1946. március 7-én született Washingtonban.[7] Édesanyja, Helen (Sperling) közösségi színházban volt színésznő. Apja, John Henry Heard pedig a védelmi minisztérium hivatalában dolgozott.[7][8][9] Két nővérével és öccsével együtt katolikus szellemben nevelkedett.[10] Nővérei közül Cordis színésznő lett. Öccse, Matthew, 1975-ben halt meg.
A Gonzaga College High School tanulója volt, majd a Clark University és Catholic University of America hallgatója lett.[7]
Pályafutása
Az 1970-es évek közepétől vállalt filmes, televíziós és színpadi szerepléseket. 1977-ben a The Wager című darabban lépett fel a Eugene O’Neill Theater Center-nél. 1979-ben a Skarlát betűben kapott szerepet, majd ugyanebben az évben Obie-díjat nyert az Othello és Split című darabokban nyújtott alakításáért.
Melissa Leótól, volt élettársától egy fia született, John Matthew "Jack" Heard.[12] Második feleségétől, Sharon Heardtól született két gyermeke: fia, Max (aki 2016. december 6-án halt meg 22 éves korában) és lánya, Annika.[13] Harmadik feleségét, Lana Pritchardot 2010. május 24-én vette el, de hét hónappal később elváltak.[14]
1991-ben testi sértés vádjával letartóztatták, mivel állítólag megütötte volt élettársát.[15] 1997-ben újra bűnösnek találták egy másik ügyben.[16]
Halála
2017. július 21-én szívrohamban halt meg, 71 évesen. Halálát egy ritka hipertóniás szívbetegség okozta. Holttestét a kaliforniai Palo Alto-i szállodában dolgozó személyzet találta meg. Beszámolók szerint a Stanford Egyetemi Kórházban végzett kisebb hátműtétje után lábadozott.
Halála okát a boncolása után derítették ki: hátműtétje nem játszott szerepet váratlan halálában.[17][18] A hírt a Santa Clara megyei igazságügyi orvosszakértői intézet is megerősítette.
Nyughelye az Old South temetőben található, a Massachusetts állambeli Ipswich-ben.[19][20][21][22]