Kelet-ázsiai madhjamaka

A kelet-ázsiai madhjamaka a kelet-ázsiai buddhista hagyományokra utal, amely az indiai madhjamaka iskolát képviseli. A kínai buddhizmusban ezt úgy nevezik, hogy szan-lun iskola (kínai: 三論宗, „három értekezés iskola”), Japánban pedig úgy, hogy szanron („három értekezés” iskola),[1] jóllehet a modern tudósok szerint ez nem tekinthető független szektának. A madhjamaka szövegek szerint azóta beszélhetünk erről a hagyományvonalról, amióta az 5. században Kumáradzsíva révén eljutott a buddhizmus Kínába.[2]

Története Kínában

Kezdetek

A szan-lun elméleti alapját a Nágárdzsuna és Árjadéva három fő madhjamaka műve jelenti, amelyeket Kumáradzsíva fordított le kínai nyelvre.[3] Ez a három mű a következő:[4]

  • „A középút értekezés” (kínai: 中論, pinjin: Csung-lun, T. 1564; szanszkrit: Madhjamaka-sásztra), amely tartalmazza Nágárdzsuna Múlamadhjamakakáriká („A középút alapversei”) című művét, illetve Vimaláksa, Pingala (kínai: 青目, pinjin: Csing-mu) szövegmagyarázatait is.
  • „Értekezés a 12 kapuról” (kínai: 十二門論, pinjin: Si-er-men-lun, T. 1568), állítólag Nágárdzsuna műve, amely fordításai: *Dvádasadvára-sásztra.[5] *Dvádasamukha-sásztra[6] vagy *Dvádasanikája-sásztra[7]
  • „Száz értekezés” (kínai: 百論, pinjin: Paj-lun, T. 1569; szanszkrit: Sataka-sásztra,[8] vagy Sata-sásztra[9]), amelyben szerepel egy szövegmagyarázat egy Vaszu nevű tudóstól Árjadéva verséről.[10]

Olykor egy negyedik szöveget is hozzátesznek, amelytől a cím átváltozik „Négy értekezés”-re (kínai: 四論, pinjin: Szi-lun):[11]

  • „Kommentár a bölcsesség nagy tökéletességéhez” (kínai: 大智度論, pinjin: Ta-csi-tu-lun, T. 1509; szanszkrit: Máhapradzsnyáparamitopadesa). Nágárdzsunának tulajdonítják, amelyet azonban néhány modern tudós vitat.

Hagyományosan Nágárdzsunát tekintik a madhjamaka iskola indiai alapítójának, viszont Kínában Kumáradzsívát tekintik a szan-lun iskola alapítójának.[12] Kumáradzsíva tanítványa, Szeng-csao folytatta a madhjamaka oktatását, és több művet is írt ezzel kapcsolatban.[13]

Népszerűsítése

A három értekezés tanításait először Csi-cang terjesztette, aki maga is készített szövegmagyarázatokat ezekhez a művekhez.[14] Az egyik leghíresebb műve az Er-ti Ji (二諦意), avagy „A két igazság jelentése”, amely a konvencionális és a legvégső igazságra vonatkozik (lásd: két igazság tana).[15] Az egyik fejezetben tanítómesterének Fa-langot nevezi:[16]

„Tanítómesterem, Falang azt mondta: Annak ellenére, hogy a négy értekezésnek (pl. a Három értekezés és a [Mahápradzsnyápáramitá-sásztra]) különböző elnevezései vannak, mindnek azonos a célja, hogy elmagyarázza a két igazságot és a nondualizmust. Ha valaki képes megérteni a két igazságot, akkor a négy értekezést tökéletesen meg fogja érteni. Ha valaki azonban nem képes erre, akkor a négy értekezést sem lesz képes megérteni. Emiatt szükséges megérteni a két igazságot. Tehát a két igazság megértésével nem csak a négy értekezést, hanem a sásztrákat is meg lehet érteni.”

