Színpadi pályafutása is jelentős, több Broadway-musicalben is szerepet kapott, köztük Jerome Robbins 1989-es produkciójában is. Teljesítményét a legjobb musical-főszereplőnek járó Tony-díjjal jutalmazták, illetve a darab a legjobb musical színházi album kategória győztese is lett a Grammy-díjátadón. Emellett látható volt Mel BrooksA producerek című musicaljének Los Angeles-i előadásában is.
Fiatalkora
Alexander Newarkban született zsidó származású szülők, Ruth Minnie (szül. Simon) ápolónő, egészségügyi alkalmazott és Alexander B. Greenspan könyvelő gyermekeként. Színpadi nevének megalkotásában apja keresztnevét használta fel.[3] Féltestvérei Karen Van Horne és Michael Greenspan.[6] A New Jersey-i Livingstonban nőtt fel, és 1977-ben a Livingston Középiskola (Livingston High School) diákjaként érettségizett[7] Egyetemi tanulmányait a Bostoni Egyetemen végezte, azonban az utolsó évet abbahagyta és New York-ba ment dolgozni. Bostonban klasszikus színjátszással akart foglalkozni, azonban egy tanára, látva testi adottságait, a vígjáték felé terelte, mondván: „Tudom, hogy a szíved és a lelked Hamlet, de soha nem fogod eljátszani Hamletet.”[8] 1995-ben tiszteletbeli egyetemi fokozatot adományozott neki az egyetem. Gyakorló bűvész, és csak azután döntött a színészet mellett, amikor úgy látta, hogy bűvészként nem érhet el jelentős sikereket.[9]
Színészi pályafutása
Színház
Alexander New York-i színpadokon kezdte színészi pályafutását, rutinos énekes és táncos. A Broadway-en Stephen SondheimVidáman gördülünk tovább (Merrily We Roll Along), Kander és EbbThe Rink, Neil SimonBroadway Bound és Accomplice, illetve Jerome Robbins Jerome Robbins’ Broadway című darabjaiban szerepelt. Utóbbiban nyújtott alakítását 1989-ben a legjobb musicalfőszereplőnek járó Tony-díjjal jutalmazták.
2003-ban újra visszatért a színpadra, és Mel BrooksA producerek című musicaljének Los Angeles-i produkciójában Alexander Martin Short párja volt.[10] Alexander Kelsey Grammer oldalán volt látható Charles DickensKarácsonyi énekének 2004-es musicaladaptációjában, mely filmes formában is elkészült.
2005-ben részt vett a Barbra Streisand szervezte születésnapi előadáson, melyet a 75 éves Stephen Sondheim tiszteletére tartottak a Hollywood Bowl-ban. A műsorban Angela Lansbury-val a Sweeney Todd-ból adtak elő részleteket.[11] Alexander a Los Angeles-i Reprise Theatre Company művészeti vezetőjeként is dolgozott, ahol rendezőként többek között a Sunday in the Park with George-ot[12] és a Damn Yankees-t[13] is színpadra vitte. 2015-ben Larry David-et váltotta annak Broadway-darabjában, a Fish in the Dark főszerepében. 2017 szeptemberében Sherie Rene Scott oldalán lépett fel John Patrick ShanleyThe Portuguese Kid című darabjának premierjén a Manhattan Theatre Clubban.[14]
Televízió
Alexander legismertebb alakítása a többszörös díjnyertes Seinfeld szituációs komédiában volt, amelyben 1989–1998 között egy kétbalkezes de szerethető figurát, George Costanzát (a címszereplő Jerry Seinfeld gyerekkori jóbarátját) játszotta. Alakításáért hét Primetime Emmy-jelölést és négy Golden Globe-jelölést kapott. Három alkalommal épp sorozatbeli kollégája, a Cosmo Kramert alakító Michael Richards nyerte az Emmy-díjat. 1995-ben azonban Alexander volt a Screen Actors Guild-díj első kiadásának díjazottja a Legjobb színész (vígjátéksorozat) kategóriában.[15]
A Seinfeld előtt a John Deere és a McDonald’sreklámfilmjeiben, illetve 1987-ben a CBS rövid életű vígjáték sorozatában, a Minden viszonylagos-ban (Everything’s Relative) volt látható. A Seinfeldbeli szerepével egyidőben szinkronhangja volt a Duckman rajzfilmsorozat főhősének, egy Eric T. Duckman nevű kacsának. A népszerű Dilbert képregénysorozat alapján készült rajzfilmsorozatban Catbertnek, egy gonosz, a humánerőforrás részleget igazgató macskának kölcsönözte hangját.
