Az első két film sikere után 1989-ben egy animációs sorozat is megjelent. 2018-ban debütált egy élőszereplős websorozat Cobra Kai címmel, középpontban az első film két, immár felnőtt főszereplőjével, Daniel LaRussóval (Ralph Macchio) és Johnny Lawrence-szel (William Zabka). A sorozatnak 2022 elejéig négy évadja készült el.
Míg az első rész nagy kritikai sikert aratott az 1980-as években, a folytatások már kevésbé lelkes fogadtatásban részesültek. Az első két rész egy-egy Oscar-, illetve Golden Globe-jelölést kapott, a harmadik rész azonban már csak öt Arany Málna-jelöléssel „büszkélkedhet”. Ugyanakkor a Cobra Kai című sorozat ismét sikeresnek bizonyult, mind a kritikusok, mind a nézők körében.
A franchise nagy hatást gyakorolt a popkultúrára és népszerűvé tette a karatét az Amerikai Egyesült Államokban. A filmek és sorozatok mellett egyéb, a Karate kölyökkel kapcsolatos termékek is megjelentek – többek között videójátékok, továbbá akciófigurák, poszterek és ruházati cikkek.
Filmek
Ralph Macchio (balra) három filmben és egy televíziós sorozatban alakítja Daniel LaRussót. Mr. Miyagi (Pat Morita) az eredeti filmes sorozat összes részében szerepelt.
Az első film a tinédzser Daniel LaRusso (Ralph Macchio) történetét meséli el, akit Los Angelesbe költözve új iskolájában folyamatosan iskolai zaklatások érnek. Egy japán karatemester, Mr. Miyagi (Pat Morita) segítségével Daniel megtanul karatézni, hogy egy harcművészeti verseny keretein belül rendezze nézeteltéréseit legfőbb riválisával, Johnny Lawrence-szel (William Zabka).
A második részben Daniel és Miyagi Japánba utazik, ahol Miyaginak szembe kell néznie múltbeli döntései következményeivel és eközben Danielre is halálos kihívás vár.
A harmadik részben az eredeti film negatív főszereplője, a bukása miatt Danielt és Miyagit okoló karatemester, John Kreese (Martin Kove) üzletember barátja, Terry Silver segítségével forral bosszút a főszereplők ellen.
A negyedik filmben a korábbi főszereplők közül csak Miyagi tér vissza és ezúttal a problémás tizenéves lányt, Julie-t (Hilary Swank) fogadja tanítványául Bostonban.
A 2010-es feldolgozás Kínában játszódik. Az eredeti filmhez hasonlóan a harcművész (de a film címe ellenére kungfuval foglalkozó) Mr. Han (Jackie Chan) segít új tanítványának, Dre Parkernek (Jaden Smith) szembeszállnia iskolai zaklatóival.
A The Karate Kid című, tizenhárom részt megélt animációs sorozat főhőse ismét Daniel LaRusso (eredeti hangja Joey Dedio) és mentora, Mr. Miyagi (eredeti hangja Robert Ito). A karateversenyeket hátrahagyva egy japán lány, Taki Tamurai (eredeti hangja Janice Kawaye) segítségével világ körüli útra indulnak, egy varázserejű okinawai ereklye felkutatása céljából.
A Cobra Kai című, élőszereplős sorozat az első film eseményei után 34 évvel játszódik. Középpontjában Johnny Lawrence, Daniel fiatalkori riválisa áll, aki immár középkorú felnőttként próbálja meg helyrehozni kudarcot vallott életét. Ennek érdekében újra megnyitja egykori dódzsóját, a Cobra Kai-t és népszerűtlen, gyakran iskolai zaklatások áldozatául eső, önbizalomhiányos tizenéveseket kezd el sajátos, keménykezű és minden politikai korrektséget nélkülöző módszereivel karatézni tanítani. Eközben azonban középiskolai rivalizálása is újraéled a vele ellentétben szakmailag és a magánéletben is sikeres, de mentora, Mr. Miyagi halála óta szintén nehézségekkel küszködő Daniellel.
Szereplők
Megjegyzés: A táblázat nem tartalmazza a 2010-es remake szereplőit, mivel az nem kapcsolódik a sorozat többi részéhez és teljesen új szereplőgárdát vonultatott fel.
Az adott szereplő nem szerepelt a filmben/sorozatban
Az adott szereplő csak archív felvételen tűnik fel a filmben/sorozatban
Kiemelkedő kaszkadőri munka vigjáték-sorozatban vagy varieté-programban
Hiro Koda
Jelölve
A Karate kölyök a popkultúrában
A Karate kölyök-filmek a populáris kultúra szerves részét képezik.
Az Így jártam anyátokkal című sorozat nyolcadik évadjának A Tesó Mitzvó című epizódjában Ralph Macchio önmagát alakítva vendégszereplőként tűnik fel a Karate kölyök rajongójának számító Barney Stinson legénybúcsúján. A csalódott Barney azonban nem örül Macchio látogatásának, mert Johnny Lawrence-t tartja a film valódi főhősének és szerinte valójában Daniel volt a tényleges negatív főszereplő. Az epizód végén a partin lévő bohóc felfedi önmagát – a férfi nem más, mint William Zabka, Johnny Lawrence megformálója és Barney hőse.[14]
Ez a szócikk részben vagy egészben a The Karate Kid (franchise) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.