1974-ben Baranyi Ferenc sugallatára újságíró gyakornoknak állt. 1978-ban szerzett újságíró diplomát. Végigjárta a szakmai ranglétra valamennyi fokát, az üzemi lapos gyakornoki státusztól a főszerkesztői posztig.
Tizenkét évig az írott sajtóban dolgozott, ennek végén nyolc esztendeig a Magyar Nemzet rovatvezető helyettese volt. Innen Aczél Endre hívta a TV Híradóhoz rovatvezetőnek.
1990-ben távozott a Híradóból.[2] A hírműsor erősen átpolitizálódott,[3] ekkor Kapuvári lemondott valamennyi tisztségéről, és hamarosan elhagyta a hírszerkesztőséget. Előbb az első magyar kereskedelmi televízió, a Sió TV főszerkesztője lett, majd évekig gazdasági híradókat és magazinokat szerkesztett és vezetett.
1991-ben nagy feltűnést keltett a szakmailag is kedvezően fogadott dokumentumfilmjével, az „A pokol tűzoltói”-val, melyet Kuvaitban, az égő olajmezők oltási munkálatairól forgatott. Főszerkesztője volt a Naprakész című előbb reggel jelentkező politikai (2000-2001), majd az ugyanezen a néven délelőtt sugárzott (2001-2003) szórakoztató-életmód magazinoknak.
2004 és 2010 között az MTV (később: MTVA) képzés-fejlesztési vezetője volt. Ezután dokumentumfilmeket, portréfilmeket és koncertfelvételeket készített. (Szerkesztő úr, Lesz egyszer egy Ifipark?, Sárkány - ha jó, Egy pesti srác…; Ha volna két életem; Régi csibészek; Tibusz, a műfajok vándora, Egy ügyűek,) Két és fél évig követte figyelemmel a Várkert Bazár újjáépítését, a felvételekből hatrészes dokumentumfilm-sorozat készült „Épül a Park” címmel.
Az 1990-es évek elejétől tanít egyetemen, kommunikációs főiskolán, illetve magániskolában.
A Kaposvári Egyetemen előbb óraadóként dolgozott, majd címzetes egyetemi docensként a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéket vezette 2012-2015 között.
Tárgyai:
Interperszonális kommunikáció és viselkedéskultúra
A reklám lélektana
A befolyásolás lélektana, a manipuláció művészete
Műfajelmélet
Televíziós műsorkészítés, műsorvezetés
Médiaikonológia
Mai magyar média
„A mediális tér drámai átalakulása” című előadásával, a szenior hallgatók szavazatai alapján elnyerte a „Legtöbb új információt szolgáltató előadó” és a „Legmeggyőzőbb előadó” címeket, 2015-ben.
2019-től a Kossuth rádió "Hajnal-táj" és "Egy hazában" című magazinjainak egyik szerkesztője és műsorvezetője.