Kovács Attila Zoltán

Kovács Attila Zoltán
Született1972. szeptember 13. (52 éves)[1]
Kolozsvár
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásairodalomtörténész

SablonWikidataSegítség

Kovács Attila Zoltán (Kolozsvár, 1972. szeptember 13. –) magyar irodalomtörténész, -kutató, szerkesztő, könyvkiadó, fordító, a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének[2] (KITÁSZ) elnöke,[3] a Nemzeti Könyvtár szakmai tanácsadója, az Erdélyi Szalon Kft. ügyvezetője, a Szépmíves Könyvek Kiadó vezetője, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kutatója, továbbá NKA kurátor.

Életpályája

1989 óta él Magyarországon, középiskoláit Kolozsváron, Budapesten és Cegléden végezte. 1992-ben érettségizett, 1996-97-ig JATE hallgatója volt, ezt követően irodalmi ösztöndíjas a Magyar Tudományos Akadémián. 2000-től a Szegedi Tudományegyetem PhD-se, kutatási témája az Erdélyi Irodalmi Társaság története (1888–1937). 1999-től szerkesztő, főszerkesztő, irodalmi vezető több kiadónál, fő profilja az írói hagyatékok felkutatása, közreadása. Emellett civil kurátor (OTCEF) és irodalmi konferenciák szervezője szerte az országban és a Kárpát-medencében. 2005-től a Wass-életmű egyik gondozója, illetve angolul írt műveinek fordítója,[4] emellett Bánffy Miklós, Daday Loránd, Márai Sándor, Szilvássy Karola, Tamási Áron, Mindszenty József és mások életművének, az erdélyi arisztokrácia írásos emlékezetének kutatója, feltárója. Erdélyi tematikában közreadta az elfeledett Huszka József A székely ház kötetét, Rugonfalvi Kiss István A nemes székely nemzet képe művét, Szilágyi Sándor Erdélyország történetét, továbbá az erdélyi emlékírók antológiáját, valamint a székely "krónikás" Kövesdi Kiss Ferenc Mezőség néprajzi útikönyvét is. 2005 és 2010 között lefordította Wass Albert angolul írt műveit (Eliza, Az erdélyi magyar népművészet, Népirtás Erdélyben, Igazságot Erdélynek! stb) és politikai esszéit, melyek amerikai lapokban láttak napvilágot (Hungarian Quarterly, Transylvanian Quarterly, Central European Forum), ugyanakkor számos dokumentumot gyűjtött össze Floridában (Astor Park, Gainesville, Leesburg stb) az író emigrációs korszakát illetően, melyek szintén kiadásra kerültek. Wass Albert munkássága mellett Bánffy Miklós kiadatlan írásait kutatja az Akadémián, tucatnyi megtalált levél és napló, színházi feljegyzés és naptárjegyzet, családi diárium és levelezőlap jelzi az eredményeket. E munkák az Akadémia berkein belül jelennek meg a közeljövőben.

Díjai, elismerései

  • Budai Díj (2006, A nevető Erdély c. kötetéért)[5]
  • József Attila-emlékérem (2007)
  • Euromedia díj (Bécs, 2008).
  • Fitz József-díj (2017)
  • Vitézavatás (2022)

