Japán új hullám

A japán új hullám, vagy Nūberu bāgu (ヌーベルバーグ - nouvelle vague) a japán filmkészítők mozgalma és munkássága az 1950-es évek végétől az 1970-es évek elejéig. Az ebben az időszakban készült japán filmek azonban nem mutatnak rokonságot a francia kollégák alkotásaival, az új hullám elnevezés inkább csak reklámfogás volt.

Japán új hullám

A szabadidős szokások változásával, a televízió megjelenésével a mozik látogatottsága visszaesett, ennek következtében a közönség összetétele is átalakult: többnyire a szegényebb rétegekből származó fiatal férfiak látogatták a mozikat. A Shochiku stúdió az '50-es évek végén "létrehozta" az új hullámot, melynek keretein belül fiatalokról szóló filmeket készítettek, ezzel alkalmazkodva a nézők igényeihez. A biztosabb siker érdekében megengedték a fiatal rendezőknek, hogy önállóan rendezzenek, ellentétben azzal a régi, bevett szokással, hogy csak hosszú évekig tartó asszisztenskedést követően próbálkozhattak saját alkotással. A Shochiku sikerei a többi stúdiót is arra ösztönözte, hogy fiatalabb rendezőket alkalmazzon.

Azonban a stúdiók nem minden esetben támogatták a fiatalok lázadó szemléletét, a filmjeik sorozatos bukása láttán egyre jobban beleszóltak a rendezők munkájába. Alkotói szabadságuk védelme érdekében sokan szakítottak a nagyobb cégekkel, és az 1962 áprilisában létrejött ATG (Art Theater Guild = Művészmozi Cég) segítségével alkottak tovább, így művészileg értékes műveket mutathattak fel – a független filmgyártás megerősödött.

Jelentős alkotók

A japán új hullám képviselői: Hani Susumu, Teshigahara Hiroshi, Kurahara Koreyoshi, Masumura Yasuzo, Shinoda Masahiro, Oshima Nagisa, Yoshida Yoshishige, Imamura Shóhei és Shüji Terayama.

Hani Susumu

A japán új hullám többi filmrendezőétől eltérően, Hani Susumu karrierje a stúdiókon kívül kezdődött. 18 éves korában újságíró-riporterként dolgozott, majd édesapja egyik barátjának cégénél, az Iwanami Kiadóvállalat fotó- és dokumentumfilm részlegében kapott állást, ahol önállóan rendezett dokumentum- és reklámfilmeket.

Filmjeiben amatőr színészeket szeretett alkalmazni, illetve az improvizációra helyezte a hangsúlyt. Az 1950-es évek során készített dokumentumfilmek bemutatták Japánnak a cinema verite stílust, amely nagy érdeklődést váltott ki a többi filmkészítőből is.

Első játékfilmjét, az 1961-es Rossz fiúkat javítóintézetben élő fiúk dolgozatai ihlették, Hani az alkotást eredeti helyszínen forgatta. Az amatőr színészek, akiket a fiatal korosztályból választott, a film hitelességét segítették, ezzel elmosva a dokumentumfilm és a fikció közötti határvonalat.

Az 1960-as évek során folyamatosan rendezett, jelentősebb alkotásai az Antonioni-ra emlékeztető Férfi és nő (1963), a Bwana Toshi dala (1965), amelyben egy Kenyában élő japán mérnök megpróbál együtt élni a bennszülöttekkel, illetve az Első szerelem: pokoli változat (1968). Hani fő témája a fiatalok társadalomba való beilleszkedése és a nők helyzete volt.

Későbbi filmjeit többnyire Afrikában forgatta, különböző helyszínekkel és amatőr felvételekkel kísérletezve. Sajátos stílusával és bizonyos filmes korlátok felszámolásával a japán új hullám jelentős alakjává vált.

Imamura Shóhei

Tokióban született, 1926-ban egy felső középosztálybeli orvos fiaként. Miután 1951-ben végzett az egyetemen, rendezői pályafutását a Shochiku stúdióban, Ozu Yasujiró asszisztenseként kezdte: a Kora nyár, Az ocsazuka íze és a Tokiói történet című filmekben közreműködve. Imamura azonban nem értett egyet azzal, ahogy Ozu megjelenítette a japán társadalmat filmjeiben. Habár stílusa nagyban különbözött Ozuétól, filmjeiben Imamura is arra koncentrált, amit ő a japán társadalomra leginkább jellemzőnek vélt. „Én mindig is a japán embereknek akartam kérdéseket feltenni, mert ők az egyedüliek, akiknek a leírására, ábrázolására alkalmas vagyok.”-mondta. 1954-ben kilépett Shochikuból, és - jobb fizetés reményében - átszerződött a Nikkatsu stúdióba. Itt Yuzo Kawashima asszisztenseként dolgozott és közreműködött Kawashima Bakumatsu taiyōden című filmjének forgatókönyvében. Társszerzője egy Kawashimáról szóló könyvnek, melyet Sayonara dake ga jinsei da-ként publikáltak.

