1944. október 23-án deportálták Budapestről, internálótáborban halt meg.[3]
Életpályája
Kulinyi József (1860–1930) és Königstein Adél (1863–1943)[4] gyermekeként született. Apai nagyszülei Kulinyi Bernát és Löffler Eszter, anyai nagyszülei Königstein Izsák és Moskovitz Cecília voltak.[5] Budapesten végezte jogi tanulmányait, majd újságíró lett. Színházi és zenei kritikákat, valamint novellákat írt. 1912-ben a Szegedi Napló, 1913-ban a Pesti Napló és a Magyar Színpad című lapok munkatársa, ezután a Budapesti Hírlap színházi rovatának vezetője volt. 1921-től rövid ideig a Színészújság szerkesztőjeként dolgozott. 1930. november 9-én Székesfehérváron házasságot kötött Kovács Ignác és Freud Cecília lányával, Rózsával.[6] 1932-ben elváltak. Ugyanebben az évben újra megnősült. Második felesége Wéber Terézia volt.[7] Tőle is elvált. 1936. június 6-án Budapesten, a Ferencvárosban ismét megnősült. Harmadik felesége Mandák Anna Magdolna volt.[8] 1941-től a 8 órai Újság munkatársa volt. Koncentrációs táborban halt meg. Több mint 40 operettlibrettót írt és fordított. A "Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország" című dal szövegírója. (Eredetileg A hamburgi menyasszony című operettben hangzott el.)
Kemény Egon - Kulinyi Ernő: Schönbrunni orgonák” az első zenés hangjáték (daljáték) a Magyar Rádióban, 1937
„Csortos Gyula új szerepe.
Csortos Gyula, a Nemzeti Színház kiváló művésze, aki már hosszabb ideje nem lépett fel új szerepben, legközelebb a rádió mikrofonja előtt alakít új szerepet: I. Ferenc József király és császár szerepét. Az illusztris művész játssza ugyanis a Schönbrunni orgonák, Kulinyi Ernő és Kemény Egon zenés hangjátékának a főszerepét a rádióban június 29-én este. Csortos Gyula mellett, aki az ötven éves Ferenc Józsefet alakítja, Tóth Böske játssza a hangjáték női főszerepét, egy híres bécsi színésznőt, Bilicsi Tivadar személyesíti Alexander Girardit, a nagy bécsi jellemszínészt és Várady Lajos a fiatal János Szalvátor főherceget. Leövey Leó, a Vígszínház művésze, Harsányi Gizi és egy gyermekszínésznő játszik még jelentősebb szerepet a Schönbrunni orgonákban, amelynek előadását Barsi Ödön rendezi és ifj. Stephanidesz Károly vezényli.”
Kemény Egon - Kulinyi Ernő: Menekülés Hollywoodból (zenés hangjáték), 1940
Kemény Egon - Kulinyi Ernő dalok
Kemény Egon - Kulinyi Ernő: Három dal, 1937 Édesanyám; Szerenád; Pacsirta
Kemény Egon - Kulinyi Ernő: Ma egy éve (chanson), 1937
Kemény Egon - Kulinyi Ernő: Tavaszi ima (dal), 1938
Kemény Egon - Kulinyi Ernő: Keresek egy leányt (tango), 1939
Kemény Egon - Kulinyi Ernő: Nyílik már a fehér akác… (magyar dal), 1940
Kemény Egon - Kulinyi Ernő: Tőlem a politika csárdást járhat… (csárdás), 1940
Diszkográfia
Kemény Egon– Kulinyi Ernő: Keresek egy leányt… – Odeon, 1939. (Kalmár Pál)