Kiadványai

  • Nevéhez fűződik az Aranyrög Könyvtár sorozat, melyben elfeledett írók egész sorát hozta vissza a köztudatba (Kosáryné Réz Lola, Berde Mária, Gulácsy Irén, D. Kenese Erzsébet, Indig Ottó, Tamás Mihály, Vécsey Zoltán stb.), a legutolsó Németh László, Makkai Sándor, Tamási Áron, Kós Károly életműsorozat és a Gyurkovics-életmű megjelentetése.
  • Közreadta Márai Sándor cenzúrázott vagy torzó (Egy polgár vallomásai – A csorbítatlan változat;[6] A Garrenek műve I–III.) és kéziratos (Hallgatni akartam /első keresője Bod Péter volt/;[7]
  • Föld, Föld!... – A teljes változat;[8]
  • Fedőneve:Ulysses[9]) műveit, Kós Károly életrajzi kötetét (Életrajz) és elfeledett bédekkerét (Sztambul), de felkutatta gróf Bánffy Miklós kiadatlan írásait és politikai-közgazdasági tanulmányát is. Petrovácz István író utolsó könyvének kiadója (Bálványosvár), de közreadta családja kálváriáját is, melyet nagynénje, Zsigmond Mária jegyzett le.
  • A Kálváriajárás – Kuláksors Erdélyben[10] részletei később megjelentek a Hantó Zsuzsa-féle Kitiltott családok I–III. sorozatban is.
  • Első székely mesegyűjtését szintén saját kiadójában jelentette meg (Küs Miklós királyfi), továbbá elsőként adta ki Magyarországon báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola erdélyi receptkönyvét (összegyűjtötte Marosi Ildikó), Szebeni Zsuzsa színháztörténésszel pedig együtt feldolgozták a báróné hagyatékát, leveleit és jegyzeteit.
  • Megtalálta Mindszenty József Emlékiratainak teljes változatát, amit Soós Viktor Attila történésszel és a Mindszenty Alapítvánnyal közreadtak, ugyanakkor felkutatta a hercegprímás kiadatlan írásait 1956-ról, a Kádár-korszakról, a kommunizmusról írtakat, valamint rábukkant a többverziós Egy tragikus sorsú nemzet Mindszenty-kéziratra is.
  • Mindezek mellett több tucat kiadatlan kéziratot, naplót, emlékiratot kutatott ki (Kós Károly, Tamási Áron, Márai Sándor, Szerb Antal, Márai álneves művei, Szeremley Samu, Bánffy Miklós levelezés, stb.), gyűjtéseit időről időre megjelenteti.
  • Nevéhez fűződik továbbá a Márai Sándor bédekker sorozat, a Weöres Sándor ex libris (Steinert Ágota közreműködésével), a Képes emlékezet (Karády, Radnóti, Munkácsy, Rejtő), a Sorsok és életek, a TranszLiteratúra, valamint A szőnyeg alá söpört történelem sorozat (Recsk, Munkásőrség, Gulag).
  • Sajtó alá rendezője a Munkácsy naplóknak, amiért 2017-ben díjat is nyert.
  • Az utóbbi években az Ulysses halála, A nevem Jézus, a Hajónapló, A nagy Isten vacsorája kéziratos Márai-művek nyomában kutakodik, kettőt már megtalált a Nápoly–München–Budapest kézirattári tengelyen, ahogy számtalan kiadatlan Márai-írást, -levelet 1930 és 1942 (például a Pesti korzó mintegy száz darabja) között, illetőleg az emigráció időszakából (Bókay, Jáky stb. levelek).
  • Ezekkel párhuzamosan a magyar arisztokrácia írásos hagyatékát kutatja és adja ki (Károlyi, Bánffy, Andrássy, Windisch-Graetz, Teleki, Bethlen családok), továbbá Wass Albert Művei és Csoóri Sándor Életműve kizárólagos kiadója (Erdélyi Szalon Kiadó Kft.). 1998-tól nagyságrendileg 1500 kiadvány megjelenése fűződik a nevéhez.
  • Jelentős irodalmi fotóarchívum birtokosa. Blogja: kowax.blog.hu

