A mechanikában inerciarendszernek (a latin iners, tehetetlen szóból) nevezzük azt a vonatkoztatási rendszert, amelyhez viszonyÃtva egy test mozgására érvényes Newton elsÅ‘ törvénye (a tehetetlenség törvénye). Az inerciarendszer maga is nyugalomban van vagy egyenes vonalú, egyenletes mozgást végez, és bármely hozzá viszonyÃtott tökéletesen magára hagyott test mozgására érvényes a tehetetlenség törvénye. A gyorsuló vagy forgómozgást végzÅ‘ vonatkoztatási rendszert nem tekintjük inerciarendszernek. Newton törvényei csak ebben a vonatkoztatási rendszerben alkalmazhatóak.
Az inerciarendszerek a klasszikus mechanika alapján ekvivalensek egymással, azaz semmilyen mechanikai kÃsérlettel nem lehet a különbözÅ‘ inerciarendszerek mozgásállapotára vonatkozóan információt nyerni. A speciális relativitáselmélet szerint a vákuumbeli fénysebesség állandó, bármely inerciarendszerbÅ‘l is mérjük meg és bármelyik irányban, függetlenül a fény frekvenciájától, a detektor, illetve a fényforrás mozgási sebességétÅ‘l. A megfigyelÅ‘k sajátos csoportjára való korlátozás vonatkozik az elsÅ‘ törvényre is, vagyis arra, hogy az erÅ‘hatásoktól mentes testek állandó sebességgel mozognak. Ha egy műhold az űrben, a csillagok és bolygók gravitációs hatásától messze mozog, akkor egy inerciális megfigyelÅ‘ azt észlelné, hogy egyenletes sebességgel mozog. Megint szembesülünk azzal a ténnyel, hogy Newton törvényei nem alkalmazhatók közvetlenül a gyorsuló mozgásban lévÅ‘ megfigyelÅ‘ észleléseire.
Kapcsolódó szócikkek
