Királyi Ítélőtábla

A Királyi Ítélőtábla (1868-ig a Pesti Királyi Ítélőtábla, majd Budapesti Királyi Ítélőtábla) a Magyar Királyi Kúriának része volt, elnöke a királyi személynök (Personalis Praesentiae Regiae in Judiciis Locumtenens), akit régi szokás szerint a köznemesek sorából neveztek ki.

Az 1723. évi XXV. tc. szerint 23 tagból állott, ezek között 2 főpap, 2 főúr, az alnádor, alországbíró, a 4 ítélőmester és a királyi ügyek igazgatója. Két közbírót a prímás nevezett ki. Idővel a szükséghez képest a bírói tagok száma jelentékenyen emelkedett. Ez a Királyi Ítélőtábla azokban a perekben, melyekben a gyökeres jogot kellett bizonyítani, továbbá a privilégiumok érvényét és értelmezését tárgyaló, valamint országgyűlési perekben, felségsértési, hűtlenségi, nagyobb hatalmaskodási, lázadási, pénzhamisítási és más fontosabb bűnesetekben mint elsőfokú bíróság, egyéb esetekben mint fellebbviteli bíróság járt el, és 1848-ig – két főpap és két főúr kivételével – az alsó táblának egyik alkatrésze is volt.

Polgári ügyekben az 1868. évi LIX., bűnvádi ügyekben az 1871. évi XXXI. tc. a Királyi Ítélőtábla elsőfokú bírói hatóságát megszüntette, ezt követően tehát a Királyi Ítélőtábla kizárólag fellebbviteli bíróságként működött. Az 1868. évi LIV. tc-kel megállapított bírói szervezettel a Királyi Ítélőtábla megszűnt a Királyi Kúria részét képezni.

Az 1890-es évekig a pesti, illetve budapesti Királyi Ítélőtáblán kivül még csak egy Királyi Ítélőtábla volt Marosvásárhelyen az erdélyi részekre kiterjedő hatáskörrel. Ezt az állapotot a felső bíróságok előtt is életbe léptetendő szóbeliség és közvetlenséggel összeegyeztethetetlennek, de különben is tarthatatlannak ismertetvén fel, több Királyi Ítélőtábláknak felállítása általánosan érzett szükséggé vált. Ez a mozgalom, mely a Királyi Ítélőtábla feloszlása vagy az ún. decentralizáció név alatt ismeretes, az 1890. évi XXV. tc.-ben vezetett eredményre. Ez a törvény az eddigi két Királyi Ítélőtábla helyett 11 Királyi ítélőtáblát állított fel; és pedig: Budapest, Debrecen, Győr, Kassa, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Szeged és Temesvár székhelyekkel.

Az ekkor szervezett Királyi Ítélőtáblák 1891. május 1-jén kezdték meg működésüket. A Budapesti Királyi Ítélőtábla volt a legnagyobb, kerületéhez 12 törvényszék tartozott. A budapesti Királyi Ítélőtábla továbbá, Erdély kivételével, az egész országra kiterjedő hatáskörrel is bírt, amennyiben felségsértés, a király és a királyi ház tagjainak bántalmazása, királysértés, hűtlenség, lázadás és pénzhamisítás eseteiben a budapesti királyi törvényszék az egész országra – Erdélyt kivéve – kiterjedő külön bírósági hatáskörrel bírván, ezekben az esetekben a másodfokú bírói hatóságot csakis a Budapesti Királyi Ítélőtábla gyakorolta, mint amelynek kerületéhez a budapesti királyi törvényszék tartozott. Az erdélyi részekre ezekben a bűnperekben csak a marosvásárhelyi királyi törvényszék bírt hatáskörrel, másodfokban tehát a marosvásárhelyi Királyi Ítélőtábla járt el. Gyakorlati bírói vizsgát csak a budapesti Királyi Ítélőtáblánál, ügyvédi vizsgát a budapestinél és Erdélyben a marosvásárhelyi Királyi Ítélőtáblánál lehetett tenni.