Főbb munkák

  • Trianon – A diktátum teljes szövege (s.a.r. Bank Barbarával közösen);
  • Igazságot Magyarországnak! (szerk.: Apponyi Albert és tsai);
  • Ion Mihai Pacepa: Egy kommunista kémfőnök visszaemlékezései (Bank Barbarával közösen);
  • Almásy László életműsorozat;
  • Wass Albert: Levelek 1927–1998;
  • Wass Albert: Az erdélyi magyar népművészet (fordítás);
  • Wass Albert: Elvész a nyom – A teljes változat;
  • Wass Albert: Eliza története (fordítás);
  • Wass Albert: Népirtás Erdélyben (fordítás);
  • Wass Albert: Voltam – Önéletrajz 130 képpel (s.a.r.);
  • Wass Albert kritikai sorozat;
  • A megfigyelt ember sorozat (Napi Operatív Információs Jelentések, s.a.r. Bank Barbara és Soós Viktor Attila);
  • Mindszenty József: Emlékirataim – A teljes változat (Soós Viktor Attilával közösen);
  • Nagy Töhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek – A teljes változat (Keresztes András, Soós Viktor Attila);
  • Bornemisszáné Szilvássy Carola: Kendőzetlen feljegyzések Kolozsvárról (s.a.r. Szebeni Zsuzsa);
  • Bornemisszáné Szilvássy Carola: Receptek – Az erdélyi főúri konyha titkai;
  • báró Kemény Jánosné Augusta Patton: Önéletrajzi visszaemlékezések;
  • Arany János jegyzetek 1859 (autográf kiadás);
  • Aranyrög sorozat;
  • Bánffy Miklós: Kései levelek 1944–1952;
  • Magyarnak maradni Erdélyben (L'Harmattan, 2021);
  • Márai Sándor: Egy polgár vallomásai (A teljes változat);
  • Márai Sándor: Föld, föld!... (A teljes változat);
  • Márai Sándor: Hallgatni akartam;
  • Márai Sándor: Fedőneve Ulysses;
  • Márai Sándor: Ajándék az egész élet (s.a.r. Szepessy Kata);
  • Márai Sándor: A világ nagy ajándék (s.a.r. Szepessy Kata);
  • Horthy Jenő: Egy világfi kalandozásai (s.a.r. Gellér Tibor);
  • A teljes Szépmíves sorozat (77 kötet);
  • gróf Teleki Pál: A nevemben ne ígérjen senki;
  • Mindszenty – interaktív blogkönyv fiataloknak (s.a.r. Kovács Gergely);
  • Gyurkovics Tibor életműsorozat;
  • Németh László életműsorozat;
  • Makkai Sándor életműsorozat;
  • gróf Bethlen Béla: Visszaemlékezéseim (A teljes változat);
  • Mindszenty József: Kommunista arcélek;
  • Mindszenty József: 1956 – Írások a hagyatékból;
  • Szerb Antal: A hammelni patkányfogó;
  • Szerb Antal: Nagy emberek gyermekcipőben;
  • Bánffy Miklós életműsorozat.

Jegyzetek

  1. PIM-névtér. (Hozzáférés: 2021. november 18.)
  2. Archivált másolat. [2016. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 2.)
  3. Archivált másolat. [2017. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 2.)
  4. Archivált másolat. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 8.)
  5. Archivált másolat. [2017. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 2.)
  6. http://hvg.hu/kultura/20131222_Pikans_reszletekkel_csonkitatlanul_jelent
  7. Archivált másolat. [2017. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 2.)
  8. http://hvg.hu/kultura/20141210_Ketszaz_oldal_eddig_ismertlen_Maraiszove
  9. http://hvg.hu/kultura/20140403_Gyerekek_nincs_rajtam_bugyi_10_uj_konyv
  10. Archivált másolat. [2017. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 2.)

Források

Read other articles:

Republik KosovoRepublika e Kosovës (Albania) Република КосовоRepublika Kosovo (Serbia) Bendera Lambang Semboyan: —Lagu kebangsaan: Himni i Republikës së Kosovës(Indonesia: Lagu kebangsaan Republik Kosovo) Ibu kota(dan kota terbesar)Priština42°40′N 21°10′E / 42.667°N 21.167°E / 42.667; 21.167Bahasa resmiAlbania dan SerbiaKelompok etnik (2019)[1]92% Albania4% Serbia2% Bosnia1% Turki1% RomaniPemerintahanRepublik parleme...

 

Thailand Selatan Thailand Selatan merupakan sejumlah kawasan di Thailand yang berbatasan dengan Semenanjung Malaysia. Tempat ini terdiri dari 14 wilayah yang diantaranya adalah Wilayah Narathiwat, Wilayah Pattani, Wilayah Yala, Wilayah Songkhla, Wilayah Satun, Wilayah Trang dan Wilayah Krabi. Mayoritas penduduknya adalah orang Melayu yang beragama Islam, meskipun Thailand diperintah oleh kerajaan Buddha. Administrasi No Nama Nama (Thai) Luas Jumlah Penduduk Kepadatan GPP (THB) (2007) GPP/kapi...

