A Japán Alpok (japánul: 日本アルプス Nihon Arupuszu) egy három, nagyjából párhuzamos észak-déli csapású hegyvonulat, a Hida-, a Kiszo- és az Akaisi-hegység összefoglaló neve. A Japán főszigeten Honsún helyezkedik el, egyben ketté is választva azt. Ez a terület a japán szigetvilág legnagyobb átlagmagasságú része háromezres csúcsokkal, több nemzeti parkkal és számtalan népszerű sí- és hegymászóparadicsommal. Fő turisztikai központja Nagano, a téli olimpiai város.[1]Niigata, Tojama, Jamanasi, Nagano, Gifu, Sizouka prefektúrák osztozkodnak a területén.
Név eredete
Az elnevezést egy angol régésznek William Gowlandnek köszönheti, de egy szintén angol, bizonyos Walter Weston nevű misszionárius (akit a Japán alpok atyjának is neveznek) segítette elő a név népszerűvé válását. Westonról egy emléktábla is el van helyezve Kamikócsiban a Hida-hegységben, amely híres az alpesi klímájáról. Gowland eleinte csak a Hida-hegységre használta a Japán Alpok elnevezést, de ma már a Kiszo- és az Akaisi-hegységet is magába foglalja.[2] Az elnevezés azonban nem minden tekintetben fedi a valóságot, ugyanis azt leszámítva, hogy néhol a csúcsok magassága vetekedik az Alpok hegyeivel és a legmagasabb gerinceket egész évben hó borítja a pleisztocénban a hegységek csak nagyon kis része jegesedett el, ezért a glaciális formakincs rendkívül csekély az Alpokhoz képest. Valamint számos vulkán is előfordul a Japán Alpokban.[3]
Történelme
Már az 1600-as években tettek kísérleteket a hegység folyóvölgyeinek felfedezésére és az úthálózatainak a feltérképezésére. Ennek ellenére a hegygerincek sokáig ismeretlenek maradtak. Ahogy később Kodzsima Uszui fogalmazott „Azokban az időkben nemhogy a hegyek magasságát és földrajzi helyzetét nem ismerték, de még neveik sem voltak a hegyeknek. A hegymászás ezen a területen tehát azt jelentette, hogy útra kelünk egy ismeretlen országba.” Az első cikkek a geológiai felmérésekről 1890-ben jelentek meg. Ebben említésre kerültek a legmagasabb csúcsok, de a hegység topográfiája többnyire találgatáson alapult. 1891 után, az ide utazók már tájékozódhattak Basil Hall Chamberlain és W. B. Manson kézikönyvéből. A könyv, bár angol nyelven jelent meg, az itt hegyet mászó japánok mindenféle útikalauz nélkül tették ezt meg. Az 1890-es években osztották fel először a Japán Alpokat három részre (északi, középső és déli).
Az 1860-as években William Gowland a hegység több részén is felfedezőutakat tett, így ő lett az első dokumentált külföldi, aki megmászta a Jarigatake és a Norikura hegyet. Gowland régész volt, ezért a felfedezésében inkább a régészeti célok vezérelték. Bár Gowland volt az első aki felfedezte ezeket a hegygerinceket, Walter Weston volt ez aki először dokumentálta a tapasztalatait. Körülbelül húsz évvel Gowland felfedezése után, Weston maga is elindult a saját tapasztalatszerzésre a Japán Alpokba kezében Gowland jegyzeteivel.
Weston nem csak a Gowland által bejárt hegyeket mászta meg, hanem olyan kisebb csúcsokat is mint a Jonendake, Kaszadake és a Hodakajama. Elsőként dokumentálta az ittlévő geológia struktúrájukat tekinve különböző hegységrendszert. Az elsőt Kínai rendszernek nevezte, mert összefügg a Dél-kínai hegyvidék vonulataival. A második a Karafuto rendszer, mert északról, Karafutóból (egykori japán prefektúra a Szahalin szigeten) érkezik Japánba és halad dél-nyugat felé.