A Királyi Ítélőtáblák egy-egy elnök (a budapestinél ideiglenesen egy alelnök is), továbbá megfelelő számu tanácselnökök és birákból állanak. Az összes ítélőbirák létszámának maximuma 245 főben volt törvényileg meghatározva. A budapesti Királyi Ítélőtábla elnöke hivatalánál fogva és annak tartama alatt a főrendiháznak tagja volt.

A Királyi Ítélőtábla hatáskörében az 1883. évi VI. és főleg az 1893. évi XVIII. tc.-k idéztek elő változást. Az első annyiban, amennyiben bizonyos csekélyebb fontosságú, a királyi járásbíróságok hatásköréhez tartozó bűnesetekben (könnyű testi sértés vétsége, puszta pénzbüntetéssel büntetendő becsületsértés vétsége és néhány kihágás) a királyi törvényszékek mint másodfokú, a Királyi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság jártak el. Míg a második törvény a sommás eljárás alá tartozó polgári pereken a fellebbezési bíráskodást kizárólag a királyi törvényszéknek, mint fellebbezési bíróságnak ítélete ellen, mint felülvizsgálati bíróság jár el azokban a perekben, amelyekben a per tárgyának értéke 500 forintot meg nem haladta. A Királyi Ítélőtábla az egyes bíróságtól fellebbvitt ügyekben háromtagú, a törvényszékektől fellebbvitt ügyekben öttagú tanácsban határozott.

Források

Read other articles:

Higínio das NevesHigínio das Neves (2020)Lahir3 Februari 1966 (umur 58)Mehara, Lautém, Timor PortugisPengabdian Timor LesteDinas/cabang Falintil Pasukan Pertahanan Timor LesteLama dinas1975—sekarangPangkat Laksamana Pertama FDTLPerang/pertempuranPendudukan Indonesia di Timor Timur Laksamana Pertama FDTL Higínio das Neves (lahir 3 Februari 1966) adalah tokoh militer Timor Leste.[1] Dia sekarang menjabat sebagai Komandan Komponen Angkatan Laut F-FDTL. Karier Pada usia de...

 

Badan Karantina Pertanian Kementerian Pertanian Republik IndonesiaGambaran umumDasar hukumPeraturan Presiden Nomor 45 Tahun 2015 tentang Kementerian PertanianDibubarkan21 Juli 2023 (2023-07-21)Nomenklatur penggantiBadan Karantina IndonesiaSloganProfesional, tangguh, tepercayaPegawai3.809 (tahun 2019)[1]Alokasi APBNRp852.815.222.000 (tahun 2019)[2]Susunan organisasiKepala BadanIr. Bambang, M.M.Sekretaris BadanIr. Wisnu Haryana Kepala PusatPusat Karantina Hewan dan Keamanan...

 

Chief of the Miami people (c. 1747 – July 14, 1812) Little TurtleMihšihkinaahkwaLithograph of Little Turtle, reputedly based upon a lost portrait by Gilbert Stuart that was destroyed when the British burned Washington, D.C., in 1814.[1]War chief of the Miami people Personal detailsBorn1747/1752Miami territory, Illinois Country(modern Whitley County, Indiana, United States)DiedJuly 14, 1812Fort Wayne, Indiana, United StatesMilitary serviceAllegianceMiami peopleBattles/warsLa Balme's...

For other places with the same name, see Pazar. Municipality in Rize, TurkeyPazar Laz: AtinaMunicipalityPazarLocation in TurkeyCoordinates: 41°10′N 40°53′E / 41.167°N 40.883°E / 41.167; 40.883CountryTurkeyProvinceRizeDistrictPazarGovernment • MayorAhmet Basa (AKP)Elevation37 m (121 ft)Population (2021)[1]17,946Time zoneUTC+3 (TRT)Area code0464ClimateCfbWebsitepazar.bel.tr Pazar (Laz and Georgian: ათინა, Atina; Greek:...

