Az Iron Maiden az Iron Maiden brit heavy metal együttes bemutatkozó nagylemeze, amelyet 1980. április 14-én adott ki az EMI az Egyesült Királyságban. Az USA-ban néhány hónappal később került kiadásra a Capitol Records alá tartozó Harvest Records gondozásában. Az amerikai változaton szerepelt a Sanctuary című dal is, ami Angliában csak kislemezen jelent meg. Az album a 4. helyen nyitott, és 17 hétig maradt a brit lemezeladási listán.[1] Ez volt az első és utolsó album, melyen Dennis Stratton gitározott Dave Murray mellett.
Az album dalai közül a Phantom of the Opera, a Running Free, a Sanctuary és az Iron Maiden című dalok később az együttes szinte minden koncertjén bekerültek a műsorba. Az élő fellépéseken az Iron Maiden dal közben Eddie, az együttes kabalafigurája, mindig megjelenik a színpadon, teljes életnagyságban.
A Strange World kivételével az album összes dala megjelent később a Bruce Dickinson-féle felállások előadásában, rendszerint koncertalbumokon ill. a Prowler és a Charlotte the Harlot újrafelvett változatai az 1988-as The Evil That Men Do maxi kislemez B-oldalán.
A lemezt 2017-ben a Rolling Stone magazin Minden idők 100 legjobb metalalbuma listáján a 13. helyre rangsorolta.[2] Az album szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben.
Történet
A lemez producere Will Malone, egy veterán szakember volt, de a kezdő zenekarral végzendő munka nem igazán érdekelte, ráhagyta az együttesre és Martin Levan hangmérnökre, hogy mit csinálnak.[3] A felvételek a Kingsway Studiosban, míg a keverés a Morgan Studiosban zajlott Londonban, 1980 elején. A felvételek megkezdése előtt a csapat megvált Tony Parsons gitárostól, és Doug Sampson dobostól. Helyükre Dennis Stratton (ex-United) és Clive Burr (ex-Samson) érkeztek.[4]
A dalok többségét a basszusgitáros Steve Harris írta, kettőt Paul Di'Anno énekessel közösen, míg a Charlotte the Harlot című dal Dave Murray gitáros szerzeménye. Utóbbi szám az első darabja volt azoknak a daloknak, melyekben Charlotte a szajha életét dolgozták fel. Az epikus Phantom of the Opera dalt a francia író, Gaston Leroux, Az Operaház fantomja c. novellája ihlette, jóval a híres Webber musical 1986-os bemutatóját megelőzve.
Az album első kislemeze a Running Free volt, B-oldalán a nagylemezről lemaradt Burning Ambition c. dallal. 1980. február 8-án jelent meg, és felkerült a brit slágerlistára. Ennek apropóján az Iron Maident meghívták a BBC Top of the Pops c. tévéműsorába, hogy adják elő a Running Free-t [1]. Az együttes csakis élőben volt hajlandó játszani, amire a The Who 1972-es szereplése óta nem volt példa a műsorban.[3]
A lemezfelvétel után az album áprilisi megjelenéséig az Iron Maiden folyamatosan koncertezett az Egyesült Királyságban. Februárban önállóan, a Metal For Muthas Tour keretében koncerteztek, majd márciusban a Judas Priest előzenekara voltak annak angliai turnéján. Ez az intenzív jelenlét is hozzájárult ahhoz, hogy az április közepén megjelent első Iron Maiden album rögtön a brit lemezeladási lista 4. helyén nyitott. A lemez hangzását sokat kritizálta később az együttes (főleg Harris), de sok rajongó a dalok nyers, szinte punkos megszólalása miatt a mai napig kedveli az anyagot.
A lemezbemutató turné főzenekarként egy 42-állomásos angliai koncertsorozattal vette kezdetét.[4] Az album májusban megjelenő második kislemeze a Sanctuary volt. A címadó szám felkerült a bemutatkozó album amerikai változatára, de az eredeti brit kiadáson nem szerepelt. Augusztus végétől október közepéig a Kiss előzenekaraként Nyugat-Európa nagyvárosaiban léptek fel. A november végi újabb angliai koncerteken azonban már Dennis Stratton helyén Adrian Smith (ex-Urchin) játszott az Iron Maiden gitárosként. Stratton a Women in Uniform kislemezen szerepelt utoljára.[3]
Az album dalai
Szerző(k) |
1. |
Prowler | Harris |
3:55 |
2. |
Remember Tomorrow | Di'Anno, Harris |
5:27 |
3. |
Running Free | Di'Anno, Harris |
3:17 |
4. |
Phantom of the Opera | Harris |
7:20 |
5. |
Transylvania (instrumentális) | Harris |
4:05 |
6. |
Strange World | Harris |
5:45 |
7. |
Sanctuary | Di'Anno, Murray, Harris |
3:14 |
8. |
Charlotte the Harlot | Murray |
4:10 |
9. |
Iron Maiden | Harris |
3:31 |
Szerző(k) |
1. |
Sanctuary | Di'Anno, Murray, Harris |
3:14 |
2. |
Burning Ambition | Harris |
2:42 |
3. |
Drifter (Live at the Marquee, London 1980) | Harris |
6:04 |
4. |
I've Got the Fire (Live at the Marquee, London 1980) | Ronnie Montrose |
3:14 |
Szerző(k) |
1. |
Prowler | Harris |
3:55 |
2. |
Sanctuary | Di'Anno, Murray, Harris |
3:14 |
3. |
Remember Tomorrow | Di'Anno, Harris |
5:27 |
4. |
Running Free | Di'Anno, Harris |
3:17 |
5. |
Phantom of the Opera | Harris |
7:08 |
6. |
Transylvania* (instrumentális) | Harris |
4:19 |
7. |
Strange World* | Harris |
5:30 |
8. |
Charlotte the Harlot | Murray |
4:12 |
9. |
Iron Maiden | Harris |
3:35 |
* Az 1998-as újrakiadáson a Transylvania dal lecsengése, valamint az azt követő Strange World dal intrója a Transylvania dal sávjának végére kerültek, míg eredetileg mindkettő a Strange World sávjának kezdetén foglaltak helyet.
Közreműködők
Minősítések
Jegyzetek
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) (Iron Maiden (album) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
|
---|
|
Stúdióalbumok | |
---|
Koncertalbumok | |
---|
Válogatáslemezek | |
---|
Videók és DVD-k | |
---|
EP-k | |
---|
Kislemezek | |
---|
Egyéb | |
---|