José Feliciano, (Lares, 1945. szeptember 10. –) hétszeres Grammy-díjas Puerto Ricó-i énekes, gitáros. Pályafutása során több mint 50 albumot adott ki angol és spanyol nyelven világszerte.
Pályafutása
José Feliciano egy farmer fiaként született. Van egy bátyja és kilenc fiatalabb testvére. Örökletes glaukómája miatt születése óta vak.
Családjával ötéves korában a New Yorkba, a Harlembe költöztek. Kilencévesen már a Teatro Puerto Ricoban játszott. Akkor már különféle hangszereken játszott, így harmonikán is, de leginkább a gitár iránt érdeklődött. Hogy ne zavarják, sokszor napi 14 órára bezárkózott a szobájába, és az 1950-es évek rockzenéjét hallgatta. Tizenhét évesen otthagyta az iskolát, hogy klubokban szerepeljen eltartani családját. Ugyanebben az évben Detroitban profi szerződéshez jutott.
1966-ban Mar del Platába ment fellépni egy fesztiválon. Ott fedezte fel Felicianót az RCA Victor lemezkiadó. Egy spanyol nyelvű lemezt akartak vele felvenni. Feliciano bolerot javasolt. Két sikeres slágere született, a „Poquita Fe” (Little Confidence) és az „Usté” (You).
Két újabb sikeres felvétel után Feliciano nagy hírnevet szerzett Latin-Amerikában. Annak érdekében, hogy az Egyesült Államokban is híressé váljon, Los Angelesbe költözött, ahol megkomponálta a mára karácsonyi klasszikussá vált „Feliz Navidad” (Merry Christmas) című dalt, valamint a The Doors „Light My Fire” című dalának saját verzióját. Ez a két darab azonnal sikeres lett, és több millió lemez kelt belőlük el.
A vietnami háború elleni tiltakozás csúcspontján, 1968-ban Felicianonak lehetősége volt elénekelni a nemzeti himnuszt a League Baseball döntőjén. A nagyon személyes, lassú latin dzsessz verzió nagyon ellentmondásos volt. Egyesek hazafiatlannak nevezték előadását, sőt Feliciano kiutasítását is szorgalmazták. Mások megértették előadásának érzelmeit és őszinteségét, és az ellenmozgalom hősévé vált. A felvétel kislemezként jelent meg, és a Billboard top 50-ébe került.
Feliciano azon kevés énekesek egyike, akinek sikerült sikereket elérnie mind a spanyol zenével, mind az angol rock and rollal. 1987-ben csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán. 2018-ban egy folyóparti utat neveztek el róla Leobersdorfban, Ausztriában, ahol Feliciano 2015 óta családjával él. Fogadott szülőföldjének már 1988-ban „emlékművet” állított a The Sound of Vienna című dalával. 2011-ben kávéházat nyitott Bécsben, ahol saját kávémárkáját, a Cafe Don Felicianot szolgálják fel.
José Felicianonak volt egy házasságon kívüli fia, aki néhány héttel a születése után meghalt. Egy lánya és két fia van.
Ez a szócikk részben vagy egészben a José Feliciano című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.