Kereszténység Egyiptomban

A hagyomány szerint Márk evangélista terjesztette el Alexandriában a kereszténységet Egyiptomban. Az apostol Nero császár alatt mártírhalált szenvedett 68-ban. Ott is temették el. A kopt egyiptomi keresztények szimbóluma a fogantyús kereszt, melyet hagyományápolás céljából, a férfiak csuklójuk fölé tetoválnak.

Kialakulása

Bizonyos hagyományok szerint Márk evangélista alapította Egyiptom első templomát, a Bukolia templomot, és ő volt az első alexandriai pátriárka. Az egyiptomi keresztények már a kezdetektől fogva is büszkék voltak arra, hogy a Szent család Egyiptomba menekült, ezért Jézus gyerekkora Egyiptomban kezdődött, így saját országukra is mint Szentföldre tekintenek.

Története

  • A Szent Család Egyiptomba menekül az időszámításunk utáni első években. Az egyiptomi keresztények büszkék arra, hogy Jézus gyermekkora egy részét Egyiptomban töltötte, így hazájukat is Szentföldnek nevezik.
  • Kr. u. 2 században az alexandriai zsidó diaszpóra terjeszthette el a kereszténységet Egyiptomban. Ebben az időszakban tevékenykedett Alexandriai Kelemen alexandriai püspök, és Órigenész (exegéta). A szegény néprétegben vált népszerűvé. Mivel szemben állt a római császárság hitével, az első szervezett keresztény üldözést Septimius Severus idején szenvedte el a közösség 200 körül. Ezután viszont éppen hogy megsokasodott, és szükség lett biblia kiadványra kopt nyelven a 3 században. Ekkor lépett fel Szent Antal és megalakította a kopt szerzetességet. A remete illetve szerzetes mozgalom Egyiptomban alakult ki legkorábban. Pakhón és Senute a Fehér Kolostor szerzetesei alakítják ki a kopt nyelvet irodalmi szintűvé az írásaival.
  • 642-re az arabok elfoglalták Egyiptomot. Bár évszázadokig a társadalom keresztény maradt, de a 8. századra az iszlám befolyás megerősödött. Adókat vetettek ki, cserében mindenki szabadon gyakorolhatta a vallását. Ez azonban a gazdagabb rétegeket tüntette el először. Al-Hakim kalifa alatt a 11. század elején a koptokat háttérbe szorították a közéletben és templomukat mecsetté alakították. Csak a 19. század elején kezdték modernizálni az országot és törölték el a koptokat sújtó adót.
  • A 20 század közepén figyelemre méltó esemény csöndesítette le a több évszázada tartó muszlim-kopt ellentétet. 1968-ban váratlanul fényjelenséget észleltek az egyik kopt templom tetején. Több éven keresztül tömegek állították, fényképezték a Zeitouni Szűz Mária-jelenést. Úgy tűnt ezekben az években, megbékél muszlim és keresztény. De épp ellenkezőleg. Anvar Szadat hivatali idejében (1970-1981) kezdett romlani a viszony.[1]
  • A 21. század elején az általános arab forrongás alatt kiéleződött újra a muzulmán-kopt ellentét. Rendszerint a kopt keresztények a szenvedő fél. A muzulmánok, templomok előtt robbantanak, templomot gyújtanak fel, kővel dobálják a hívőket. A keresztény hívők szelídebb csoportja keresztet emel a magasba. A keresztények helyzetét súlyosbította, hogy Mubarak elnök távozását bejelentette, és a választások fél év utáni megtartása miatt a politikai hatalom instabil. Andrea Tornielli Vatikán szakértő úgy látja, a gyenge kisebbségi keresztények a társadalom leggyengébb láncszemeit lehet bűnbaknak tenni. A muzulmánok azért cselekedtek így, mert egy muszlim hitre áttérni készülő keresztény nőt "tartottak fogva" egy kopt templomban.
