Kamerun világörökségi helyszínei

Kamerun területéről eddig két helyszín került fel a világörökségi listára, húsz további helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

Dja Állatrezervátum
1987
Természeti (IX)(X)
Védett terület: 526 000 ha, hivatkozás: 407
Az Afrika egyik legnagyobb és legvédettebb esőerdőjében található 5000 négyzetkilométeres Dja Állatrezervátum a Dja folyó felső szakaszának egy természetes kanyarulatában fekszik. A nehezen megközelíthető, kivételesen változatos állatpopulációval rendelkező természetvédelmi terület 90 százaléka érintetlen és kevéssé tanulmányozott. A terület viszonylag sík, kivéve a rezervátum délkeleti részét, amire sziklák, zúgók és vízesések jellemzőek. A növénytakaró főként sűrű örökzöld erdőből, nagyjából ötven fafajtából áll. Az esőerdőt mocsári növényzet egészíti ki, valamint másodlagos erdők, legelők és a 20. század közepén elhagyott települések. A rezervátum gyéren lakott, kis elszórt táborokban hagyományos életmódjukat napjainkig megőrző pigmeusok élnek. A védett terület mintegy száz emlősfajnak ad otthont és főleg majmairól (síkvidéki gorillák, fehérhasú cerkófok, csimpánzok, és bajszos cerkófok), valamint a rendkívül ritka afrikai erdei elefántról nevezetes. A parkban élő állatok közé tartoznak még a szitutungák (mocsári antilopok), a bongók (erdei antilopok), a bivalyok, a leopárdok, a varacskos disznók és a pangolinok (tobzoskák). A hüllőket pitonok, gyíkok, és veszélyeztetett krokodilok képviselik. A térséget bozóttüzek és orvvadászok veszélyeztetik.
Sangha Trinational
 Kamerun, a  Közép-afrikai Köztársaság és a  Kongói Köztársaság közös világörökségi helyszíne
2012
Természeti (IX)(X)
Védett terület: 746 309 ha, puffer zóna: 1 787 950 ha, hivatkozás: 1380
A Kongó-medence északnyugati részén 750 000 hektáron fekvő Sangha Trinational a Közép-afrikai Köztársaság, a Kongói Köztársaság és Kamerun közös világörökségi helyszíne. A három ország találkozási pontjánál kialakított természetvédelmi terület három részből áll, ezek a Lobéké Nemzeti Park Kamerunban, a Dzanga-Ndoki Nemzeti Park a Közép-afrikai Köztársaságban és a Nouabalé-Ndoki Nemzeti Park Kongóban. A parkok egy sokkal nagyobb erdős térségben helyezkednek el, ahol egy 1790 000 hektáros puffer zónát jelöltek ki a védelmére. A puffer zóna része a Dzanga-Sanga Erdei Rezervátum, ami a Dzanga-Ndoki nemzeti park két különálló részét köti össze. Sangha Trinational legnagyobb része mentes az emberi tevékenységtől, érintetlen trópusi esőerdő, gazdag és változatos növény- és állatvilággal. Az erdő egyes részét örökzöld növények borítják, már részei állandóan mocsaras illetve periodkusan víz alá kerülő területek. A park védelmet nyújt olyan ritka és veszélyeztetett fajoknak mint a síkvidéki gorilla, az erdei elefánt, a csimpánz, valamint több antilopfajnak, köztük a szitutungának és a bongónak.


Elhelyezkedésük

Kamerun világörökségi helyszínei (Kamerun)

Források

Read other articles:

Pour les articles homonymes, voir AMC et Air (homonymie). Air Malta Codes IATAOACIIndicatif d'appel KM AMC Air Malta Repères historiques Date de création 1973 Généralités Basée à Aéroport international de Malte Programme de fidélité Flypass, KMiles Taille de la flotte 9 Nombre de destinations 39 Siège social Luqa, Malte Société mère Air Malta Plc. Dirigeants Maria Micallef (PDG) Site web airmalta.com/fr-fr modifier Air Malta (Code AITA : KM, code OACI : AMC) est la co...

 

 

Ke tujuh belas negara yang teridentifikasi sebagai negara megadiversitas oleh UNEP (Pusat Pengawasan Konservasi Dunia) Negara megadiversitas adalah negara-negara yang memiliki keanekaragaman hayati terkaya di dunia. Sekelompok negara-negara ini menampung sebagian besar khazanah spesies yang ada di muka Bumi, karena itu dianggap sangat kaya akan keanekaragaman hayati. Pusat Pengawasan Konservasi Dunia (World Conservation Monitoring Centre), sebuah badan dalam Program Lingkungan Hidup Perserika...