1958-ban, a Nikkatsu stúdióban készítette el első filmjét, az Ellopott vágyat, amely egy kabuki színtársulat vidéki turnéját mutatja be. Ebben a művében Imamura belemerült néhány vitatott és bizarr témába, ez pedig filmkészítői munkásságának ismertetőjegyévé vált.

A Nikkatsu azonban nem lelkesedett a radikális szemléletmódját, s Imamurát könnyebb hangvételű filmek készítésére kényszerítette, amelyek persze nem elégítették ki a rendező alkotási vágyát.

Az 1961-es filmje, a Disznók és cirkálók egy erőszakos és mozgalmas történetet mutat be a yokosukai támaszponton tartózkodó amerikai hadseregről és annak a japán társadalom alacsonyabb rétegeivel való kapcsolatáról. A Nikkatsu, sokkolva a filmtől, annak Amerika-ellenes hangulatától, nem engedélyezett újabb projektet az elkövetkező két évben Imamura számára. A rendező következő filmjeiben, az 1963-as Rovarasszonyban és 1964-es Gyilkos vágyban sem vett vissza stílusából. Ezzel a három filmmel Imamura, mint erős és egyedi látásmódú rendező vonult be a köztudatba, s a japán új hullám egyik legjelentősebb alakjává vált.

Oshima Nagisa

A japán új hullám filmkészítői közül Nagisa Oshima volt a legtermékenyebb, és azzal, hogy nemzetközileg sikeres filmeket is alkotott (például az 1960-as Kegyetlen történet az ifjúságról, az 1976-os Érzékek birodalma és az 1983-as Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence!), a mozgalom egyik leghíresebb képviselőjévé vált. Bizonyos filmjei - különösen a Kegyetlen történet az ifjúságról, az Éjszaka és köd Japánban (1960), illetve az Akasztás (1968) - hatalmas vitát generáltak (megjelenése után egy héttel Az Éjszaka és köd Japánban című film forgalmazását leállították), vagy - bizonyos esetekben - nem várt kereskedelmi sikerré váltak. Oshimát politikai nyugtalansága, illetve arra való törekvése, hogy szakítson a filmes sablonokkal és előírásokkal, Jean-Luc Godard-hoz hasonlítja. A két filmes a világ különböző pontjain, egymástól függetlenül alkotott, de mindketten érdekeltek voltak abban, hogy a filmművészetet megreformálják. Azzal, hogy a saját politikai nézetüket belecsempészték műveikbe, kifogásolták a mozi szórakozásként való definiálását.

Suzuki Seijun

A Shochiku, majd a Nikkatsu stúdióban rendezőasszisztensként dolgozott, alacsony költségvetésű filmekkel kezdte karrierjét.1956 és 1963 között 27 filmet alkotott, a legkülönbözőbb műfajokban. Filmjeit túlzsúfolt, groteszk stílus jellemzi. A tetőpontot az 1967-es A gyilkos jegyével érte el, amelyben a műfaj sablonjait a szürreális giccsig vitte el (véres jelenetek, erőszak, erotika, gyors montázs). A Nikkatsu érthetetlennek, megfoghatatlannak tartotta a filmet, s elbocsátotta Suzukit, aki ezután a televízióban és a reklámiparban dolgozott. Később visszatért a szakmába, stílusa azonban megváltozott: a gúnyt felváltotta a fantasztikum. Az 1980-as Zigeunerwesent című filmje Berlinben Arany Medvét nyert, Japánban pedig a legjobb hazai filmnek választották ebben az évben.

Források

Berkes I. és Nemes K.: A japán film világa, Magyar Filmintézet, Bp., 1997.

Read other articles:

Lumbricus terrestris Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Annelida Kelas: Clitellata Subkelas: Oligochaeta Ordo: Haplotaxida Famili: Lumbricidae Genus: Lumbricus Spesies: L. terrestris Nama binomial Lumbricus terrestrisLinnaeus, 1758 Lumbricus terrestristol adalah cacing merah besar asli Eropa, namun sekarang sudah banyak tersebar di tempat lain di seluruh dunia (bersama dengan beberapa lumbricid ), karena diperkenalan manusia. Di beberapa daerah, orang menganggapnya sebagai sua...

