A kincstartó a középkori Magyarország legfőbb pénzügyi tisztviselője, kinek feladata a mindenkori uralkodó vagyonának és többek között okleveleinek őrzése volt, de a királyi és királynéi udvar pénzügyeinek ellenőrzését is ellátta. A kincstartó feladatai közé tartozott ekkor a budai tárnoki háznak (domus tavernicalis) nevezett kincstár őrzése, a városok adójának beszedése, valamint a kamaraispánok elszámolásának felügyelete is.

Károly Róbert idején bukkant fel először 1340-ben Magyar Pál személyében, mint az akkor még a pénzügyekért felelős tárnokmester alárendeltje, majd a kincstartó 1377-től már önálló tisztségviselő. Ernuszt János 1467-től 1476-ig volt I. Mátyás magyar király kincstartója.^[1] Mivel a királyi kamara Hunyadi Mátyás 1467-es adó és pénzügyi reformjaiig nem volt egységes szervezet, ezért sok esetben csak elvileg volt a legfőbb pénzügyi vezető, az egyes kamarák csak lazán függtek tőle. A pénzverés, a nemesércbányászat, a vámok, a sóügyek, az adó kivetése, az uralkodók hitelügyletei az ő hatáskörébe tartoztak. 1377 után ugyan bárónak címezték, de nem számított az ország "igazi bárói" közé.

• Lovagkirályok : Az Anjou- és Zsigmond-kor Magyarországon (1301-1437). Budapest: Enciklopédia Humana Egyesület (1997). ISBN 963-85552-3-8 

• Soós Ferenc: Magyarország kincstartói, 1340–1540; Argumentum, Bp., 1999
• Neumann Tibor: Registrum Proventuum Regni Hungariae. A Magyar Királyság kincstartójának számadáskönyve, 1494–1495 / Registrum Proventuum Regni Hungariae. Liber rationum thesaurarii regni Hungariae, 1494–1495; MTA BTK TTI, Bp., 2019 (Magyar történelmi emlékek. Okmánytárak)

• A Magyar Királyság kincstartóinak listája

Ez a középkori tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!