1932-ben diplomázott a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-francia szakán. 1937-től a mezőcsáti magán polgári fiú- és leányiskola pedagógusa, 1938-tól igazgatója volt. Az iskola fenntartói és az épület használati jogát ingóságaival együtt 1939-ben megvásárolta, így annak tulajdonosa is volt 1948-ig. 1946–1952 között a mezőcsáti Népkönyvtár vezetője volt. 1953-ban könyvtárosi tanfolyamot végzett. 1953-tól a szerencsi Járási Könyvtár vezetője, valamint a miskolci Megyei Könyvtár módszertanosa volt. 1955-től csoportvezető, később igazgató-helyettes volt. 1956-ban Szabó Lőrinc miskolci fellépésének szervezője volt. 1960–1964 között a miskolciHerman Ottó Leánygimnázium tanára és igazgató-helyettese volt. 1964–1970 között a Miskolci Városi Könyvtár igazgatója volt. 1970–1976 között a Herman Ottó Múzeum könyvtárosa volt.
Munkássága
Többször járt tanulmányúton Franciaországban. Hozzá kapcsolódik Miskolc közművelődési könyvtárhálózatának megteremtése. Hivatásának tekintette a tanórán kívüli nevelést
is, jelentős ismeretterjesztő tevékenységet folytatott. Miskolc és a megye irodalomtörténeti emlékeit kutatta; több mint ezer előadást tartott országszerte. Az 1950-es és 1960-as években állandó munkatársa volt a régió irodalmi-kulturális lapjainak (Borsodi Szemle, Kilátó, Napjaink, Széphalom).
Művei
Miskolc és Borsod könyvtárügyének fejlődése a felszabadulás óta (Történelmi Évkönyv, 1., 1965, 237–260.p.)
Zahuczky László: 100 éve született Kordos László (Miskolc, 2009)
Magyar múzeumi arcképcsarnok II. Főszerkesztő: Tóth Arnold, szerkesztő: Bodó Sándor, Debreczeni-Droppán Béla, Viga Gyula. Budapest, Pulszky Társaság-Magyar Múzeumi Egyesület, 2022.
Deák Gyula: Polgári iskolai író-tanárok élete és munkái. Budapest, Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület, 1942.
Dobrossy István–Eszenyi Miklós–Zahuczky László: Miskolci életrajzi lexikon; Pfliegler J. Ferenc Emlékére a BAZ Megyei Levéltárért Alapítvány–Miskolc Megyei Jogú Város, Miskolc, 2008.