A madhjamaka népszerűsítése mellett Csi-cang kommentárokat is írt mahájána szútrákhoz, mint például a Lótusz szútra vagy a Vimalakírti szútra, illetve írt még a Tathágata-garbha tanításokról is. Élete során közel ötven könyvet írt. A madhjamakára vonatkozó művei közül néhány:

  • Csung-kuan-lun su (中觀論疏; „Kommentár a Madhyamaka-sásztrához”)
  • Er-ti csang (二諦章; „Esszé a két igazságról”)
  • Paj-lun su (百論疏; „Kommentár a Sataka-sásztrához”)
  • Si Er Men Lun Su (十二門論疏; „Kommentár a 12 kapu értekezéshez”)
  • Szan-lun Hszüan-ji (三論玄義; „A három értekezés alapvető jelentése”)
  • Er-ti Ji (二諦意; „A két igazság jelentése”)
  • Ta-seng Hszü-an-lun (大乘玄論; „Kommentár a mahájána misztériumához”)

Modern kínai hagyományok

A 20. század elején Jang Ven-huj és Ou-jang Csian (kínai: 歐陽漸) (1871–1943) promotálták Kínában a buddhista oktatást, és általánosságban megfigyelhető volt a jógácsára, a madhjamaka és a hua-jen iskola iránti érdeklődés megnövekedése.[17][18]

A 20. században Jin Sun szerzetes nevéhez volt leginkább köthető ez az iskola, jóllehet ő maga nem állította ezt:[19]

Története Japánban

625-ben Hjegvan koreai szerzetes hozta el a szan-lunt Japánba, ahol szanron néven vált ismertté. A nara-kor számos iskolájához és a nara buddhizmus hat iskolájához hasonlóan kihalt, illetve beleolvadt a singon buddhizmusba és a tendaiba.

Jegyzetek

  1. "Sanron" in The New Encyclopaedia Britannica. Chicago: Encyclopaedia Britannica Inc., 15th edn., 1992, Vol. 10, p. 421.
  2. Liu 27. oldal
  3. Liu 27. oldal
  4. Nan 91. oldal
  5. Cheng, Hsueh-li (2013). Nagarjuna's Twelve Gate Treatise Translated With Introductory Essays, Comments, and Notes. Springer, ISBN 9789400977778. p. 5
  6. Liu 27. oldal
  7. Ruegg, David. The Literature of the Madhyamaka School of Philosophy in India, Volume 7.
  8. Lamotte, Etienne. Surangamasamadhisutra. p. 40
  9. Liu 27. oldal
  10. Liu 27. oldal
  11. Liu 27. oldal
  12. Nan 91. oldal
  13. Keown, Damien. A Dictionary of Buddhism. 2003. pp. 251-252
  14. Snelling, John. The Buddhist Handbook: A Complete Guide to Buddhist Schools, Teaching, Practice, and History. 1992. p. 128
  15. Shih 36. oldal
  16. Shih 36. oldal
  17. Nan 142. oldal
  18. Sheng Yen. Orthodox Chinese Buddhism. 2007. p. 217
  19. Yin Előszó

Források

További információk

  • Gard, Richard (1957). Why did the Madhyamika decline?, Indogaku Bukkyogaku Kenkyu 5 (2), 10-14
  • Brian Bocking (1995). Nagarjuna in China: A Translation of the Middle Treatise (The Edwin Mellon Press).
  • Robert Magliola (2004). "Nagarjuna and Chi-tsang on the Value of 'This World': A Reply to Kuang-ming Wu's Critique of Indian and Chinese Madhyamika Buddhism." Journal of Chinese Philosophy 31 (4), 505–516. (Demonstrates Jizang neither denigrates 'this world' nor deviates from what was mainstream Indian Madhyamikan doctrine.)

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

AnseriformesRentang fosil: Kemungkinan catatan zaman KapurPaleogen-Holosen, 54–0 jtyl PreЄ Є O S D C P T J K Pg N [1] Cygnus cygnus Klasifikasi ilmiah Domain: Eukaryota Kerajaan: Animalia Filum: Chordata Kelas: Aves Ordo: AnseriformesWagler, 1831 Famili Lihat teks Anseriformes adalah satu ordo yang terdiri sekitar 150 spesies dari famili burung yang masih hidup: Anhimidae, Anseranatidae (Magpie Goose), dan Anatidae, yang mencakup lebih dari 140 spesies unggas air, termasuk b...

 

Bank Sentral MaltaBank Ċentrali ta’ MaltaBerkas:Central Bank of Malta logo.svgKantor pusatBinja Laparelli, St James’s Counterguard, VallettaKoordinat35°53′44″N 14°30′35″E / 35.8955568°N 14.509722°E / 35.8955568; 14.509722Koordinat: 35°53′44″N 14°30′35″E / 35.8955568°N 14.509722°E / 35.8955568; 14.509722Didirikan17 April 1968; 55 tahun lalu (1968-04-17)Pemilik100% kepemilikan negara[1]GubernurMario VellaN...