 

Dalam nama Tionghoa ini, nama keluarganya adalah Chen. Annie ChenLahir28 April 1989 (umur 34)Taichung, TaiwanPekerjaanPemeran, peraga busanaTahun aktif2007-kini Annie Chen Hanzi tradisional: 陳庭妮 Hanzi sederhana: 陈庭妮 Alih aksara Mandarin - Hanyu Pinyin: Chén Tíngnī Karier musikNama lainChen Ting-ni Annie Chen (Hanzi: 陳庭妮; lahir 28 April 1989)[1] adalah seorang pemeran dan peraga busana asal Taiwan. Ia adalah orang pertama yang memenangkan kontes perag...

Запрос «Пугачёва» перенаправляется сюда; см. также другие значения. Алла Пугачёва На фестивале «Славянский базар в Витебске», 2016 год Основная информация Полное имя Алла Борисовна Пугачёва Дата рождения 15 апреля 1949(1949-04-15) (75 лет) Место рождения Москва, СССР[1]...

 

У этого термина существуют и другие значения, см. Западный округ. Западный внутригородской округ город Краснодар Дата основания 1936 год Дата упразднения 1994 Прежние имена Кагановичский, Ленинский районы Микрорайоны Дубинка, Черёмушки, Покровка Площадь 22[1]  км² Насе...

 

«Finalmente! Dopo tanti tentativi infruttosi, finalmente anche la sportiva Milano avrà una società per il giuoco del football. Lo scopo di questa nuova società sportiva è quello nobilissimo di formare una squadra milanese per concorrere alla Coppa Italiana della prossima primavera. All'uopo, la presidenza ha già fatto pratiche ed ottenuto per gli allenamenti il vasto locale del Trotter. La nuova società avverte che chiunque desideri imparare il football non avrà che recarsi al Trotte...

Xu Yunli 徐云丽Informasi pribadiNama lengkapXu YunliNama panggilanDa LiliKewarganegaraanChineseLahir2 Agustus 1987 (umur 36)Fuzhou, TiongkokKampung halamanFuzhou, TiongkokTinggi196 m (643 ft 1⁄2 in)Berat75 kg (165 pon)Spike325 cm (128 in)Blok306 cm (120 in)Informasi klubPosisiMiddle blockerKarier TahunTim 20132013–2017Evergrande GuangdongFujianTim nasional 2006–20142016– Tiongkok Prestasi Bola voli Permainan Olimpiade 2016 ...

 

County of Fuzhou, Fujian, China This article is about the PRC-administered county. For the ROC (Taiwan)-administered county (the Matsu Islands), see Lienchiang County. For the county-level city in Guangdong, see Lianjiang, Guangdong. County in Fujian, People's Republic of ChinaLianjiang 连江县 (Chinese)Lienkong, Lienkiang, LienchiangCountyClockwise from top: Southward View from Jiulong Mountain, a street in Chuanshi Village, the Ao River passing through Fengcheng, Huangqi fishing port...

 

1948 film Corridor of MirrorsOriginal British trade adDirected byTerence YoungWritten byRudolph Cartier Edana RomneyBased onCorridor of Mirrors by Chris MassieProduced byRudolph CartierStarringEric Portman Edana Romney Barbara MullenCinematographyAndré ThomasEdited byDouglas MyersMusic byGeorges AuricProductioncompanyApollo FilmDistributed byGeneral Film DistributorsRelease date 12 April 1948 (1948-04-12) Running time105 minutesCountryUnited KingdomLanguageEnglish Corridor of ...

Questa voce sull'argomento cavallerizzi tedeschi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Ulrich KirchhoffNazionalità Germania Ucraina Equitazione Palmarès  Germania Competizione Ori Argenti Bronzi Olimpiadi 2 0 0 Vedi maggiori dettagli  Modifica dati su Wikidata · Manuale Ulrich Kirchhoff (9 agosto 1967) è un cavaliere tedesco naturalizzato ucraino. Indice 1 Palmarès 1.1 Olimpiadi 2 Altri progetti 3 Collegamenti e...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada November 2022. James MartinLahirJames Edward MartinPekerjaanaktorTahun aktif2004-2006 James Edward Martin (lahir 17 Juni 1992) adalah aktor asal Inggris. Ia memerankan tokoh Peter Beale dalam BBC soap opera EastEnders. James Martin pada saat ini bersekolah di H...