  • 2011 nyarán az egyiptomi legfelsőbb bíróság megszüntette azt a határozatot, amely áttérésre kényszerítette a keresztényeket muzulmánokká. Így a tévedésből muzulmánokhoz soroló keresztények születési anyakönyvi bizonyítványuk bemutatása után beírathatják a személyi igazolványukba megvallott keresztény vallásukat.[2]
  • 2017 április 29 Ferenc pápa Egyiptomi látogatása során üzenetében nemet mondott a bosszúra, erőszakra és gyűlöletre, amit a vallás és Isten nevében követnek el.[3][4] A pápa úgy látja, az ószövetségi József példáján keresztül, hogy Egyiptom küldetése megmenteni a régiót a szeretet és testvériesség hiányától.[5]
  • 2010. december 31. - 2011. január 1. éjféli mise után 25 kg bombát robbantott öngyilkos merénylő egy kopt templom előtt. 22 halott.
  • 2011. március 6-9. Felgyújtották, kalapácsokkal verték szét a kairói Helva negyedben a Szent-György templomot. 13-an meghaltak.
  • 2011. május 7. Felgyújtottak[6] egy templomot Imbaba negyedben 500 szalafistákból - akik szerint a koptoknak nincs joguk templomot építeni -, álló szélsőséges csoport. 10-en meghaltak.
  • 2007 óta mintegy 800 panasz gyűlt össze (2011-re) kopt keresztény nők megerőszakolása ügyében. Az erőszakolók kényszerítették a nőket, hogy térjenek át az iszlámra. Az egyiptomi keresztény nők könnyű célpontok, mert nem viselnek fátylat, így könnyen felismerik őket. Az üggyel az Egyesült Államok Helsinki Bizottsága foglalkozik.[7]
  • 2011. október 9. A Manináb helységben felégetett és lerombolt templom ellen tüntetők közé hajtottak páncélozott járművekkel[8] és éles lövedékekkel lőtték a tömeget. 27 kopt meghalt, 5000-en megsebesültek. A katonaság tagad, a videófelvételek bizonyítanak. Az európai püspökök felszólaltak.
  • 2011 év végére a zaklatások miatt több mint százezer kopt kivándorolt az országból.
  • 2013. augusztus 14. A Murszi elnököt támogatók megrongáltak 22 keresztény templomot.[9][10] A Muszlim Testvériséget gyanúsítják.
  • Ahmed Ragái Attija nyugalmazott tábornok keresetet adott be a Szent Katalin Unesco védelem alatt álló monostor lerombolására.
  • 2015-ben Szirt városából 21 keresztényt ejtettek foglyul egy építkezésen. A foglyok fejét dzsihadisták lefejezték és Líbiában rejtették el a holttesteket. 2017-ben a tettesek vallottak, és halálra ítélték őket.[11]
  • 2017. március 10. Feltehetően Szíriából és Irakból kiszorult dzsihadisták 7 keresztényt gyilkoltak meg a Sinai-félszigeten, ahol teret szeretnének nyerni.[12]
  • 2017. április 9. A keresztények ünnepén, virágvasárnapon Alexandria és Tana városok kopt templomainál robbantottak. Az áldozatok száma 60 körül van.
  • 2017. május 26. Kopt zarándok buszt támadtak meg fegyveresek 29 halott, többségük gyerek.[13][14] Az egyiptomi hatóságok szerint válaszul légicsapást mértek Líbia egyes terror kiképzőközpontjára Dernában.[15]
  • 2018. november 2. megismétlődött a 2017-es eset, kopt zarándok buszra löttek Kairótól 260 km-re délre. 7-10 ember halt meg köztük gyerekek, nők.[16]