 

 

U

У этого термина существуют и другие значения, см. U (значения). Буквы со сходным начертанием: Ս · ሀ Буквы со сходным начертанием: ս · и Буква латиницы U Uu Изображение ◄ Q R S T U V W X Y ► ◄ q r s t u v w x y ► Характеристики Название U: latin capital letter uu: latin sma...

 

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Oktober 2016. Jacobus Antony Waleson Jacobus Antony Waleson (16 September 1807 – 26 Agustus 1882) adalah mayor jenderal Belanda yang memiliki gelar ksatria di Militaire Willems-Orde. Karier Waleson masuk dinas militer pada tahun 1826 sebagai sersan d...

Lembar heliosfer saat ini dihasilkan dari pengaruh Matahari medan magnet berputar pada plasma dalam media antarplanet.[1] Medium antarplanet (MAP) adalah bahan yang mengisi Tata Surya, dan melaluinya semua badan Tata Surya yang lebih besar, seperti planet, planet kerdil, asteroid, dan komet. Komposisi dan karakteristik fisik Medium antarplanet mencakup debu antarplanet, sinar kosmik, dan plasma panas dari angin matahari.[2][Verifikasi gagal] Suhu medium antarplanet ber...

 

 

Pemakaman Utama ŽaleCentralno pokopališče ŽaleSenja di ŽaleDetailsDidirikan1906LokasiBežigrad, LjubljanaNegaraSloveniaPemilikPerusahaan Negeri ŽaleLuas375,000 meter persegi (0,092665 ekar)Jml. pemakaman150,000 Pemakaman Pusat Žale (bahasa Slovenia: Centralno pokopališče Žale), sering kali disingkat Žale, adalah pemakaman utama dan terbesar di Ljubljana dan Slovenia. Pemakaman tersebut berada di Distrik Bežigrad dan dioperasikan oleh Perusahaan Negeri Žale. Pranala luar Wikim...

 

 

United Kingdom legislationPiracy Act 1850[1]Act of ParliamentParliament of the United KingdomLong titleAn Act to repeal an Act of the Sixth Year of King George the Fourth, for encouraging the Capture or Destruction of Piratical Ships and Vessels; and to make other Provisions in lieu thereof.Citation13 & 14 Vict. c. 26DatesRoyal assent25 June 1850Commencement1 June 1850[2]Status: Partially repealedText of statute as originally enactedText of the Piracy Act 1850 as in force...

Sculpture of Auguste Rodin You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Spanish. (April 2018) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated version of the Spanish article. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machine-translated t...

 

 

Disambiguazione – Se stai cercando il giocatore di baseball, vedi Luis Ayala (giocatore di baseball). Luis Ayala Luis Ayala (1964) Nazionalità  Cile Tennis Carriera Singolare1 Vittorie/sconfitte Titoli vinti 3 Miglior ranking n.5 nel 1958 Risultati nei tornei del Grande Slam  Australian Open  Roland Garros F (1958, 1960)  Wimbledon QF (1959, 1960, 1961)  US Open QF (1957, 1959) Doppio1 Vittorie/sconfitte Titoli vinti 1 Miglior ranking Risultati nei tornei del Gran...

 

 

Australian actor, director, writer, and comedian Shane JacobsonJacobson in 2013Born (1970-03-18) 18 March 1970 (age 54)Essendon, Victoria, AustraliaNationalityAustralianOccupationsActorentertainerdirectorwritercomedianproducerchief scout of VictoriaYears active1999–presentSpouse Felicity Hunter ​(m. 2018)​Children4[1]Websitewww.shanejacobson.com.au Shane Jacobson (born 18 March 1970) is an Australian actor, director, writer, and comedian, b...

Численность населения республики по данным Росстата составляет 4 003 016[1] чел. (2024). Татарстан занимает 8-е место по численности населения среди субъектов Российской Федерации[2]. Плотность населения — 59,00 чел./км² (2024). Городское население — 76,72[3] % (20...

 

 

52nd Grand Bell AwardsDateNovember 20, 2015SiteKBS Hall in Yeouido, SeoulHosted byShin Hyun-joon Han Go-eunTelevision coverageNetworkKBS2 ← 51st Grand Bell Awards 53rd → The 52nd Grand Bell Awards (Korean: 대종상 영화제; RR: Daejongsang Yeonghwajae), also known as Daejong Film Awards, are determined and presented annually by The Motion Pictures Association of Korea for excellence in film in South Korea.[1][2] The Grand Bell Awa...

