Igor Ivanovics Szukacsov, (Игорь Иванович Сукачёв), (Moszkva, 1959. december 1. –), szovjet-orosz rockzenész, költő, dalszerző, színész, rendező, forgatókönyvíró, műsorvezető.
Pályafutása
Apja végigharcolta a második világháborút Moszkvától Berlinig. Édesanyja a náci koncentrációs táborok egyik túlélője volt.
Miután elvégezte a vasúti műszaki főiskolát, közlekedési mérnök lett. Részt vett a tusinói vasútállomás tervezésében. Majd hirtelen színházi tanulmányokra váltott (Липецкое областное культурно-просветительное училище – Lipetsk Culture and Education College), és 1977-ben színházrendezői diplomával végzett.
Ugyanebben az évben megalapította a Закат Солнца вручную zenekart, amely egy album után 1983-ban felbomlott. 1983-ban létrehozott egy másik zenekart (Postscriptum), demóalbumuk a „Ne add fel!” (1982). Következő együttese a Bravo volt. 1986-ban született meg a Бригада С (Sz Brigád) – „az önjelölt proletár dzsesszzenekar”.
1994-ben megalapította az Érinthetetlenek (Неприкасаемые) nevű zenekart, amely 1994–2010-ben kilenc stúdióalbumot adott ki. A zenekar hatalmas turnékat tartott Oroszország-szerte, és Emir Kusturicával több koncerten is szerepeltek.
Szukacsov szólókarrierje 1991-ben kezdődött; tíz albumot adott ki, köztük a Moj Viszockij (Az én Viszockijom, 2014).
A Szovjetunióban az elsők között a szexuális kisebbségek jogainak védelmében beszédet tartott.
2014 decemberében nyilvánosan kijelentette, hogy támogatja az orosz szakadárokat a kelet-ukrajnai háborúban.
2015 januárjában egy internetes zenei videót tett közzé, melyet a szeparatisták támogatására rögzítettek.
Lemezek
Brigada Sz
1988: Добро пожаловать в запретную зону (Dobro pojalovat' v zapretnuyu zonu) – Welcome to the no-go zone
1995: Боцман и бродяга. Я милого узнаю по походке (Botsman i brodyaga. Ya milogo uznayu po pohodke) – Boatswain and a tramp. I recognize the sweet in his walk (with Alexandr F. Sklyar)
1996: Песни с окраины (Pesni s okrainy) – Songs from the edge
1998: Кризис среднего возраста (Krizis srednego vozrasta) – Midlife crisis
1999: Барышня и дракон (Barishnia i drakon) – Lady and the Dragon
2001: Фронтовой альбом (Frontovoy al'bom) – Frontline album
2003: Poetica (Poetica) – Poetica
2003: 44 (Sorok chetyre) – 44
2005: Перезвоны (Perezvony) – Chimes
2013: Внезапный будильник
2019: 246
Film
Húsz filmben szerepelt, hármat sajátmaga rendezett.
Rendező, forgatókönyvíró
1997: Középkorú válság (Midlife crisis)
2001: Ünnep ( The Holiday)
2010: Napház (The House of the Sun)
Színész
(fontosabbak)
1988: Rocksílusú tragédia (Трагедия в стиле рок, Tragediya v stile rok)
1991: Eltűnt Szibériában (Потерянный в Сибири, Poteryannyy v Sibiri)