 

Iraq Football Association الاتحاد العراقي لكرة القدمOlahragaSepak bolaFutsalSepak bola pantaiYurisdiksiIrakSingkatanIFABerdiri8 Oktober 1948; 76 tahun lalu (1948)AfiliasiFIFA (1950) AFC (1970)[1]Kantor pusatZayounaLokasiBaghdadPresidenAbdul Khaliq MasoodSitus web resmiifa.iq Asosiasi Sepak Bola Irak (Arab: الاتحاد العراقي لكرة القدمcode: ar is deprecated ) adalah badan pengedali sepak bola di Irak, mengendalikan Tim nasional sepak bol...

Mister World 2012Tanggal24 November 2012TempatKent County Showground, Kent, Inggris, Britania RayaPembawa acaraMyleene KlassKamal IbrahimPeserta48[1]DebutMakauTidak tampilAmerika Serikat, Angola, Australia, Azerbaijan, Bahamas, Belarus, Denmark, Ethiopia, Georgia, Guyana, Hong Kong, Indonesia, Kazakhstan, Kenya, Korea, Makedonia, Malaysia, Mesir, Montenegro, Nigeria, Norwegia, Panama, Republik Dominika, Rumania, Serbia, Siprus, Sri Lanka, Swaziland, Swedia, ThailandTampil...

 

Election in Wisconsin Main article: 1996 United States presidential election 1996 United States presidential election in Wisconsin ← 1992 November 5, 1996 2000 →   Nominee Bill Clinton Bob Dole Ross Perot Party Democratic Republican Reform Home state Arkansas Kansas Texas Running mate Al Gore Jack Kemp Patrick Choate Electoral vote 11 0 0 Popular vote 1,071,971 845,029 227,339 Percentage 48.81% 38.48% 10.35% County Results Precinct Results Clinto...

 

Height/width proportion of an image This article is about aspect ratio of still images, films, and digital imagery. For display aspect ratio, see display aspect ratio. The aspect ratio of an image is the ratio of its width to its height. It is expressed as two numbers separated by a colon, width:height. Common aspect ratios are 1.85:1 and 2.40:1 in cinematography, 4:3 and 16:9 in television, and 3:2 in still photography. Some common examples Common aspect ratios used in film and displays The ...

USA-258, juga dikenal sebagai GPS IIF-8, GPS SVN-69 dan NAVSTAR 72, merupakan satelit navigasi Amerika yang merupakan bagian dari Global Positioning System. Itu kedelapan belas dari satelit Blok IIF yang akan diluncurkan. Dibangun oleh Boeing dan diluncurkan oleh United Launch Alliance, USA-258 diluncurkan pada 17:21 UTC pada tanggal 29 Oktober 2014, di atas sebuah roket Atlas V 401. Peluncuran berlangsung dari Space Launch Complex. 41 di Canaveral Air Force Station Cape Air, dan USA-258 lan...

 

Fictional cartoon character For the animated television series, see Duck Dodgers (TV series). Fictional character Duck DodgersDuck Dodgers in the Mars Exploration Rover Opportunity mission patch.First appearanceDuck Dodgers in the 24½th Century (1953)First gameDaffy Duck: The Marvin Missions (1993)Last appearanceBonafide Heroes (2005)Created byChuck JonesMichael MalteseBased onLooney TunesPortrayed byDaffy DuckVoiced byMel Blanc (1953, 1980)Joe Alaskey (1990–1991, 1996, 2003–2005, 2014)J...

 

Cet article est une ébauche concernant l’art et une chronologie ou une date. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Chronologies Données clés 1786 1787 1788  1789  1790 1791 1792Décennies :1750 1760 1770  1780  1790 1800 1810Siècles :XVIe XVIIe  XVIIIe  XIXe XXeMillénaires :-Ier Ier  IIe  IIIe Chronologies géographiques Afrique Afrique du S...

Данио-рерио Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:ЧелюстноротыеГруппа:Костные рыбыКласс:Лучепёрые рыбыПодкласс:Новопёрые рыбыИн�...

 

أليكسياد (بالإغريقية: Ἀλεξιάς)‏    المؤلف آنا كومنينا  اللغة الرومية  النوع الأدبي سرد  [لغات أخرى]‏  تعديل مصدري - تعديل   يتناول كتاب الأليكسياد فترة حكم الإمبراطور البيزنطي أليكسيوس الأول الأليكسياد (باليونانية:Αλεξιάδα) كتاب تاريخي للأميرة آنا ك�...