Források

Jegyzetek

  1. http://www.nyest.hu/hirek/egyiptom-sanyargatott-kisebbsege-a-kopt-keresztenyek
  2. http://www.magyarkurir.hu/hirek/keresztenyeket-erinto-pozitiv-valtozasok-egyiptomban
  3. Archivált másolat. [2017. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 29.)
  4. Ferenc pápa a kairói békekonferencián: Az erőszak minden hiteles vallásosság tagadása! (magyar nyelven). www.magyarkurir.hu. (Hozzáférés: 2017. április 29.)
  5. http://hu.radiovaticana.va/news/2017/04/28/a_pápa_beszédet_intézett_az_egyiptomi_hatóságokhoz/13088744
  6. https://www.youtube.com/watch?v=c7UBvq7K3jw
  7. http://magyarkurir.hu/hirek/toebb-szaz-kopt-not-raboltak-el-es-eroszakoltak-meg-egyiptomban
  8. https://www.youtube.com/watch?v=2-UQ9OCY9eA
  9. http://www.magyarkurir.hu/hirek/murszi-hivei-felgyujtottak-harom-kopt-templomot-egyiptomban
  10. https://www.youtube.com/watch?v=0_s_abpBxoY
  11. Archivált másolat. (Hozzáférés: 2017. október 25.)
  12. http://www.magyarkurir.hu/kitekinto/menekulnek-keresztenyek-sinai-felszigetrol
  13. Archivált másolat. (Hozzáférés: 2017. május 26.)
  14. http://www.kisalfold.hu/kulfold_hirek/kopt_keresztenyeket_tamadtak_meg_egyiptomban_-_28_ember_meghalt_foleg_gyerekek_az_aldozatok/2520417/. www.newsjs.com. (Hozzáférés: 2017. május 27.)[halott link]
  15. https://www.youtube.com/watch?v=VV4jfKiaSsk
  16. Origo. „Keresztény zarándokokat mészároltak le Egyiptomban”, http://www.origo.hu/ (Hozzáférés: 2018. november 3.) (magyar nyelvű) 

Read other articles:

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Januari 2023. DevilSampul digitalAlbum mini karya MaxDirilis13 Januari 2022 (2022-01-13)Durasi19:46BahasaKoreaLabelSMDreamusKronologi Max Human(2021) Devil(2022) Singel dalam album Devil DevilDirilis: 13 Januari 2022 Devil adalah album mini kedua dari penya...

 

Часть серии статей о Холокосте Идеология и политика Расовая гигиена · Расовый антисемитизм · Нацистская расовая политика · Нюрнбергские расовые законы Шоа Лагеря смерти Белжец · Дахау · Майданек · Малый Тростенец · Маутхаузен ·&...

 

Mooka 真岡市Kota BenderaLambangLokasi Mooka di Prefektur TochigiNegara JepangWilayahKantōPrefektur TochigiPemerintahan • Wali kotaShin'ichi IshizakaLuas • Total167 km2 (64 sq mi)Populasi (Oktober 1, 2015) • Total79.539 • Kepadatan476,3/km2 (12,340/sq mi)Zona waktuUTC+09:00 (JST)Kode pos321-4395Simbol  • PohonZelkova serrata • BungaGossypium • BurungAlauda arvensisNom...

Scrutins en France sous la Cinquième République Dernières élections Européennes 2019 Présidentielle 2022 Législatives 2022 Sénatoriales 2023 Départementales 2021 Régionales 2021 Municipales 2020 Prochaines élections Européennes 2024 Présidentielle 2027 Législatives 2027 Sénatoriales 2026 Départementales 2028 Régionales 2028 Municipales 2026 La France, sous la Cinquième République, est un régime représentatif. Les représentants des branches législative et exécutive y s...

 

ПамятникКолонна Магдебургского праваукр. Пам'ятник Магдебурзькому праву 50°27′21″ с. ш. 30°31′46″ в. д.HGЯO Страна  Украина Город Киев Автор проекта Андрей Меленский Дата основания 1802 год Статус  Памятник культурного наследия Украины национального значения. О...