 

U.S. energy company NuStar Energy L.P.Company typePublicTraded asNYSE: NSIndustryOil and Gasoline, TransportationFoundedApril 16, 2001HeadquartersSan Antonio, TexasUnited StatesKey peopleBrad Barron (President & CEO)Tom Shoaf (CFO)[1]ProductsPetrochemicalRevenue $1.9 billion USD (2018)Websitewww.nustarenergy.com NuStar Energy L.P. is a publicly traded master limited partnership. The company is one of the largest independent liquids terminal and pipeline operators in the natio...

 

2007 2017 Élections législatives de 2012 dans la Haute-Vienne 3 sièges de députés à l'Assemblée nationale 10 et 17 juin 2012 Corps électoral et résultats Inscrits 264 857 Votants au 1er tour 164 932   62,27 %  5,5 Votes exprimés au 1er tour 161 197 Votants au 2d tour 155 966   58,89 % Votes exprimés au 2d tour 146 008 Majorité présidentielle Liste Parti socialisteParti radical de gaucheDivers droiteDivers gauche Voix au 1er t...

Military nobility of pre-industrial Japan For other uses, see Samurai (disambiguation). This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Samurai – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2021) (Learn how and when to remove this message) A samurai in his armour in the 1860s. Hand-colored photogr...

 

This article is about the English actress. For other people named Ruth Wilson, see Ruth Wilson (disambiguation). British actress Ruth WilsonMBEWilson in July 2015Born (1982-01-13) 13 January 1982 (age 42)Ashford, Surrey, EnglandAlma materUniversity of NottinghamLondon Academy of Music and Dramatic ArtOccupationActressYears active2003–presentRelativesAlexander Wilson (grandfather)Dennis Wilson (half-uncle) Ruth Wilson MBE (born 13 January 1982)[1] is an English actress...

 

Ján Ďurica Informasi pribadiNama lengkap Ján ĎuricaTanggal lahir 10 Desember 1981 (umur 42)Tempat lahir Dunajská Streda, CekoslowakiaTinggi 1,88 m (6 ft 2 in)Posisi bermain BekInformasi klubKlub saat ini Lokomotiv MoscowNomor 28Karier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2001–2003 DAC Dunajská Streda 26 (1)2003–2005 Artmedia Bratislava 78 (2)2006–2008 Saturn Moscow Oblast 72 (2)2009– Lokomotiv Moscow 118 (5)2010 → Hannover 96 (pinjaman) 9 (0)Tim nasional‡2004–...

此條目可参照英語維基百科相應條目来扩充。 (2021年10月13日)若您熟悉来源语言和主题,请协助参考外语维基百科扩充条目。请勿直接提交机械翻译,也不要翻译不可靠、低品质内容。依版权协议,译文需在编辑摘要注明来源,或于讨论页顶部标记{{Translated page}}标签。 国际调查记者同盟International Consortium of Investigative Journalists成立時間1997年總部华盛顿哥伦比亚特区 地址�...

 

Temporal branches of the facial nervePlan of the facial and intermediate nerves and their communication with other nerves (labeled at center bottom, sixth from bottom, as Temporal)The nerves of the scalp, face, and side of neck (temporal labeled at center, between eye and ear.)DetailsFromFacial nerveIdentifiersLatinrami temporales nervi facialisTA98A14.2.01.109TA26302FMA53291Anatomical terms of neuroanatomy[edit on Wikidata] The temporal branches of the facial nerve (frontal branch of the...

 

Commuter rail station in Chicago, Illinois 51st, 53rd St./Hyde ParkAt Lake Park AvenueHyde Park/51st–53rd Street stationGeneral informationLocation53rd Street at Lake Park AvenueHyde Park, Chicago, ILCoordinates41°48′04″N 87°35′14″W / 41.8010°N 87.5872°W / 41.8010; -87.5872Owned byMetraLine(s)University Park Sub DistrictPlatforms2 island platforms (formerly 3)[citation needed]Tracks4ConnectionsCTA BusConstructionAccessibleYesOther informationFare ...

