,...

 

Company formed for the purpose of colonising New Zealand New Zealand Company coat of arms The New Zealand Company, chartered in the United Kingdom, was a company that existed in the first half of the 19th century on a business model that was focused on the systematic colonisation of New Zealand. The company was formed to carry out the principles devised by Edward Gibbon Wakefield, who envisaged the creation of a new-model English society in the Southern Hemisphere. Under Wakefield's model, th...

American rock band For kings of the medieval Kingdom of León, see List of Leonese monarchs. For other uses, see King Leo (disambiguation). Kings of LeonKings of Leon in 2017Background informationOriginMount Juliet, Tennessee, U.S.GenresAlternative rockSouthern rockindie rockgarage rock revivalYears active1999 (1999)–presentLabelsRCALoveTapCapitolMembers Caleb Followill Jared Followill Nathan Followill Matthew Followill Websitekingsofleon.com Kings of Leon is an American rock band form...

 

瓜拉廷格塔 瓜拉廷格塔(葡萄牙语:Guaratinguetá)是巴西的城鎮,位於該國南部,由聖保羅州負責管轄,始建於1630年6月13日,面積751平方公里,海拔高度530米,2014年人口118,378,人口密度每平方公里157.53人。 22°49′0″S 45°13′40″W / 22.81667°S 45.22778°W / -22.81667; -45.22778 參見 聖保羅州市鎮列表 參考資料 www.guaratingueta.sp.gov.br (葡萄牙文) webpage of Guaratinguetá �...

 

1320 letter to Pope John XXII affirming Scottish independence from England This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Declaration of Arbroath – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2018) (Learn how and when to remove this message) The 'Tyninghame' copy of the Declaration from 1320, in the ...

Pour les articles homonymes, voir Zabriskie. David ZabriskieDavid Zabriskie en 2006InformationsNaissance 12 janvier 1979 (45 ans)Salt Lake CityNationalités polonaiseaméricaineSpécialité Contre-la-montreÉquipes professionnelles 1999Nutra Fig20007 UP-Colorado Cyclist2001-2002US Postal Service2003-2004US Postal Service-Berry Floor2005-2007CSC01.2008-07.2008[n 1]Slipstream-Chipotle07.2008-12.2008[n 2]Garmin-Chipotle2009Garmin-Slipstream2010Garmin-Transitions2011Garmin-Cervélo01.2012-0...

 

Questa voce sull'argomento calciatori belgi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Gilles DewaeleNazionalità Belgio Altezza180 cm Peso72 kg Calcio RuoloDifensore Squadra Standard Liegi CarrieraGiovanili ????-2013 Cercle Bruges Squadre di club1 2013-2017 Cercle Bruges59 (0)[1]2017-2020 Westerlo91 (5)2020-2022 Kortrijk48 (3)2022- Standard Liegi0 (0) Na...