 

Inositol Phosphate group Inositol phosphates are a group of mono- to hexaphosphorylated inositols. Each form of inositol phosphate is distinguished by the number and position of the phosphate group on the inositol ring. inositol monophosphate (IP) inositol bisphosphate (IP2) inositol trisphosphate (IP3) inositol tetrakisphosphate (IP4) inositol pentakisphosphate (IP5) inositol hexaphosphate (IP6) also known as phytic acid, or phytate (as a salt). A series of phosphorylation and dephosphorylat...

Championnats du monde de cyclisme sur route 1988 Généralités Sport Cyclisme sur route Lieu(x) Renaix Date 28 août 1988 Site web officiel Site officiel de l'UCI Navigation Villach 1987 Chambéry 1989 modifier Les championnats du monde de cyclisme sur route 1988 ont eu lieu le 28 août 1988 à Renaix en Belgique. Les championnats amateurs messieurs (course en ligne et contre-la-montre par équipes) et la course en ligne féminine, ne sont pas disputés. Ces courses sont organisées à l'oc...

 

Prefecture in France This article is about the city in France. For the act of being nice, see Kindness. For other uses, see Nice (disambiguation). Prefecture and commune in Provence-Alpes-Côte d'Azur, FranceNice Niça (Occitan)Prefecture and communeFrom top, left to right: Nice Skyline, Palais Caïs de Pierlas, Promenade des Anglais, Place Masséna, Nice at Night, Nice harbor, EDHEC Business School, Avenue Jean Médecin FlagCoat of armsMotto(s): Nicæa civitas fidelissima(Latin: Ni...

 

Harold W. PercivalBorn(1868-04-15)April 15, 1868Bridgetown, Barbados, British West IndiesDiedMarch 6, 1953(1953-03-06) (aged 84)New York City, U.S.OccupationAuthorLanguageEnglishNationalityAmericanNotable worksThinking and Destiny, Man and Woman and Child, Masonry and Its Symbols, Democracy Is Self-Government Harold Waldwin Percival (April 15, 1868 – March 6, 1953) was a philosopher and writer, best known for Thinking and Destiny, in print since 1946.[1] Between 1904 and 1917 ...

An exterior view of the Clark Opera Memphis Center Opera Memphis is a Memphis, Tennessee non-profit arts organization chartered in 1956 by a group of Memphians interested in producing regional opera. Charter signatories included noted Memphians Philip Belz and Walter Chandler. Early productions consisted mainly of local singers and local directors. During this initial period the Metropolitan Opera Company toured regularly through the area and performed in Memphis two to three times per year. ...

 

Television channel Unique Business NewsCountryTaiwan, Republic of ChinaBroadcast areaTaiwan, Kinmen, MazuNetworkUnique Satellite TVLinksWebsitewww.ustv.com.tw Unique Business News (Chinese: 非凡新聞台) is a satellite cable news channel operated by Unique Satellite TV in Taiwan. Unique Business News is the first local professional financial news network in Taiwan,[1] which provides 24/7 news and global perspectives. See also Media of Taiwan References ^ 非凡新聞, Author at...

 

Wali kota MonmouthPetahanaGerry BrightMasa jabatan1 tahunSitus webTown Council Anggota Dewan Jeanna Hall mengenakan kalung jabatan Wali kota Monmouth pada tahun 2011 Daftar wali kota Borough Monmouth di Shire Hall, Monmouth Wali Kota Monmouth adalah sebuah jabatan terpilih yang disematkan kepada seorang anggota dewan di Monmouth, Wales. Jabatan ini sudah ada sejak 750 tahun yang lalu. Sejarah Jabatan wali kota di Monmouth ditetapkan pada abad ke-13 oleh orang-orang yang mengendalikan pasar ko...

Joki robot di Trek Balap Unta Al-Shahaniya Joki robot adalah sebuah alat yang umum dipakai dalam balap unta sebagai pengganti joki manusia. Dikembangkan pada 2004, joki robot perlahan menggantikan pemakaian joki manusia, yang dalam kasus balap unta di Arab Saudi, Bahrain, Uni Emirat Arab, dan Qatar, sering kali mempekerjakan anak kecil yang dikabarkan mengalami pelecehan hak asasi manusia sistemik berulang. Dalam menanggapi pengecaman internasional terhadap pelecehan semacam itu, negara Qatar...

