A kábeles internet az említett kábeltelevíziós infrastruktúrára alapozott internetkapcsolatot jelenti. A lakossági szolgáltatás sebessége általában 30 Mbps (megabit per másodperc) és 1000 Mbps között mozog a meglévő kábelhálózat, illetve az azt kiszolgáló eszközök függvényében. A céges kábelmodem-előfizetések sávszélessége jellemzően gyorsabb. A nagyobb sebesség üvegszál alkalmazásával, csillagpontos rendszeren keresztül érhető el, de ennek megvalósítása vagy hiánya a szolgáltatón múlik.
A tisztán koaxiális kábelekkel kiépített hálózaton továbbított internet szolgáltatásnak két potenciális hátránya lehet:
Egy adott sávszélességen több előfizető osztozik, gyakran egy ház, háztömb vagy egy egész utca. Ezért a kapcsolat sebessége függ attól is, hogy a hálózatot azonos időben éppen hányan használják.
Mivel több szolgáltató, ugyanezen a vezetéken vezeti el kábeltelevíziós szolgáltatásait, ezért korábban az analóg televíziózás esetében a visszairányú szűrő bekötése nélkül akár az egész utcában vagy körzetben megszűnhet az internetszolgáltatás.
Technológia
A legjobban elterjedt kábel-technológia az a HFC (Optikai-Koax) hibrid hálózaton működő DOCSIS és EuroDOCSIS . Ezek akár 10 Gbit/s sebességre is képesek.
Szolgáltatók
A Magyarországon működő legnagyobb szolgáltatók , melyek HFC technológián is dolgoznak