A Félig üres sorozat második évadának cameoszerepében önmagát alakította, majd a hetedik évadban újra feltűnt a Seinfeld három másik főszereplőjének oldalán.[16] Az ABCA dinoszauruszok szitkomjában több karakternek kölcsönözte a hangját. A színpadi és filmes sikerei ellenére Jason Alexander nem tudott a televízióban olyan sikereket elérni, mint a Seinfelddel. Így a 2001-ben jelentős hírveréssel induló ABC-szitkomot, a Bob Pattersont öt rész után leállították. Alexander ezt részben a szeptember 11-ei terrortámadások utáni országos közhangulattal is magyarázta.[17]
A CBSListen Up! című szituációs komédiájának főszereplője és producere is volt, azonban a Tony Kornheiser médiaszemélyiség éltén alapuló, 2004 szeptembere és 2005 áprilisa között vetített sorozat nem volt sikeres. A Family Guy: Live in Vegas című CD egyik dalában is közreműködött. A Jóbarátok sorozat Rosita kimúlik epizódjában egy öngyilkos hajlamú irodai alkalmazottat alakított, akit Phoebe hív fel, hogy tonert adjon el neki. Amikor tudomást szerez problémáiról, megpróbálja meggyőzni, hogy ne kövessen el öngyilkosságot. Erre az epizódra utalnak a Malcolm in the Middle egyik részében is, amelyben Alexander Leonard-ot, egy neurotikus és kritikus, magának való embert alakít. Itt úgy beszél magáról, mint aki tonerek telefonos eladásával foglalkozik. Később az epizódban többször is zaklatja egy George – Alexander Seinfeldbeli karakterének keresztneve – nevű ember. 1995-ben Alexander a Bye Bye Birdie musical Albert Petersonját alakította a darab televíziós filmváltozatában. 1996-ban a Muppets Tonight varietéműsorban volt vendégszereplő.[18]
1999-ben elnöke volt a New York Friars Club Roast által szervezett roast-műsornak, melyen Jerry Stiller előtt tisztelegtek. Stiller a Seinfeldben Alexander apját, a lobbanékony Frank Costanzát alakította. Az est folyamán többek között Kevin James és Patton Oswalt is fellépett, akik a Férjek gyöngye vígjátéksorozatban voltak Stiller szereplőtársai.
2008-ban a Gyilkos elmékkrimisorozatnegyedik évadánakMestermű című epizódjában Rothchild professzort,[19][20] egy művelt sorozatgyilkost alakított, aki a Fibonacci-számok megszállottja. Ugyanabban az évadban Alexander rendezte a Gyilkos vakáció epizódot. 2011-ben a Harry’s Law sorozatban egy jogtalanul elbocsátott középiskolai tanár szerepét játszotta el.[21] Ugyanabban az évben a Nőj fel, Timmy Turner! tévéfilmben Cosmo szerepében volt látható.
2018-ban az Orville sorozatban Olix, a bárpultos szerepét öltötte magára.[22] Ugyanabban az évben Gene Lundy, egy drámatanár szerepében is látható volt Az ifjú Sheldon egyik részében.
A filmrendezésbe is belekóstolt, az 1995-ös Holtomiglan, holtodiglan és az 1999-es Just Looking azonban voltak különösen sikeresek.
Egyéb munkái
Reklámok
Alexander egyik legkorábbi reklámszereplése egy 1985-ös McDonald’s hírdetésben volt, amelyben énekelve és táncolva népszerűsítette a McDLT hamburgert.[25] 1987-ben a Miller Lite sörreklámjábanYogi Berra baseballjátékos mögött volt látható, amint elképdve hallgatja a sportoló értelmetlen előadását a sörről.[26]
Az 1995-ös Super Bowl ideje alatt vetítették Rold Gold pereceket népszerűsítő reklámot, amelyben egy kutyával végez ejtőernyős ugrást egy repülőgépből. A reklámot úgy vágták meg, mintha Alexander a stadion gyepén, a közönség tapsvihara közepette érne földet.[27] Több KFC-reklámban is látható volt, többek között a San Francisco Giants baseballjátékosa, Barry Bonds vagy a The Bachelorette reality sorozat egyik szereplője Trista Rehn oldalán.[28] A híresztelések szerint később azért nem szerepelt a KFC reklámaiban, mert állítólag a vállalat beszállító vágóhídjain kegyetlenül bánnak az állatokkal, azonban az Adweek 2006 augusztus-i interjújában Alexander kijelentette, hogy: „Ez csak PETA szarság. Szerettem a KFC-vel együtt dolgozni. A PETA megkeresett, hogy közvetítsek közöttük. Úgy gondolom, hogy a KFC lépéseket tett, sajnos a PETA nem.”[29] 2007-ben az ASPCA (Amerikai Társaság az Állatok Elleni Kegyetlenség Megelőzésére) hirdetésében szerepelt.[30]
2018 augusztusában egyike lett azon hírességeknek, akik a KFC gyorsétterem-láncolat szimbólumát, Sanders ezredest személyesítették meg reklámokban.[31]
Az Alkonyzónarádiós feldolgozásában is több alkalommal vett részt.
