4 (Inv. Testamentaría Carlos II, Alcázar de Madrid)
152 (Inv. Felipe V, Palacio Nuevo, 1747, Inv. Carlos III, Palacio Nuevo, 1772, Inv. Testamentaría Carlos III, Palacio Nuevo, 1794, Inv. Fernando VII, Palacio Nuevo, 1814-1818)
A II. Fülöp a győzelem angyalának ajánlja a gyermek Ferdinándot (Felipe II ofreciendo al cielo al infante don Fernando) Tiziano Vecellio festménye, amely 1573 és 1575 között keletkezett.
A kép két eseménynek állít emléketː a keresztény flotta 1571. október 7-ei győzelmének a lepantói csatában és II. Fülöp spanyol király fia, Habsburg Ferdinánd asztúriai herceg 1571. december 4-ei születésének. A spanyol királyi körök isteni ajándéknak tekintették két ilyen örömteli esemény rövid időn belüli bekövetkezését. Erről tanúskodik mások mellett Luis de Requesens milánói kormányzó egyik 1571. december 21-én szignált levele is.[1]
A festmény így fogadalmi ajándékként szolgál, amelynek révén Fülöp megköszöni az isteni ajándékokat. Nagyjából a kép mértani középpontjában a meztelen csecsemő, Ferdinánd látható, akit apja tart kezében. Egy angyal ereszkedik le hozzájuk az égboltból, kezében pálmaág és szalag, utóbbin latin felirat (maiora tibi) hirdeti, hogy a hercegre nagyobb dicsőségek várnak még. Alattuk szövettel letakart asztal, amelynek hasonlatossága egy oltárhoz, erősíti a kép fogadalmi ajándék jellegét.[1]
A háttérben a lepantói csata elevenedik meg, látható ahogy a gályák harcolnak. A török flotta feletti győzelmet jeleníti meg a kép bal alsó sarkában látható félmeztelen, megbilincselt férfi is; turbánja mellette hever.[1]
A kép kompozícióját az udvar javasolta a festőnek. Alonso Sánchez Coello festő készített egy rajzot az uralkodóról, amelyen a király felfelé néz, alakja enyhén elfordul, és ezt elküldték Tizianónak. A rajz csak leírásokból ismert, így ma megmondhatatlan, mennyiben követte a festő azt. A festményt 1625-ben Vicente Carducho megnagyobbította, hogy magassága egyezzen V. Károly német-római császárt a mühlebergi csatatéren ábrázoló képpel. A két festmény a madridi Alcázar palotában függött 1839-ig, amikor áthelyezték őket a Pradóba.[1]