 

Questa voce sugli argomenti artiodattili e fisiologia è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Sacca di muschio Il muschio è una sostanza che viene secreta dai maschi della famiglia dei Moschidi, ruminanti di piccola taglia presenti nell'Asia centro-orientale e centro-meridionale. La specie più conosciuta è Moschus moschiferus, animale stanziale che provvede a marchiare il proprio territorio seminandoci le palline di muschio, che si formano ...

Template‐ノート:Infobox_Single#チャートの表記方法に関する提案に、このページに関する議論があります。(2022年7月)議論の要約:Infobox内のチャート順位を時系列順を乱してまでチャートごとに分類してよいのかについて ポータル 音楽 ショートカット:PJ:SONGPJ:SONGS ウィキプロジェクト 楽曲 は、曲・歌・楽曲に関連する記事を向上させるためのプロジェクトです。こ�...

 

Oficina de Servicios de Supervisión Interna de Naciones Unidas Sede de las Naciones Unidas, en Nueva YorkAcrónimo OSSITipo organización de las Naciones UnidasForma legal ActivaFundación 1994Sede central Sede de la Organización de las Naciones Unidas (Estados Unidos)Secretario General Adjunto Heidi MendozaEmpresa matriz Secretaría general de Naciones UnidasSitio web https://oios.un.org/[editar datos en Wikidata] La Oficina de Servicios de Supervisión Interna de las Naciones Un...

 

جون كيوزاك (بالإنجليزية: John Cusack)‏  معلومات شخصية اسم الولادة جون بول كيوزاك الميلاد 28 يونيو 1966 (العمر 58 سنة)ايفانستون، إلينوي الإقامة إيفانستون  الجنسية  الولايات المتحدة عضو في الاشتراكيون الديمقراطيون الأمريكيون  الأب ديك كوزاك  إخوة وأخوات جوان كوزاك،  �...

Socket 3 ソケット形式 PGA-LIF/ZIF接点数(ピン数) 237FSB周波数 25~50 MHz電圧範囲 3.3 V / 5 V採用プロセッサ 486SX 486DX 486DX2 486DX4 Pentium OverDriveこの記事はCPUソケットシリーズの一部です Socket 3は、各種のx86マイクロプロセッサ向けの、CPUソケットの形式である。一般的には、Socket 3は数値演算コプロセッサ(この場合は487)向けの第二のソケットの近くに存在する。イ...

 

Venettecomune Venette – Veduta LocalizzazioneStato Francia RegioneAlta Francia Dipartimento Oise ArrondissementCompiègne CantoneCompiègne-2 TerritorioCoordinate49°25′N 2°48′E49°25′N, 2°48′E (Venette) Altitudine34, 31 e 86 m s.l.m. Superficie8,45 km² Abitanti2 906[1] (2009) Densità343,91 ab./km² Altre informazioniCod. postale60280 Fuso orarioUTC+1 Codice INSEE60665 CartografiaVenette Sito istituzionaleModifica dati su Wikidata · M...

 

Questa voce sull'argomento edizioni di competizioni calcistiche italiane è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Campionato Primavera 1973-1974Campionato Ragazzi Primavera 1973-1974 Competizione Campionato Primavera Sport Calcio Edizione 10ª Organizzatore Lega Nazionale Professionisti Luogo  Italia Risultati Vincitore  Roma(2º titolo) I giovani giallorossi scudettati Cronologia della competizione 1972-1973 1974-1975 Manuale Il Camp...

King of the Zulu Kingdom (1787–1828) For other uses, see Shaka (disambiguation). This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these messages) This article is written like a personal reflection, personal essay, or argumentative essay that states a Wikipedia editor's personal feelings or presents an original argument about a topic. Please help improve it by rewriting it in an encyclopedic style. (September 201...

 

American integrated circuit manufacturer Fairchild Semiconductor International, Inc.Company typePublicTraded asNasdaq: FCSIndustry Semiconductors Computer Networks Lighting Circuit protection FoundedOctober 1, 1957; 67 years ago (1957-10-01)Founders Sherman Fairchild Arthur Rock DefunctSeptember 2016 (2016-09)FateAcquired by ON SemiconductorHeadquartersSunnyvale, California, United StatesArea servedWorldwideKey peopleMark Thompson (chairman & CEO)[1 ...