Bűvészet
Fiatal korától érdeklődik a bűvészet iránt, és 2006 áprilisában fellépett a Hollywood-i The Magic Castle-ben. Műsorát a The Academy of Magical Arts „Parlor Magician of the Year” (Év szalonbűvésze) kitüntetéssel jutalmazta. 1989-ben a bűvészakadémia a fiatal bűvészeknek járó Junior Achievement-díjjal tüntette ki.[34]
Stand-up és házigazda
2008. május 29-én Alexander volt LOL Sudbury nyitóestjének házigazdája a kanadai Sudbury-ben, a műsort pedig élőben közvetítették 60 kanadai moziban, amely az első ilyen eset volt egy humorfesztivál esetében.
2008-ban, majd 2009-ben a Jason Alexander's Comedy Spectacular című műsorral lépett fel Ausztráliában. Az előadások során stand-up comedy-vel, improvizációval és dalokkal szórakoztatta közönségét, és mellette több ismert ausztráliai humorista lépett még színpadra. Egy hasonló show-t tartott 2006-ban Jason Alexander's Comedy Christmas címmel. 2010 elején a The Donny Clay Experience című műsorral lépett fel a Las Vegas-i Planet Hollywood Resort-ban. A címbeli Donny Clay egy, a Bob Patterson sorozatban megformált szerephez hasonló, önsegítő guru. A karakterrel Amerika-szerte is fellépett.
Jótékonyság
Alexander a Szkleroderma Alapítvány országos szószólója volt. 2005 nyarán Lee Iacocca-val a DaimlerChrysler reklámaiban szerepelt, mellyel Dr. Denise Faustman kutatására gyűjtöttek pénzt, amely autoimmun betegségek gyógyítását tűzte ki célul.[35] Iacocca és Alexander családtagjai között vannak ilyen betegségek által érintettek. 2010. január 6-án ő lett a Jenny Craig fogyókúrás vállalat arca.[36]
Több televízióban közvetített pókerversenyen is részt vett, és a Bravo csatorna Celebrity Poker Showdown 8. évadának győztese volt. Az 500 000 dolláros nyereményét a United Way of America szervezetnek adományozta, hogy New Orleans környékén segítsenek. Alexander részt vett 2007-es World Series of Poker eseményen, de a második napon kiesett a versenyből. 2009-ben a harmadik napig jutott, és a mezőny első 30%-ában végzett. Az NBCPoker After Dark műsorában 6. lett, miután Gavin Smith hivatásos pókerjátékos búcsúztatta.
Magánélete
Alexander 1982. május 31-én vette feleségül Daena E. Title-t, Stacy Title rendező unokatestvérét.[4][37][38] Két fiúgyermekük van, Gabriel[38][39] és Noah.[38]
Alexander nyilvánosan is támogatja a OneVoice mozgalmat, amely az izraeli-palesztin konfliktus rendezéséért dolgozik. A Real Time with Bill Maher műsorban elmondta, hogy több alkalommal is járt Izraelben, és ottani élményeiről beszélt.
2012-ben támogatta Barack Obama elnök újraválasztását.[40]
↑Laskowski, Amy (2015 február). „Seinfeld's Costanza Gives Master Class in Acting at CFA (A Seinfeld Costanzája színészi mesterkuzust tart a CFA-n”. Bostonia, 4. o, Kiadó: Boston University.(angolul)
↑Reel Magic Quarterly No. 2 (John Lovic interviewing Jason Alexander) (John Lovic interjúja Jason Alexanderrel). (Hozzáférés ideje: 2020-03-31.) (angolul)