E két embert tekintik a Japán Alpok első, nyugati felfedezőinek. Ennek eredményeként Weston, Gowland segítségével népszerűsítette és dokumentálta a hegység különböző részeit hihetetlenül mélyreható módon.
Manapság a Japán Alpok magába foglalja a Hida-hegységet (飛騨山脈 Hida Szanmjaku), a Kiszo- hegységet (木曽山脈 Kiszo Szanmjaku) és az Akaisi- hegységet (赤石山脈 Akaisi Szanmjaku). A két legmagasabb pontja a Hotaka-hegy 3190 méterrel a Hida-hegységben és a Kita-hegy 3193 méterrel az Akaisi-hegységben. Az utóbbi a Fudzsi-hegy után a második legmagasabb csúcs Japánban. Itt található még Japán második legmagasabb vulkánja is az Ontake-hegy, amely még ma is aktív és legutóbb 2014. szeptember 27-én tört ki legutóbb.[5]
Panorámakép a Japán Alpokról
Hida-hegység
Más néven az Északi Alpok (北アルプス Kita Arupuszu). Nagano, Tojama és Gifu prefektúrákban terül el, egy kis része Niigata prefektúrába is belenyúlik. Legmagasabb pontja a Hotaka-hegy 3190 méterrel. Itt található Takayama, egy eldugott hegyi falu a Japán Alpok vonulatai között. A Kóbe marha világuralmának egyik legnagyobb kihívója a Takayama hegyi legelőin nevelkedett Hida marha.[6] A Hida-hegységben található Tateyama 3015 méter magas, Japán egyik szent hegyének tartják számon és valószínűleg az egyik leghavasabb terület a Földön. A Hida-hegység a japán Alpok részét képezik és a meteorológusok szerint bizonyos részein akár 38 méter hó is hullhat egy év alatt.
A hófedte tájat egy főútvonal szeli át, mely az óceánparti Tojama városánál indul, a nyugati oldalon éri el a Tatejama-csúcsot és egy hosszú alagúton vezet tovább Nagano prefektúrába, ahol az 1998-as téli olimpiát is rendezték. Az autóút ezen szakaszát Japánban csak úgy ismerik, a hókanyon.
A hegyi utakat kísérő hófal akár a megdöbbentő húszméteres magasságot is elérheti.[7]
Bár eddig úgy tudták, hogy Kamcsatkától délre, Kelet-Ázsiában, nem léteztek gleccserek, egy nemrégi kutatás szerint három gleccser még mindig jelen van a Curugi-hegy és a Tate-hegy közelében, köszönhetően az extrém nedves éghajlatnak a Hokuriku régióban, mely bőséges hómennyiséggel látja el a magasabb csúcsokat.[8]
Kiszo- hegység
Más néven a Középső Alpok (中央アルプス Csúó Arupuszu). Nagano és Gifu prefektúrákban található. Legmagasabb pontja a Kiszokoma-hegy 2596 méterrel. Gránitból épül fel. A folyói, mint a Kiszo- és a Tenrjú-folyó az Isze-öbölbe folynak, a Csendes-óceánba. Itt van Japán második legmagasabb tűzhányója, az Ontake-hegy. Szerkezete szerint rétegvulkán. A hegyen 2905 méteres magasságban található Japán legmagasabban fekvő tava.
Kiszokoma-hegy
Akaishi-hegység
Másnéven Déli-Alpok (南アルプス Minami Arupuszu), Nagano, Sizouka és Jamanasi prefektúrákban található. Legmagasabb pontja a Kita-hegy 3193 méterrel, mely egyben a Japán Alpok legmagasabb hegye is. A hegység a forrása az Ói és a Tenrjú folyóknak, melyek a Csendes-óceánba ömlenek.
Kita-hegy
Jegyzetek
↑Gyuricza László: A turizmus nemzetközi földrajza, Dialóg Campus Kiadó, 2008. 238. oldal, ISBN 978 963 7296 28 4
