Koizumi Dzsunicsiró (小泉 純一郎; Hepburn: Koizumi Jun'ichirō?; Jokoszuka, 1942. január 8. –) japán politikus, Japánminiszterelnöke és a Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöke 2001 és 2006 között. A politikától 2009-ben visszavonult Koizumi máig Japán hatodik – a második világháború óta negyedik – leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.[1][2] Megválasztásakor az addigi legnépszerűbb Japán miniszterelnök volt, kezdeti népszerűségét utódai azóta sem tudták felülmúlni.[3][4]
Koizumi politikai család sarja. Nagyapja Koizumi Matadzsiró parlamenti képviselő és a két világháború között telekommunikációs miniszter volt, aki a posta és telekommunikációs hivatalok privatizációját támogatta. Édesapja Koizumi Dzsunja szintén parlamenti képviselő és a Japán Védelmi Ügynökség ügyvezető igazgatója volt.[7][8]
A középiskolát Jokoszukában végezte, amelyet édesapja képviselt a parlamentben. A középiskola elvégzése után a London School of Economics-re járt, tanulmányait 1969-ben apja halálakor félbehagyta, Japánba visszatérve az azévi választásokon sikertelenül indult az édesapja után megüresedett alsóházi mandátumért a Liberális Demokrata Párt színeiben. 1970–1972 között Fukuda Takeo pénzügyminiszter, későbbi miniszterelnök titkára volt, majd az 1972. évi parlamenti választásokon megválasztották Kanagava prefektúra 11. kerülete képviselőjének. Az LDP és a parlamentben Fukuda frakciójának tagja lett és az maradt azután is, hogy Fukuda halála után más politikus vették át a frakció vezetését.[3][9][10]
Koizumi, a Képviselőház tagja
Koizumi első fontos posztját 1979-ben kapta meg, mikor az akkori pénzügyminiszter kinevezte helyettesének. Takesita Noboru kormányában (1988-ban) egészségügyi és népjóléti miniszter lett. Miniszteri címet 1992-ben kapott újra (Mijazava kormányában postaügyi és telekommunikációs tárca vezetőjeként). 1996 és 1998 között az Uno- és Hasimoto-kormányokban egészségügyi és népjóléti miniszter volt.[11]
1994-ben, mikor az LDP ellenzéki párt volt, Jamaszaki Taku, Koizumi és Kato Kóicsi (a média JKK-nak nevezte őket neveik kezdőbetűi alapján) az LDP-ben új frakciót alapítottak Sinszeiki néven. 1995 szeptemberében és 1999 júliusában jelölt volt pártja elnöki tisztségére, de először Hasimoto Rjútaro, majd Obucsi Keizó győzte le őt. Miután 2000-ben Jamaszaki és Kato részt vettek Mori Josiró, az akkori miniszterelnök ellen irányuló bizalmatlansági szavazás elindításába (ami végül sikertelen lett), és ki kellett lépniük a pártból, Koizumi maradt az egyetlen jelentős tagja a Sinszeikinek.[11]
A miniszterelnöki poszton
2001. április 24-én Koizumit megválasztották az LDP elnökévé az esélyesebbnek tartott Hasimoto Rjútaró korábbi miniszterelnökkel szemben,[12] két nappal később pedig a parlament miniszterelnökké választotta.[13] A hagyománnyal szakítva kormánytagjait nem a pártfrakciók szerint választotta ki: míg a Hasimoto vezette legnagyobb frakciónak két, a Mori Josiró, szintén korábbi miniszterelnök irányította második legnagyobbnak (amelyhez ő maga is tartozott) három posztot adott. Kabinetjében öt nő és három nem politikus is helyet kapott.[14] Népszerűsége 2001 júniusában 85%-on állt.[15]
Belpolitikája
Koizumi programjában szerepelt a közmunkára fordított kiadások csökkentése, az állami kölcsönfelvétel korlátozása, az autópálya-kezelő felosztása kisebb vállalatokra, a helyi önkormányzatok jogkörének kiszélesítése, ám a legfontosabb helyen a posta privatizálása állt. A japán posta a postai szolgáltatások nyújtása mellett egyben a világ legnagyobb bankja is volt, betét- és biztosítási állománya elérte a 320 billió jent (2,8 billió dollár).[16][17]