 

 

Pour les articles homonymes, voir Caron. Leslie Caron Leslie Caron en 1953. Données clés Nom de naissance Leslie Claire Margaret Caron Naissance 1er juillet 1931 (92 ans)Boulogne-Billancourt (Seine) Nationalité Française Américaine Profession ActriceDanseuse Films notables Un Américain à Paris (1951)Lili (1953)Papa longues jambes (1955)Gigi (1958)La Chambre indiscrète (1962)Sérail (1976) modifier Leslie Caron est une actrice et danseuse franco-américaine, née le 1er juillet 1...

此条目序言章节没有充分总结全文内容要点。 (2019年3月21日)请考虑扩充序言,清晰概述条目所有重點。请在条目的讨论页讨论此问题。 哈萨克斯坦總統哈薩克總統旗現任Қасым-Жомарт Кемелұлы Тоқаев卡瑟姆若马尔特·托卡耶夫自2019年3月20日在任任期7年首任努尔苏丹·纳扎尔巴耶夫设立1990年4月24日(哈薩克蘇維埃社會主義共和國總統) 哈萨克斯坦 哈萨克斯坦政府...

 

 

Rodent-borne viral infectious disease Medical conditionLymphocytic choriomeningitisOther namesBenign lymphocytic meningitis, lymphocytic meningoencephalitis, serous lymphocytic meningitis, la maladie d'Armstrong[1]SpecialtyInfectious disease Lymphocytic choriomeningitis (LCM) is a rodent-borne viral infectious disease that presents as aseptic meningitis, encephalitis or meningoencephalitis. Its causative agent is lymphocytic choriomeningitis mammarenavirus (LCMV), a member of the fami...

 

 

Serbian secret military society Unification or DeathUjedinjenje ili smrtУједињење или смртUnification or Death's logoAlso known asBlack HandLeaderDragutin DimitrijevićFoundationAugust 1901(as Black Hand Society)[citation needed]May 1911(as Unification or Death)[1][2]Active regionsBalkan PeninsulaIdeologyYugoslavismGreater SerbiaSerbian nationalismNotable attacksKilling of Alexander IAssassination of Archduke Franz FerdinandSucceeded bySerbian...

San Vicente Localidad Otros nombres: Ciudad de la Quinta de Perón[cita requerida] San VicenteLocalización de San Vicente en Región Metropolitana de Buenos AiresCoordenadas 35°01′29″S 58°25′27″O / -35.0248544, -58.4241138Idioma oficial EspañolEntidad Localidad • País  Argentina • Provincia  Buenos Aires • Partido San VicenteIntendente Nicolás Mantegazza (PJ-FdT)Eventos históricos   • Fundación 1784Altitud  &...

 

 

2016 Formula One motor race 2016 Monaco Grand Prix Race 6 of 21 in the 2016 Formula One World Championship← Previous raceNext race → Layout of the Circuit de Monte Carlo, MonacoRace detailsDate 29 May 2016Official name Formula 1 Grand Prix de Monaco 2016[1][2][3]Location Circuit de MonacoLa Condamine and Monte Carlo, MonacoCourse Street circuitCourse length 3.337 km (2.074 miles)Distance 78 laps, 260.286 km (161.734 miles)Weather Rainy at start,...

 

 

Palazzo Azm nel quale è usata la tecnica ablaq Khan As'ad Pasha Moschea del portale Baybars di al-Zahir Ablaq (in arabo أبلق‎? letteralmente pezzato[1]) è una tecnica architettonica che coinvolge file alternate o fluttuanti di pietra chiara e scura.[2][3] Le fonti tracciano l'inizio di questo tipo di tecnica muraria nelle zone meridionali della Siria.[4] È associata come termine arabo,[5] soprattutto in relazione alla decorazione archi...

Association football club in England Football clubRotherham UnitedFull nameRotherham United Football ClubNickname(s)The MillersFounded27 May 1925; 99 years ago (1925-05-27)GroundNew York StadiumCapacity12,021ChairmanTony StewartManagerSteve EvansLeagueEFL League One2023–24EFL Championship, 24th of 24 (relegated)WebsiteClub website Home colours Away colours Third colours Current season Rotherham United Football Club, nicknamed The Millers,[1] is a professional assoc...

 

 

Le toucher vaginal est un geste médical permettant d'explorer l'appareil génital féminin par le toucher. Cet examen peut être pratiqué par le médecin généraliste, le gynécologue, la sage-femme ou l'obstétricien. Il doit être indolore. Usage Bien qu'encore couramment pratiqué de manière routinière, le toucher vaginal sur des femmes adultes qui ne sont pas enceintes et ne présentent pas de symptômes particuliers ne permet pas de détecter des pathologies. Cet examen présente en...