A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola (ma Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem) festő szakán diplomázott 1971-ben, mestere Abrudán Péter. 1971 és 1974 között Marosújváron tanított műszaki rajzot, 1974-től 1987-ig pedig festészetet a kolozsvári képzőművészeti gimnáziumban. 1976 és 1986 között minden nyáron dolgozott a gyergyószárhegyi művésztelepen. 1988-ban áttelepült Magyarországra, miután politikai okokból zaklatták, állásából elbocsátották.
Egy évig egy pestszenterzsébeti általános iskolában tanított. 1990-ben költözött Veszprémbe családjával együtt. Az 1990-es évek elején a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság művészettörténészeként dolgozott. Ezt követően kizárólag festészettel és tanítással foglalkozott.
Munkássága
Figurális és absztrakt festményei monumentális hatásúak. A népművészeti motívumokhoz mindig szívesen fordult, és használta azokat. Sgraffitóval, freskóval, grafikával, könyvgrafikával és díszlettervezéssel is foglalkozott.
Magyarországra költözése után festészetében is változás történt. Tanulmányútjai (Isztria, Hollandia, Anglia) után ábrázolásmódja gazdagodott, az absztrakt felé fordult, színei erőteljesebbek lettek. A 2000-es évek elején az absztrakt felől egyre inkább a figuratív művészet felé fordult, 2004-ben öt művésztársával (Diénes Attila, Filep Sándor, Horváth Lajos, Párkányi Raab Péter, Ughy István) megalapította a figuralitást vállaló úgynevezett F csoportot.
Erdélyben Kádár F. Tibor néven alkotott.
Kiállításai (válogatás)
Egyéni kiállítások
1980 • Korunk Galéria, Kolozsvár
1981 • Repülősök klubja, Kecskemét
1983 • Csíkszereda
1984 • Művelődési Ház, Gyergyószentmiklós • Új Élet Galéria, Marosvásárhely.
1985 • Korunk Galéria, Kolozsvár
1985 • Művelődési Ház, Makó
1986 • Veszprém Megyei Könyvtár
1989 • Pesterzsébeti Múzeum, Budapest
1990 • Művelődési Központ, Hajdúböszörmény
1991 • Járási Tanács, Wunsiedel (Németország)
1992 • Dia e Noite G., De Verwondering G., An Sengers G., Hedikkuizen (Hollandia)
1993 • No G., Castricum (Hollandia)
2002 • Veszprém, Csikász Galéria
2021 • Veszprém, Várgaléria
Csoportos kiállítások
1969 • Országos Diákfesztivál, Rádióstúdió, Kolozsvár
1996 • Pro Comitatu díj – Veszprém megye Közgyűlésének kitüntetése a több évtizedes kiemelkedő művészeti munkásság elismeréséül
1998 • 1948–1998 – Kortárs kiállítás az 1848-49-es szabadságharc 150 éves jubileuma alkalmából – fődíj
2002 • Veszprémi tavaszi tárlat – nívódíj
2003 • Balatoni tárlat, országos képzőművészeti biennálé – nívódíj
2006 • Veszprém Megye Érdemrendje
2007 • Veszprém Megyei Príma díj
2011 • Gizella-díj 2014. M.S. mester díj
Tagság
Magyar Képzőművészek Országos Szövetsége
Magyar Festők Társasága
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
Veszprém Megyei Művészeti Céh
Emlékezete
2023-ban Kádár Tibor egykori műtermét felújították, és Kádár Stúdió Galéria néven emléket állít a festőnek, művésztanárnak. Ugyanakkor ingyenesen látogatható emlékműterem (bejelentkezés alapján) és találkozási hely a festészetet, és általában a kultúrát kedvelőknek.[2]
Muzsnay Magda: Milyen volt a VII. képzőművészeti alkotótábor szárhegyen? Utunk, 1980. szeptember 26.
Bazsó Zsigmond: Kalotaszeg – ahogy Kádár F. Tibor látja. Igazság (Kolozsvár) 1980. november 20.
Kántor Lajos: A „másik” Kalotaszeg festője. Utunk, 1980. december 12.
Kántor Lajos: Kalotaszeg közel és messze. (Kádár F. Tibor képei alá) Tükör (Budapest) 1981. október 4.
Miklósi-Sikes Csaba: Megtalált igazságokra építve. (Beszélgetés Kádár F. Tiborral) Igazság, 1982. március 10.
Murádin Jenő: Az átlagnál szürkébb. (Kolozs megyei őszi tárlat) Igazság, 1982. november 3.
Banner Zoltán: A kereszt metszéspontja. Katalógus. Magyar Képek kiadó, Veszprém, 2006
Németh Júlia: Időtlenségbe menekített pillanatok. Kádár Tibor festészeti tárlata a kolozsvári Stars Galériában. Szabadság, 2012. november 13.
Bonczhidai Éva: A valóság színeváltozásai. (Kádár Tibor képeit állították ki az Erdélyi Művészek Leányfalun sorozatban) Magyar Idők, 2016. szeptember 2.