A hivatalba lépése utáni egy évben Koizumi népszerűsége 40 százalékpontot esett.[18] Reformterveit főként nem az ellenzék, hanem saját pártja, azon belül pedig a legnagyobb Hasimoto-platform torpedózta meg; a gazdaság helyzete romlott.[19] 2002 januárjában lecserélte közkedvelt külügyminiszterét, Tanaka Makikót, ami további népszerűségvesztéshez vezetett.[20] 2001/2002-ben a kormány több antideflációs csomagot fogadott el, amelyek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.[21]
2002 szeptember 30-án Koizumi átalakította a kormányát. A gazdasági politikaért felelős Takenaka Heizó miniszter kapta meg a pénzügyi portfóliót is. Takenaka radikális reformterveit heves támadások érték, négy ellenzéki párt bizalmatlansági indítványt is benyújtott ellene (sikertelenül).[22] 2002 végére, 2003 elejére azonban előrelépés történt a bankreformmal, amely a bankokat volt hivatott segíteni megszabadulni bedőlt hiteleiktől,[23] és részben ennek, részben pedig a nemzeti bank újonnan meghirdetett expanzív monetáris politikájának köszönhetően (2003 februárjában Koizumi Fukui Tosihikót jelölte ki a jegybank új elnökének[24]) a gazdaság fellendült, az értékpapírpiac újjáéledt. Míg a bankok bedőlt hiteleinek összértéke 2002 márciusában elérte a GDP 8%-át, Koizumi hivatali idejének végére 2% alá esett.[16]
A posta privatizálásának első lépéseként 2003. április 2-án a vállalatot részvénytársasággá alakították (132 éves történelmében ez volt az első jelentősebb reform).[25] Szeptember 20-án Koizumit újraválasztották az LDP élén, a november 9-i parlamenti választásokon pedig, bár az ellenzék jelentősen megerősödött, Koizumi és pártja megtartotta többségét.[26][27]
2004-ben a japán gazdaság helyzete tovább javult,[28] ennek ellenére a nyári felsőházi választásokon az ellenzék jelentősen megerősödött. Szeptemberben ismét átalakította kormányát, Takenaka Heizót kinevezte a postareformért felelős tárca nélküli miniszternek.[29]
2005. július 5-én a parlament alsóháza 233–228 arányban megszavazta Koizumi postareformját, bár több párttársa is ellene voksolt. A javaslat alapján a postát 2007-ben négyfelé osztották volna fel, a banki és biztosítói ágát pedig 2017-ig adták volna el.[30] A felsőház azonban augusztus 8-án leszavazta a törvényjavaslatot. Koizumi másnap bejelentette, hogy feloszlatja a parlamentet és szeptember 11-ére választásokat ír ki, amely mintegy népszavazás is lenne a reformról.[31] A választásokon Koizumi pártja és annak koalíciós partnerei elsöprő győzelmet arattak, az alsóházban kétharmados többséget szereztek.[32] Október 14-én a felsőház végül elfogadta a postareformot, a privatizációt pedig 2007. október 1-jén végrehajtották.[33][34]
Koizumi és Bush
Külpolitikája
Elődeihez hasonlóan Koizumi külpolitikája is az Amerikai Egyesült Államokkal és az ENSZ-szel való szoros együttműködésen alapult. Az Egyesült Államok iránti elkötelezettsége jeléül japán csapatokat küldött Irakba az úgynevezett 'terrorizmus elleni harc' jegyében. A közel-keleti bevetésük során a Japán Önvédelmi Haderő a második világháború óta először harcoltak külföldön, fegyveres konfliktusban. Számos japán újságíró a kedvező japán-amerikai kapcsolatokat Koizumi és George W. Bush amerikai elnök személyes barátságának számlájára írta.[35]
Az észak-koreai emberrablások és az ország atomprogramjának ügyében keményebb álláspontot képviselt mint elődei.[35]
↑Patricia Maclachlan: Two Steps Forward, One Step Back: Japanese Postal Privatization as a Window on Political and Policymaking Change. In Political Change in Contemporary Japan: Electoral Behavior, Party Realignment, and the Koizumi Reforms. (angolul) Szerk. Steven Reed, Kenneth Mori McElwain és Kay Shimizu. Palo Alto: The Walter H. Shorenstein Asia-Pacific Research Center. 2009. 157–77. o. ISBN 978-1931368148
↑Indul a japán bankreform. Világgazdaság Online, 2002. október 31. [2014. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 8.)
↑ abTobias S. Harris: The Iconoclast: Shinzo Abe and the New Japan. (angolul) London: C. Hurst & Co. (Publishers) Ltd. 2020. 75–121. o. ISBN 9781787383104
