A történet egy pszichiátriai betegről szól, aki a K-PAX bolygóról jött földönkívülinek tekinti magát (bár teljesen emberi formája van). Kezelése alatt a páciens bemutatja életszemléletét, amely végül inspirálóan hat mind betegtársai, mind pszichiátere felé.
Azt állítva, hogy egy földönkívüli a K-PAX bolygóról, ezer fényévre a Földtől a Lant csillagképben, Prot (Kevin Spacey) a Manhattani Pszichiátriai Intézet kezelésébe kerül, ahol Mark Powell (Jeff Bridges) pszichiáter megpróbálja kigyógyítani tévképzeteiből. Azonban Prot megingathatatlan képessége, hogy mindig meggyőző válaszokat ad magáról, a K-PAX-ről és a civilizációjukról, arra vezeti Dr. Powellt, hogy bemutassa őt egy csoport asztrofizikusnak, ahol Prot azt állítja, hogy a „fényutazás” segítségével érkezett a Földre, majd olyan tudás megjelenítésére törekszik, amellyel fejtörést okozhat a tudósoknak.
Prot később jelentősen befolyásolja az Intézet többi betegét is, akik egytől-egyig hisznek neki K-PAX-i származását illetően. Prot elmagyarázza, hogy amikor visszatér bolygójára egy embert magával vihet, ezt követően az Intézet legtöbb betege kéri Prot-ot, ő legyen az akit elvisz a K-PAX-re.
Amikor megtudja, hogy sok betege számít arra, hogy július 27-én elhagyja a Földet, Dr. Powell szembesíti ezt Prottal, aki elmagyarázza, hogy az egy előre meghatározott időpont. Azonban Powell úgy véli, hogy az egy fontos dátum Prot életében, az a nap, amikor súlyos lelki traumát szenvedett. Powell úgy dönt, hogy regressziós hipnózis alá veti Protot, s ez működik is. A terápiákon nyert információk alapján Powell kitalálja, hogy Prot valójában Robert Porter, egy korábban halottnak gondolt ember, aki öngyilkosságot kísérelt meg, miután lányát és feleségét 1996-ban megölték.
Július 27-én Protot katatóniában találják, ágya alatt fekve, és egy másik páciens is eltűnt. A hiányzó beteget soha nem találják meg, és lelkileg Prot sem tér vissza soha. A többi beteg nem ismeri fel, amikor kigurítják a szobából.
A filmet plágium gyanúja érte, a Man Facing Southeast című film készítői felől, így később Gene Brewer és más, a K-PAX-hez kapcsolódó személy ellen is pert indítottak. A panaszt később visszavonták, Gene Brewer pedig egy emlékiratot adott ki, hogy feltárja könyvének ihletését, „A K-PAX létrehozása – avagy biztos, hogy író akarsz lenni?” című művében.[2]
Fogadtatás
Néhány kritikus dicsérte a filmet és annak szereplőit. Roger Ebert a The Chicago Sun-Times-ban a következőt írta: „Csodáltam, hogy a film hogyan gyötört bennünket a lehetőségekkel, lehetővé tette az orvos és páciens értelmes beszélgetéseit – ha furcsán is – a különbségről téveszme és valószínűtlenség között.”[3]
Mások kevésbé voltak lelkesek.[4] Míg A.O. Scott a The New York Times-ban így írt: „A K-PAX dögunalmas, komoly feladat a pszeudo-spirituális felemelkedés – romantikus giccsek újrahasznosítása a van élet a Földön kívüllel és mentális betegséggel kapcsolatban, tágra nyílt szemmel.”[5] A Variety magazinban Robert Koehler azt mondta: „Egy könnyed, drámai filmben, John Mathieson munkájával a képernyő csak úgy lüktet a fénytől és az árnyékoktól, a spektrális színek bármilyen különleges hatást megidéznek.”[6] Azonban Claudia Puig az USA Today-ben így vélekedett: „Azontúl, hogy az év legrosszabb címét viseli... ez az elhibázott film megbéklyózza önmagát túlértelmezéseivel és ködös komolyságával.”[7] A Rotten Tomatoes kritikusai 41%-ra értékelték a filmet 138 vélemény alapján.[8]
Ez a szócikk részben vagy egészben a K-PAX (film) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.