Jakab István (Hajdúbagos, 1949. szeptember 17. –) magyar mezőgazdász, üzemmérnök, politikus, országgyűlési képviselő, 2010. május 14-től a Magyar Országgyűlés alelnöke.
Pályafutása
Tanulmányai
Eredetileg a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanulója, de a Dienes László Szakközépiskola és Gimnáziumban érettségizett 1968-ban iskolai átszervezés miatt. 1969-ben felvették a szegedi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumba, itt 1972-ben kapott szaktechnikusi bizonyítványt.[1][2]
Mezőgazdasági pályafutása
A diploma megszerzése után egy debreceni tsz-ben gyakornok, majd 1973-tól a Hajdú-Bihar Megyei Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőségen főelőadó, később osztályvezető volt. 1984-ben átment egy szülőfalujában található tsz.-be (Sáránd-Hajdúbagos Szabadság Mgtsz.), ahol annak állattenyésztési fő ágazatvezetője lett. 1986-tól 1993-ig a ISV (később: ISV Rt.) szaktanácsadója, majd tenyésztési igazgatóhelyettese volt. 1993-ban a Csákvár Mezőgazdasági Rt. igazgatóságának elnökévé választották, mely posztot 1994-ig viselte.
A MAGOSZ a 2006-os országgyűlési választáson szövetséget kötött a Fidesszel, így annak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listavezetőjeként szerzett mandátumot. A Fidesz-frakció helyettes vezetőjévé és a mezőgazdasági bizottság alelnökévé választották. 2010-ben ugyanonnan szerzett mandátumot. Az országgyűlésben 2006 és 2010 között a mezőgazdasági bizottság alelnöke volt, a 2010-es választásokat követően pedig rendes tagja lett.
Családja
Nős, két felnőtt gyermek (egy lány, egy fiú) és egy kisfiú édesapja.
Jegyzetek
↑Saját állítása szerint a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolán üzemmérnöki diplomát kapott. Ennek azonban ellentmond az, hogy 1973-ban végzett az első olyan évfolyam, amelyiknek tanulói üzemmérnöki diplomát kaptak.