 

Timeline of the COVID-19 pandemic in New Zealand 2020 2021 2022 2023 2024 vte Timeline of ongoing pandemic in New Zealand This article documents the timeline of transmission of COVID-19 during the COVID-19 pandemic in New Zealand throughout the first half of 2020. All of the following dates and times are in New Zealand Time; NZST (UTC+12) from 5 April to 26 September, 2020, and NZDT (UTC+13) otherwise. Upon its introduction, the nationwide alert level was initially set at level 2 on 21 March,...

 

1961 single by Marie Knight, later covered by pop group Manfred Mann Come TomorrowSingle by Marie KnightB-sideThere's Nothing In The WorldReleasedOctober 1961GenreRhythm and bluesLength2:44LabelOkehSongwriter(s)Bob ElginDolores PhillipsFrank AugustusMarie Knight singles chronology Hope You Won't Hold It Against Me (1960) Come Tomorrow (1961) What Kind Of A Fool (Do You Think I Am?) (1962) Come Tomorrow is a song written by American songwriters Bob Elgin, Dolores Phillips and Frank Augustus fo...

Fortification used to protect an area from potential aggressors City wall redirects here. Not to be confused with Border barrier. For the expression used in association football, see Glossary of association football terms § W. For the infantry formation, see Shield wall. Left to right: Walls of Constantinople, Hadrian's Wall, Walls of Ávila, walls of Pingyao and Nanjing, two sections of the Great Wall of China, Walls of Dubrovnik, Gates of Baghdad, walls of the Jaisalmer Fort. A defens...

 

Association football club in Cardiff, Wales Cardiff City redirects here. For other uses, see Cardiff City (disambiguation). This article is about the men's football club. For the women's team, see Cardiff City F.C. (women). Football clubCardiff CityFull nameCardiff City Football ClubNickname(s)The BluebirdsShort nameCAR, CCFC, CityFounded1899; 125 years ago (1899) (as Riverside A.F.C.)GroundCardiff City StadiumCapacity33,316[1]OwnerVincent TanChairmanMehmet DalmanMan...

 

River in Indonesia Grogol RiverGrogol River (K. Grogol), lower left in the map of rivers and canals of Jakarta (2012)Location of the mouthShow map of JavaGrogol River (Indonesia)Show map of IndonesiaNative nameKali Grogol (Indonesian)LocationCountryIndonesiaStateJakartaPhysical characteristicsSource  • locationKedungbadak, Bogor, West Java MouthAngke River, Banjir Kanal Barat • coordinates06°08′10″S 106°47′07″E / 6.13611...

Macedonian association football player (born 1983) Goran Pandev Pandev with Inter Milan in 2010Personal informationFull name Goran Pandev[1]Date of birth (1983-07-27) 27 July 1983 (age 41)[2][3]Place of birth Strumica, SR Macedonia, YugoslaviaHeight 1.84 m (6 ft 0 in)Position(s) ForwardYouth career0000 BelasicaSenior career*Years Team Apps (Gls)1999–2001 Belasica 18 (6)2001–2004 Inter Milan 0 (0)2002–2003 → Spezia (loan) 22 (4)2003–2004 �...

 

Pour les articles homonymes, voir Boll. Timo Boll Timo Boll au Top 16 européen de tennis de table en 2017 à Antibes. Contexte général Sport Tennis de table Période active 1998-aujourd'hui Site officiel timo-boll.de Biographie Nom de naissance Timo Boll Nationalité sportive Allemande Nationalité Allemagne Naissance 8 mars 1981 (43 ans) Lieu de naissance Erbach (Allemagne) Taille 1,81 m (5′ 11″) Poids de forme 74 kg (163 lb) Club Borussia Düsseldorf Équipe...