 

 

Ennimir, a King of the Wasa (by Gramberg, Litho. 1861) The Wassa are Akan people who live predominantly in Ghana.[1][2] Territory Wassa territory covers 9,638 km2 (3,721 sq mi), almost the same as Central Region (9,826 km2 (3,794 sq mi)); Western Region as a whole now covers 14,293 km2 (5,519 sq mi).[3] The prominent towns in Wasa are: Samreaboi, Asankrangwa, Manso-Amenfi, Wassa Akropong, Bawdie, Bogoso, Prestea, Tarkwa, Da...

Abbaye de Lérins Vue de l'abbaye depuis le monastère fortifié. Données clés Diocèse Diocèse de Fréjus-Toulon Fondation fin XIe siècle Congrégation Ordre cistercien Protection  Classée MH (1840)[1] Données clés Coordonnées 43° 30′ 23″ N, 7° 02′ 49″ E[2] Pays France Département Alpes-Maritimes Commune Cannes Site http://abbayedelerins.com/site/fr/ Géolocalisation sur la carte : Alpes-Maritimes Abbaye de Lérins Géoloc...

 

 

Cet article est une ébauche concernant l’Empire allemand. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Pour les articles homonymes, voir Naumann. Friedrich NaumannFriedrich Naumann, ca. 1911.FonctionDéputé du ReichstagBiographieNaissance 25 mars 1860Störmthal (en)Décès 24 août 1919 (à 59 ans)Travemünde (en)Sépulture Ancien cimetière de l'église des Douze-ApôtresNationalité allemandeFormat...

 

 

Artikel ini bukan mengenai Stasiun Meester Cornelis milik Staatspoorwegen yang kini menjadi Stasiun Jatinegara. Stasiun Meester Cornelis Meester Cornelis Tampak depan Stasiun Meester Cornelis NISLokasiJalan Bukit DuriBukit Duri, Tebet, Jakarta Selatan, DKI Jakarta 12840IndonesiaKoordinat6°13′5″S 106°51′38″E / 6.21806°S 106.86056°E / -6.21806; 106.86056Koordinat: 6°13′5″S 106°51′38″E / 6.21806°S 106.86056°E / -6.21806; 106...

Sutra in Mahāyāna Buddhism Part of a series onBuddhism Glossary Index Outline History Timeline The Buddha Pre-sectarian Buddhism Councils Silk Road transmission of Buddhism Decline in the Indian subcontinent Later Buddhists Buddhist modernism DharmaConcepts Four Noble Truths Noble Eightfold Path Dharma wheel Five Aggregates Impermanence Suffering Not-self Dependent Origination Middle Way Emptiness Morality Karma Rebirth Saṃsāra Cosmology Buddhist texts Buddhavacana Early Texts Tripiṭak...

 

 

Rodrigo CortésBiographieNaissance 31 mai 1973 (50 ans)Pazos Ermos (d) (Cenlle, province d'Ourense, Espagne franquiste)Nom de naissance Rodrigo Cortés GiráldezNationalité espagnoleActivités Scénariste, monteur, réalisateur, producteur de cinéma, podcasteurAutres informationsDistinctions Liste détailléeMédaille du Círculo de Escritores Cinematográficos pour le meilleur montage (2021)Medalla del Cercle d'Escriptors Cinematogràfics al millor guió original (d) (2021)Médaille d...

 

 

Canadian Muslim preacher and Imam Shabir AllyShabir Ally in 2013PersonalBorn8 May 1953ReligionIslamDenominationSunniJurisprudenceHanafiMain interest(s)Da'wahEducationLaurentian University (BA)University of Toronto (MA, PhD)Websiteshabirally.comYouTube informationChannel Let The Quran Speak Years activeJune 23, 2008–presentGenreIslamicSubscribers336 thousand[1]Total views40 million[1] Creator Awards100,000 subscribers Last updated: 2 February 2024 Shabir Ally is a C...

Public park in San Francisco, California Balboa ParkBalboa Park Playground entrance, Jan 2021TypePublic parkLocationSan Francisco, CaliforniaCoordinates37°43′30″N 122°26′42″W / 37.72500°N 122.44500°W / 37.72500; -122.44500Established1909; 115 years ago (1909)Operated bySan Francisco Recreation & Parks Department Balboa Park is a public park in the Mission Terrace neighborhood of San Francisco, California. It was originally dedicat...

