A Johnny & Associates[2] japán szórakoztatóipari vállalat, melyet 1962-ben alapított Johnny Kitagawa. A cég korábban férfi előadók, úgynevezett „Johnnie-k” (ジャニーズ; Hepburn: Janīzu?)[3][4] menedzselésével és népszerűsítésével foglalkozott. A vállalat 1999-ben beperelte a Bugeinsundzsút, a Súkan Bunsun bulvárlap kiadóját, mivel az a Johnny & Associatesen belüli állítólagos szexuális visszaélésekről és kábítószerekre (alkohol és dohány) való kényszerítésekről közölt cikkeket. Egy alacsonyabb szintű bíróság először a tehetséggondozó javára döntött, 8,8 millió jenes kártérítést kiszabva annak, azonban az összeget fellebbezés után csökkentették; a felsőbb bíróság úgy határozott, hogy szexuális visszaélések megtörténtek, azonban az alkoholfogyasztással és a dohányzással kapcsolatos jelentések rágalmazóak voltak.[5]
A botrányt követően 2023-ban a cég kettévált, a Smile-Up-ot azért hozták létre, hogy a szexuális visszaélés áldozatainak ügyével foglalkozzon,[6] az előadók pedig az új Starto Entertainmenthez kerültek.[7][8]
Története
1962–1989
1962-ben Johnny Kitagawa Johnnys néven megalapította az első fiúegyüttesét.[4] Négy évvel később az ügynökség által létrehozott Four Leaves népszerű lett.[4] Azóta Kitagawa számos sikeres előadót futtatott be, így például Kondó Maszahiko szólóelőadót, akinek az Orokamono (愚か者?, ’Bolond’) című dala elnyerte az 1987-es Japan Record Awards fődíját,[9] illetve a Hikaru Genjit, az első Johnny-csapatot, melynek három kislemeze az Oricon év végi eladási listájának első három helyén végzett (1988).[10]
1990–2009
Az 1990-es évek alatt a Johnny & Associates elkezdte visszautasítani a Japan Record Awards- és a japán Filmakadémia jelöléseit, részben a 32. Japan Record Awardson az egyik zenei előadójuk zenei stílusa körül kialakult vita miatt.[11] Egy másik okként merült fel az, hogy a jelölések versengéshez vezethetnek a Johnny-csapatok között,[11] illetve a többi előadóval szemben.[12]
1991-ben bemutatkozott a SMAP, televíziós és rádióműsorokat vezettek, reklámokban jelentek meg, illetve televíziós sorozatokban és filmekben szerepeltek.[13] Az együttes 2003-ban megjelent Szekai ni hitocu dake no hana (世界に一つだけの花?, ’Egy a világon egyik másikhoz sem hasonlítható virág’) című kislemezéből több mint 3 millió példányt adtak el és minden idők harmadik legkelendőbb kislemeze lett Japánban.[14][15][16][17] Az ügynökség 1997-ben Johnny’s Entertainment néven megalapította a saját lemezkiadó vállalatát.[3]
Két évvel később a Súkan Bunsun bulvárlap arról tett közzé egy szócikk-sorozatot, hogy a tehetséggondozók kamaszkorú fiú ügyfeleit szexuálisan bántalmazták és alkohol és dohány fogyasztására kényszerítették. A Johnny & Associates beperelte a magazin kiadóját, a Bungeishunjūt. 2002-ben a Tokiói Kerületi Bíróság 8,8 millió jenes kártérítést ítélt meg az ügynökségnek, a Bungeishunjū fellebbezést nyújtott be a Tokiói Legfelsőbb Bíróságon. A bíróság 1,2 millió jenre csökkentette a kártérítés összegét, és úgy határozott, hogy a szexuális kizsákmányolással kapcsolatos vádak igazak, de az alkoholfogyasztással és a dohányzással kapcsolatos jelentések rágalmazóak.[5]
2006-ban az Oricon beperelte Ugaja Hiro újságírót, mivel az egy a Cyzo magazinban közzétett szócikkében azt állította, hogy az Oricon manipulálta a statisztikáit, hogy kedvezzen bizonyos menedzsmentcégeknek és lemezkiadóknak, legfőképpen a Johnny & Associatesnek. Ugaja az Oricon akcióját nyilvánosság részvétele elleni stratégiai pernek kiáltotta ki,[18] a pert végül az Oricon ejtette.
2007-ben a Hey! Say! 7 ideiglenes Johnny’s Jr.-csapat 14,8 éves átlagéletkorral a valaha volt legfiatalabb átlag életkorú Oricon-listavezető fiúegyüttese lett. Ugyanebben az évben a tíztagú Hey! Say! JUMP lett a Johnny’s történelmének legtöbb tagot számláló együttese.
2010–2023
2010. november 10-én Kondó Maszahiko megkapta a legjobb énekteljesítményért járó díjat az 52. Japan Record Awardson, így Kondó lett az első olyan Johnny-előadó a Ninja (1990) óta, aki egy jelentős szakmai díjat vett át.[19] A Johnny & Associates a 2011-es tóhokui földrengés és cunami után 18 koncertet mondott le vagy függesztett fel, köztük Jamasita Tomohisza és Tackey & Tsubasa előadásokat is. A vállalat generátorokat, teherautókat és 2000 liter (530 gallon) benzint adományozott a segélyműveletek segítéséhez.[forrás?]
Az ügynökség Marching J néven adománygyűjtési projektet indított a tóhokui földrengés károsultjainak megsegítésére; a projekt első eseményét 2011. április 1-je és 3-a között tartották meg. Az adománygyűjtésen a Hey! Say! JUMP, a SMAP, a Tokio, a KinKi Kids, a V6, az Arashi, a Tackey and Tsubasa, a NEWS, a Kanjani8, a KAT-TUN és a Johnny’s Juniors vett részt, melyek során beszélgettek és a cappella előadásokat adtak.[20] A cég a tervei szerint egy éven keresztül havonta egy adománygyűjtést tartott volna. A következőt, egy baseballbajnokságot, melyen a Johnny’s Juniors tagjai is részt vettek, május 29-én tartották.[21]
Kitagawa 2011. szeptember 18-án bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe az egy személy által legtöbb slágerlista-vezető kislemez producereléséért (232), illetve az egy személy által legtöbb koncert (1974 és 2010 között 8 419) szervezéséért. Az általa szervezett koncertekre a becslések szerint 48 234 550 jegyet váltottak.[22]
A Kitagawa ellen felhozott szexuális visszaélések vádját követően Fudzsisima 2023 szeptemberében lemondott vezetői pozíciójáról és Higarasima Norijuki(wd) lett az elnök.[26][27][28] A vállalat bejelentette, hogy két részre válik szét: a Smile-Up a szexuális visszaélések áldozatainak ügyével foglalkozik, a Starto Entertainment pedig átveszi a Johnny's előadóinak menedzselését.[29]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Johnny & Associates című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Megjegyzések
↑Akaszakát 2007. október 28-án kábítószerbirtoklás miatt letartoztatták. A Johnny & Associates 2007. október 29-én bejelentette a kirúgását.[30]
↑Tanaka szerződését 2013. szeptember 30-án felbontották, mivel számos alkalommal megszegte azt.[31][32]
↑Morimoto szerződését 2011. június 27-én fiatalkorú dohányzás miatt határozatlan időre felfüggesztették.[35] A prifolját 2012-ben eltávolították a Johnny & Associates weboldaláról.
↑寂しさ紛らわすために覚せい剤?赤坂容疑者3月に離婚していた (japán nyelven). Sankei Sports, 2007. november 1. [2007. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 16.)