 

贝内德托·贝蒂诺·克拉克西Bettino Craxi第45任意大利总理任期1983年8月4日—1987年4月17日总统亚历山德罗·佩尔蒂尼 弗朗切斯科·科西加副职阿纳尔多·福拉尼前任阿明托雷·范范尼继任阿明托雷·范范尼 个人资料出生(1934-02-24)1934年2月24日伦巴第米兰逝世2000年1月19日(2000歲—01—19)(65歲)突尼斯哈马麦特国籍意大利政党意大利社会党儿女Bobo、Stefania 克拉克西在突尼斯的墓地。 �...

Historically Chinese region in northeastern Myanmar This article is about the historical region. For the administrative division, see Kokang Self-Administered Zone. For the ethnic group, see Kokang Chinese. Historical regionKokang ကိုးကန့် / 果敢Historical regionKokang Map during the 2009 Kokang incidentHighest point2,548 mArea • Total1,895 km2 (732 sq mi)Elevation1,000 m (3,000 ft)Population (2009) • Total150,000 �...

 

Disambiguazione – Se stai cercando altri significati, vedi Transatlantico (disambigua). Questa voce o sezione sull'argomento marina non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. L'Andrea Doria, famoso transatlantico italiano affondato nel 1956 a seguito della collisione con il transatlantico svedese S...

 

جيروزاليم بوستThe Jerusalem Post (بالإنجليزية) الشعارمعلومات عامةتصدر كل 1 يوم بلد المنشأ  فلسطين الانتدابية التأسيس 1 ديسمبر 1932 القطع القطع الكبير موقع الويب jpost.com (الإنجليزية) شخصيات هامةالمالك Eli Azur (en) المؤسس Gershon Agron (en) التحريراللغات الإنجليزية[1][2] — الفرنسية[1] ا�...

دونا   الإحداثيات 26°10′13″N 98°02′57″W / 26.170277777778°N 98.049166666667°W / 26.170277777778; -98.049166666667   [1] تقسيم إداري  البلد الولايات المتحدة[2][3]  التقسيم الأعلى مقاطعة هيدالغو  خصائص جغرافية  المساحة 21.504287 كيلومتر مربع21.500393 كيلومتر مربع (1 أبريل 2010)  ارت�...

 

Musical Dr. Seuss'How the Grinch Stole Christmas!The MusicalPromotional posterMusicMel MarvinLyricsTimothy MasonBookTimothy MasonBasisHow the Grinch Stole Christmas!by Dr. SeussProductions1998 San Diego2006 Broadway2007 Broadway revival2008 US tour2010 US tour2019 UK tour Dr. Seuss' How the Grinch Stole Christmas! The Musical, or simply How the Grinch Stole Christmas! The Musical, is a seasonal musical stage adaptation of the 1957 Dr. Seuss book How the Grinch Stole Christmas!.[1] Ver...

 

Pour les articles homonymes, voir MMA. Arts martiaux mixtes Autres noms Mixed martial arts (MMA)Combat libreCage fightFree-fight Sport olympique non Fédération mondiale IMMAF[1] modifier  Les arts martiaux mixtes, souvent désignés par le sigle anglais MMA pour mixed martial arts, anciennement appelés combat libre ou free-fight, sont un sport de combat de percussion-préhension, combinant les techniques de percussion telles que coups de pied, de poing, de genou et de coude, mais aus...

Ex ospedale della MisericordiaLocalizzazioneStato Italia RegioneToscana LocalitàGrosseto Indirizzopiazza San Francesco / via Ginori / via Saffi Coordinate42°45′42.53″N 11°06′53.08″E42°45′42.53″N, 11°06′53.08″E Informazioni generaliCondizioniIn uso CostruzioneXIII secolo Ricostruzione1787 UsoPolo universitario grossetano Modifica dati su Wikidata · Manuale L'ex ospedale della Misericordia è uno storico palazzo situato nel centro storico di Grosseto. Il prospett...

 

Ein Autoradio ist ein Hörfunkempfänger, der für den Einbau in ein Kraftfahrzeug entwickelt wurde. Zu diesem Zweck ist es üblicherweise auf eine Betriebsspannung von 12 V (bei Lkw auch 24 Volt) ausgelegt und besitzt ein normiertes oder an den Fahrzeugtyp angepasstes Gehäuse. Autoradios müssen besonders kompakt gebaut und gegenüber Erschütterungen und Temperaturschwankungen unempfindlich sein, was den Einsatz von Heim-Rundfunkempfangsgeräten in Fahrzeugen ausschließt. Viele Gerä...