 

 

Este artículo o sección necesita referencias que aparezcan en una publicación acreditada. Busca fuentes: «Idioma» – noticias · libros · académico · imágenesEste aviso fue puesto el 12 de enero de 2022. Cartel en Tizi Uzu con varios idiomas (árabe, francés y cabilio). Un idioma (del latín: idiōma, y este del griego: ιδίωμα 'peculiaridad, idiosincrasia, propiedad') o lengua (del latín: lingua) es un sistema de comunicación verbal (lengua oral y gráfi...

 

 

Paired appendages used for sensing in arthropodsThis article is about arthropod anatomy. For other uses, see Antenna. Large antennae on a longhorn beetle Antennae (sg.: antenna), sometimes referred to as feelers, are paired appendages used for sensing in arthropods. Antennae are connected to the first one or two segments of the arthropod head. They vary widely in form but are always made of one or more jointed segments. While they are typically sensory organs, the exact nature of what they se...

  لمعانٍ أخرى، طالع محمد جميل (توضيح). محمد جميل شلش معلومات شخصية الميلاد سنة 1930 (العمر 93–94 سنة)  الخالص  مواطنة المملكة العراقية الجمهورية العراقية الجمهورية العراقية العراق  عضو في اتحاد الكتاب العراقيين  الحياة العملية المدرسة الأم جامعة بغداد  المه...

 

 

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) You can help expand this article with text translated from the corresponding article in French. (April 2022) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated version of the French article. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must ...

 

 

Anatomi pria. Anatomi atau susunan tubuh manusia adalah sebuah bidang khusus dalam anatomi yang mempelajari struktur tubuh manusia, sedangkan jaringan dipelajari di histologi dan sel di sitologi. Gambar anatomi manusia tubuh manusia, seperti tubuh hewan, terdiri atas sistem, yang terdiri atas organ-organ, yang terdiri atas jaringan-jaringan, yang terdiri atas sel-sel. Lihat sejarah anatomi untuk sejarah anatomi, termasuk anatomi manusia. Sistem tubuh manusia Sistem kardiovaskular: memompa dar...

Sereal jagungSereal jagungTempat asalAmerika SerikatDaerahBattle Creek Sanitarium di MichiganDibuat olehJohn Harvey Kellogg (1894) W.K. KelloggBahan utamaJagung, gula, penyedap rasaVariasiberagamSunting kotak info • L • BBantuan penggunaan templat ini Buku resep: Sereal jagung  Media: Sereal jagung Sereal jagung (bahasa Inggris: Corn flakes, cornflakes) adalah sebuah sereal sarapan yang dibuat dengan memanggang serpihan jagung. Sereal tersebut diciptakan oleh John H...

 

 

For the likewise named community in North Holland, see Gouwe. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Gouwe river – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2024) (Learn how and when to remove this message) River in South Holland, The NetherlandsGouweVertical lift bridge over the ri...

 

 

Pour les articles homonymes, voir Armageddon (homonymie). Cet article est une ébauche concernant la religion. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Destruction du Léviathan — une des multiples figures bibliques désignant Satan, gravure de Gustave Doré, 1865. Armageddon ou Armaguédon (de l'hébreu : הַר מְגִדֹּו / har M'giddo, transcrit Ἁρμαγεδών / Harmagedốn en grec) ...

2007 British TV series or programme The Old Curiosity ShopBased onThe Old Curiosity Shopby Charles DickensWritten byMartyn HesfordDirected byBrian PercivalStarringDerek JacobiSophie VavasseurToby JonesTheme music composerStephen McKeonCountry of originUnited KingdomOriginal languageEnglishProductionProducerAndrew BensonCinematographyPeter GreenhalghRunning time120 min.Production companyCarnival FilmsOriginal releaseNetworkITVRelease26 December 2007 (2007-12-26) The Old Curiosi...

 

 

Human settlement in EnglandFugglestone St PeterSt Peter's ChurchFugglestone St PeterLocation within WiltshireOS grid referenceSU102314Civil parishWiltonUnitary authorityWiltshireCeremonial countyWiltshireRegionSouth WestCountryEnglandSovereign stateUnited KingdomPost townSalisburyPostcode districtSP2PoliceWiltshireFireDorset and WiltshireAmbulanceSouth Western UK ParliamentSalisbury List of places UK England Wiltshire 51°04′55″N 1°51′22″W ...