Első írása a Művelődésben jelent meg (1956). Művészeti cikkeivel a Korunk, Utunk munkatársa, másfél évtizeden át a Napsugár illusztrátora. Desenul didactic című jegyzete a magyarázó rajzról gazdagon illusztrálva jelent meg (Kolozsvár, 1974), a Kós–Szentimrei–Nagy-féle Moldvai csángó népművészet (1981) című kiadvány eredeti szőttes-, varrás- és hímzésmintáinak egyik gyűjtője és megrajzolója. Grafikáival és akvarelljeivel egyéni és csoportkiállításokon szerepelt.
Tizennégy egyéni tárlata volt bel- és külföldön.[3] Életében utolsó gyűjteményes kiállítására a Reményik Sándor Galériában került sor 1999 júniusában, nagy sikere volt portréival, tájképeivel és a tárgyi néprajz kincsestárából merített munkáival. Kivált Hargita és Torockó festői tájai ihlették.[4]
Emlékezete
2006 szeptemberében, születésének 75. évfordulóján Jeney Lám Erzsébetre (becenevén: Koszinkára), a Barabás Miklós Céh újraalapító tagjára emlékeztek képei társaságában Kolozsváron, a Céh székhelyén. Az előadók (Németh Júlia, a Céh alelnöke, Hantz Lám Irén, a művész testvére) és az érdeklődők a hat éve elhunyt művésznő szellemi hagyatékát vették számba.[5]
.svg){kind=small}
