A Teleki-palota 1837-ben (Carl Vasquez litográfiája)
1787-ben a hadsereg elárverezte, ekkor Teleki József (1738–1796) ugoccsai főispán, koronaőr vásárolta meg, titkárának, Cornides Dánielnek, a pesti egyetem tanárának javaslatára.[5]
Teleki U-alaprajzú, kétszintes, 12 lakásos bérpalotát (tehát nem elsősorban Teleki családi rezidenciát) építtetett itt, Anton Fisches pozsonyi építész tervei alapján, copf stílusban.[6]1789-ben készült el, ekkor kapta sokáig használt nevét, a Teleki-palotát.[7]1857-ben a császári kincstár vásárolta meg, és Albert főherceg tábornagynak utalta ki, aki 1851–59 között Magyarország katonai főkormányzója volt.[8]
A kiegyezés után átmenetileg a Belügyminisztériumot[9] helyezték el a Teleki-palotában. 1869–70-ben a honvéd vezérkar igényeinek megfelelően átépítették, kibővítették, Frey Lajos (1829–1877) és Kauser Lipót (1818–1877) tervei alapján. József nádor fia, József Károly Lajos főherceg (1833–1905), lovassági tábornok, a Magyar Honvédség főparancsnoka 1873-ban ide költöztette az új Honvéd Főparancsnokság hivatalait.[10] A Szent György tér és a Dísz tér között 1889-re megépült az új Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium, a hivatalokat átköltöztették, a Teleki-palotát József Károly Lajos főherceg megvásárolta a Kincstártól a maga számára. 1902-ben a főherceg átépíttette és kibővíttette a palotát, historizáló stílusban, Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján. Ekkor kapta saroktornyait, és a nyugati (krisztinavárosi) homlokzat keleties díszeit.[11][12]
Pusztulása
Az első és a második világháború alatt a palotát József Károly Lajos fia, József Ágost főherceg lakta családjával. Budapest ostroma során a főhercegi család Nyugatra menekült, az épület nyugati (krisztinavárosi) homlokzatát több belövés érte. Korabeli szakvélemények szerint a sérülések javíthatóak lettek volna. A romeltakarítási munkák idején ipari tanulók szállása és munkásétkezde volt. 1953-ban kiürítették. Sokáig üresen állt, az 1960-as években filmfelvételek céljából felgyújtották. 1968 júniusában a leromlott állapotú palotát felrobbantották, a romokat az alapokkal együtt lebontották és eltakarították. Az 1990-es években a palota és az egykor hozzá csatlakozó ún. József-kertek helyére az államvezetés középkori rommezőt építtetett, később terepszint alatti pincemúzeumot is kialakítottak.[3][13]
A József-kert
A palotától északra, a nyugati várfal peremén a Fehérvári rondelláig húzódó területen a középkorban és a török hódoltság idején számos ház épült, ez volt a Szent György utca. A török kiűzése után német telepesek költöztek ide. Egy 1784-ben felvett regiszter szerint Catharina Berghoffer és Antonius Seth földszintes házai álltak itt. Az 1800-as évek elején további házak épültek ide, barokk és copf stílusban, de 1902-ben József Károly Lajos főherceg, a Teleki-palota új tulajdonosa valamennyit lebontatta, és 1901–1906 között palotakertet alakított ki (a palota tervezőinek, Korb Flórisnak és Giergl Kálmánnak tervei alapján). Északi végében 1903-ban egy „látvány”-istállót építettek, neoreneszánsz stílusban. A második világháború után a park helyét legyalulták, helyére középkori rommezőt, autóparkolót „építettek”. 2021-ig borház és pincemúzeum működött benne.[13]
Újjáépítése
2019. január 23-án a magyar kormány arról hozott döntést, hogy a Nemzeti Hauszmann Program részeként újjáépítik a palotát.[14][15]
2020 végén a Várkapitányság közzétette a József főhercegi palota és a hozzá tartozó Neoreneszánsz kert, valamint az udvari istálló látványterveit.[16] 2021. július 15-én írta alá a kivitelezővel a megvalósítási szerződést, majd július 16-án át is adták a munkaterületet.[17]
↑Baranyai Gábor: Dísz lesz a Várban a Dísz tér. Magyar Idők (2019. január 30.) (Hozzáférés: 2019. február 1.) „A Miniszterelnökséget vezető miniszter által említett rekonstrukciók közé tartozik a József főhercegi palota vagy József főherceg palotája, korábbi nevén Teleki-palota újjáépítése.”