Kakauré Ibi piramisa az ókori egyiptomi VIII. dinasztia egyik uralkodója, Kakauré Ibi nyughelyének épült Dél-Szakkarában. Karl Richard Lepsius fedezte fel a 19. században; listáján az XL római számot adta neki.[1] A piramist Gustave Jéquier tárta föl 1929 és 1931 között.[2]
Ibi piramisa az utolsó, amely Szakkarában épült. Sepszeszkaf sírjától északkeletre helyezkedik el, az Óbirodalom utolsó nagy uralkodója, II. Pepi piramisához vezető út közelében.[3] Alaprajzát, méreteit és díszítését tekintve nagyban hasonlít II. Pepi királynéinak piramisaihoz, ezért feltételezték, hogy eredetileg IV. Anheszenpepi számára épülhetett, és Ibi csak később sajátította ki.[4] A piramis mellett kis kápolna épült a halotti kultusz számára. Völgytemplomnak vagy felvezető útnak semmi nyomát nem találták, valószínűleg nem volt.
Leírása
A piramis tájolása nem a négy égtájhoz van igazítva, inkább északnyugat-délkeleti irányú. Az épület alapjának élhossza kb. 31,5 méter, magassága 21 méter lehetett elkészültekor, dőlésszöge 53°7′.[5] A piramis belső magja helyi mészkőből épült, melynek nagy részét azóta széthordták más építkezésekhez. Emiatt mára a piramisból egy kb. 3 méter magas, vályogból és mészkőtörmelékből álló domb maradt csak. Egyes megmaradt kőtömbökön vörös tintával írt feliratok említik „a líbiaiak főnökét”, de nem tudni, kiről van szó. Úgy tűnik, a piramis külső borítása sosem készült el, bár alapozásának nyomait megtalálták.
Jéquier az épület északi oldalán egy 8 méter hosszú mészkő folyosót talált, amely kb. 25° fokos lejtéssel vezetett le egy gránit zárókőig.[2][5] Emögött helyezkedett el a király sírkamrája. A folyosó és a sírkamra falain is a Piramisszövegek szövege szerepel; ennek a szövegnek ez az utolsó ismert előfordulása.[2][5] Úgy tűnik, a szöveget Ibi számára írták fel, nem azéra, akitől esetleg kisajátította a piramist. Jéquier a feliratok minőségét „nagyon átlagosként” minősítette.[2] A szövegek elhelyezésére sem fordítottak nagy gondot.[4] A sírkamra mennyezete lapos volt, valószínűleg egyetlen darab, 5 m hosszú turai mészkőtömbből készült, amely mára eltűnt,[2] de tudni, hogy csillagokkal díszítették. Ma nagy betontömb védi a sírkamrát.
A sírkamra nyugati oldalán álajtó található, valamint egy hatalmas gránittömb, melyen a király szarkofágja állt egykor. A keleti oldalon szerdábot alakítottak ki az elhunyt ka-szobra számára.
A piramishoz annak keleti oldalán vályogtéglából épült kis kápolna csatlakozik, mely az elhunyt uralkodó halotti kultuszát szolgálta.[5] Bejárata az északi oldalon nyílik. Odabenn, közvetlenül a piramis fala mellett áldozati csarnok terül el; Jéquier itt talált egy kőmedencét, valamint egy sztélé vagy álajtó alapjait, egy alabástrom tálcát és obszidián kőműves eszközöket. A kápolna déli részén raktárak álltak.
Kapcsolódó szócikkek
Jegyzetek
- ↑ Karl Richard Lepsius: Denkmäler aus Aegypten und Aethiopien, online.
- ↑ a b c d e Gustave Jéquier, La pyramide d'Aba, 1935
- ↑ "Saqqara, City of the Dead: The Pyramid of Ibi" The Ancient Egypt Site Archiválva 2007. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben.
- ↑ a b Rainer Stadelmann: The Egyptian pyramids. From brick to the wonders of the world. 3rd edition of Saverne, Mainz, 1997, ISBN 3-8053-1142-7, pp. 203-204.
- ↑ a b c d Darrell D. Baker: The Encyclopedia of the Pharaohs: Volume I - Predynastic to the Twentieth Dynasty 3300–1069 BC, Stacey International, ISBN 978-1-905299-37-9, 2008, p. 302
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Qakare Ibi című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Irodalom
- Mark Lehner. The secret of the pyramids of Egypt, Orbis, Munich 1999, ISBN 3-572-01039-X, p. 164
- Christopher Theis: The Pyramids of the First Intermediate Period. After philological and archaeological sources (= studies of ancient Egyptian culture. Vol 39, 2010). pp. 321–339.
- Miroslav Verner. The Pyramids Universe Books, New 1998, ISBN 3-499-60890-1, pp. 415–416.
