Jean Baudrillard (Reims, 1929. július 27. – Párizs, 2007. március 6.) franciaszociológus, filozófus, politika- és kultúraelméleti gondolkodó, fotográfus. Főként a média, a kortárs kultúra és a technológiai kommunikáció elemzőjeként ismert. A szimuláció és a hiperrealitás koncepciójának megalkotójaként tartják számon. Számos témában írt műveket, például a konzumizmust, a nemi szerepeket, a közgazdaságtant, a társadalomtörténetet, a művészeteket, a nyugati külpolitikát és a pop-kultúrát is érintve. Legismertebb művei a Simulacres et simulation (1981), az Amérique (1986) és a La Guerre du Golfe n'a pas eu lieu (1991). Munkásságát gyakran a posztmodernizmushoz és a poszt-strukturalizmushoz kötik.
Élete
Nagyszülei parasztok, édesapja rendőr volt. Először germanisztikát tanult a Sorbonne-on Párizsban. 1958-tól 1966-ig némettanár volt egy francia gimnáziumban. Ezen kívül kritikusként valamint fordítóként (Friedrich Hölderlin, Bertolt Brecht, Peter Weiss) is tevékenykedett. Mindeközben filozófiát és szociológiát tanult a Párizs-Nanterre-i Egyetemen. 1968-ban ott doktorált Henri Lefebvre-nél Le Système des objets címmel. Még ugyanabban az évben szociológiai tanszékvezető lett a Párizs-Nanterre-i Egyetemen. 1966-tól 1970-ig mint Maître assistant oktatott majd 1970-től 1972-ig mint Maître de conférences en sociologie.
1976-ban jelent meg fő műve, A szimbolikus csere és a halál, amelyben Georges Bataille befolyása érzékelhető, és ami rövid időn belül a posztmodern gondolkodás egyik fő alkotása lett. 1987-ben az elméletét összefoglaló L'Autre par lui-même („A másik önmagában”) című munkájával habilitált. 1986-tól 1990-ig tudományos igazgató (Directeur scientifique) volt az Université de Paris-IX Dauphine szociológiai intézetében (Institut de recherche et d'information socio-économique). 1995-ben (Peter Greenaway-jel közösen) kitüntették a Siemens-Média-díjjal(Siemens-Medien-Preis). Baudrillard haláláig a European Graduate School professzora volt a svájciSaas-Feeben. Hosszú betegség után hunyt el 2007. március 6-án Párizsban.
Művei
Le Système des objets (1968), Gallimard, Paris
La Société de consommation (1970)
Pour une critique de l'économie politique du signe (1972)
Le Miroir de la production (1973)
L’Échange symbolique et la mort (1976), éd. Gallimard, Paris
La Consommation des signes (1976)
Oublier Foucault (1977), col. Espace critique, dir. Paul Virilio; éd. Galilée, Paris
L’Effet Beaubourg (1977)
À l'ombre des majorités silencieuses (1978)
L’Ange de stuc (1978)
De la séduction (1979)
Enrico Baj (1980)
Cool Memories (1980–1985)
Simulacres et simulation (1981)
À l'ombre des majorités silencieuses (1982)
Les Stratégies fatales (1983), éd. Grasset, Paris
La Gauche divine (1985), éd. Grasset, Paris
L’Autre par lui-même (1987), éd. Galilée, Paris
Cool Memories 2 (1987–1990)
La Transparence du mal (1990)
La Guerre du Golfe n'a pas eu lieu (1991)
L’Illusion de la fin ou la grève des événements (1992)
Fragments, Cool Memories 3 (1991–1995)
Figures de l'altérité (1994)
La Pensée radicale (1994)
Le Crime parfait (A tökéletes bűntény) (1995)
Le Paroxyste indifférent, entretiens avec Philippe Petit (1997)
Amérique (1997)
Écran total (1997)
De l'exorcisme en politique, ou la conjuration des imbéciles (1997)
Car l'illusion ne s'oppose pas à la réalité (1997)
Le Complot de l'art (1997)
Illusion, désillusion esthétiques (1997)
À l'ombre du millénaire ou le suspens de l'An 2000" in La grande mutation; enquête sur la fin d'un millénaire (1998)
L’Échange impossible (1999)
Sur le destin (1999)
Sur la photographie (1999)
Cool Memories IV (2000)
Les Objets singuliers : architecture & philosophie (2000)
Le Complot de l'art, entrevues (2000)
D'un fragment à l'autre, entretiens avec François L'Yvonnet (2001)
Mots de passe (2000)
L’Élevage de poussière (2001)
Le Ludique et le policier (2001)
Au royaume des aveugles (2002)
Power Inferno; Requiem pour les Twins Towers; Hypothèse sur le terrorisme; La violence du Mondial (2002)
L’Esprit du terrorisme (2002)
Pataphysique (2002)
La Violence du monde avec Edgar Morin; éd. du Félin, Paris; (2003)
Au jour le jour, 2000-2001 (2003)
Le Pacte de lucidité ou l'intelligence du mal (2004)
Cahier de l’Herne n°84, dirigé par François L'Yvonnet (2005)
Cool Memories V (2005), éd. Galilée, Paris.
À propos d'Utopie, entretien avec Jean-Louis Violeau (2005)
Oublier Artaud, avec Sylvère Lotringer (2005)
Les Exilés du dialogue, avec Enrique Valiente Noailles (2005)
Magyarul
A tárgyak rendszere; utószó Miklós Pál, ford. Albert Sándor; Gondolat, Bp., 1987