English bishop and grammarian (1710–1787) The Right Reverend and Right HonourableRobert LowthFRSBishop of LondonPortrait by Robert Edge PineChurchChurch of EnglandDioceseDiocese of LondonElected1777PredecessorRichard TerrickSuccessorBeilby PorteusOther post(s)Bishop of Oxford1766–1777Bishop of St David's1766Archdeacon of Winchester1750–1766Oxford Professor of Poetry1741–1752OrdersOrdination1735Consecration1766Personal detailsBorn(1710-11-27)27 November 1710Hampshire, Great Britai...

 

Avenue House from East End Road Avenue House (also known as Stephens House) is a large Victorian mansion (Grade II listed) situated on East End Road in Finchley in the London Borough of Barnet. Built in 1859 on land formerly known as Temple Croft Field, it was acquired in 1874 by ink magnate and philanthropist Henry Charles Stephens (Inky) who later enlarged and improved the house and grounds with advice from well-known landscape gardener Robert Marnock (1800–89). On his death in 1918 Step...

 

Clarence Cameron WhiteBackground informationBorn(1880-08-10)August 10, 1880Clarksville, Tennessee, United StatesDiedJune 30, 1960(1960-06-30) (aged 79)New York City, United StatesGenresclassical musicOccupation(s)composer, violinist, educatorYears active1901–1960Musical artist Clarence Cameron White (August 10, 1880 – June 30, 1960) was an American neoromantic composer and concert violinist. Dramatic works by the composer were his best-known, such as the incidental music for the pla...

Questa voce o sezione sull'argomento calciatori rumeni non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Lajos SătmăreanuNazionalità Romania Altezza185 cm Peso83 kg Calcio RuoloDifensore Termine carriera1977 CarrieraSquadre di club1 1962-1963 Crișana Oradea1 (0)1963-1964 Flamura Roșie Ar...

 

A young Victor Cornelins, at the centre, during his time at Jonstrup Teacher College outside Copenhagen. Victor Waldemar Cornelins (3. August 1898 – 17 December 1985) was a Danish school teacher, musician, and public speaker. From birth named Cornelius, but due to a later misspelling in official papers after arrival to Denmark his name became Cornelins.[1][2] From St. Croix to Denmark Cornelins came to Denmark from St. Croix in 1905 when he was 7 years old. He ended up stayi...

 

Wulan GuritnoLahirSri Wulandari Lorraine Joko Guritno[1]14 April 1981 (umur 43)London, InggrisPekerjaanPemeranmodelpresenterpengusahaproduserTahun aktif1995—sekarang[2]Suami/istri Attila Arius Syach ​ ​(m. 1998; c. 2002)​ Adilla Dimitri Hardjanto ​ ​(m. 2009; c. 2021)​ Anak3, termasuk Shalom RazadeKeluarga Ario Bayu (sepupu) Alshad Ahmad (ipar) Tarra Budiman (ipar) Sri ...

Extinct Middle English dialect of eastern Ireland For the Gaelic Athletic Association club, see Fingallians GAA. FingallianNative toIrelandRegionFingalExtinctMid-19th century[citation needed]Language familyIndo-European GermanicWest GermanicNorth Sea GermanicAnglo-FrisianAnglicFingallianEarly formsProto-Indo-European Proto-Germanic Proto-West Germanic Proto-English West Saxon Old English[1] Middle English Language codesISO 639-3None (mis)Glottologeast2834fing1234 Fingalli...

 

The Prodigal SonOpera by Benjamin BrittenThe composer in 1968DescriptionA Parable for Church PerformanceLibrettistWilliam PlomerBased onProdigal SonPremiere10 June 1968 (1968-06-10)Church of St Bartholomew, Orford, Suffolk The Prodigal Son is a music drama by Benjamin Britten with a libretto by William Plomer. Based on the Biblical story of the Prodigal Son, this was Britten's third parable for church performance, after Curlew River and The Burning Fiery Furnace. Britten dedic...