A Nemanjákkal való rokonság folytán emelt igényeket a szerb trónra, mert felesége Milica, Jug Bogdán leánya, IV. István Uroš közeli rokona, a Nemanja-családból származott.[2] Lázár egyik nővérét Ifj. Garai Miklós vette feleségül.[2] Vukasin főúr halála után Lázár lett a legtekintélyesebb szerb knéz,[2] és így a Nemanja-párti főurakkal együtt versenytársainak legyőzéséhez látott.[2] A szerb trónra igényt tartottak Vukasin fiai és a bosznia Tvrtko is.[2] Lázár – hogy ellenfelei és a fenyegető törökség ellen támasza legyen – elismerte Magyarország fennhatóságát és 1377-ben Prizrendben cárrá koronáztatta magát.[2] A törökök már 1381-ben megrohanták Szerbiát, de visszaverték őket.[2]1386-ban azonban sikerült elfoglalniok Ništ.[2]1387-ben Lázár Plocsniknál fényes győzelmet aratott a törökökön,[2] de belátta, hogy sokáig nem állhat ellen a török áramlatnak egymagában, így szövetségbe vonta a balkáni szlávokat.[2] Ennek a szövetségnek legjelentékenyebb tagjai I. Tvrtko bosnyák király és Iván Sisman bolgár cár voltak.[2] (Iván ugyan már török adófizető volt, de a plocsniki szerb diadal hírére nyíltan elpártolt a töröktől.[2]) Lázárnak továbbá sikerült Magyarországot is bevonni a szövetségbe.[2] Amikor I. Murád erről értesült, 300 000 emberrel indult Lázár ellen: a két hadsereg Rigómezőn találkozott.[2] A szerbekre nézve végzetes volt a csata.[2] Lázár bátran harcolt, de kifáradt lováról leszállván, másikra cserélendő, a szerb sereg megrémült, hogy cárjuk elesett, és menekülésre fogta a dolgot.[3] Így nem volt nehéz a törököknek fogságba ejteni Lázárt.[3] A csata alatt meggyilkolt Murád helyére lépő új szultán, I. Bajazid pedig kivégeztette.[4]
A krónika így tudósít haláláról:
„
Néhány év múlva ezután (a törökök) felkerekedtek a szerb föld ellen, s ott háború kerekedett, amelyben roppant nagy sokaság – megszámlálhatatlan hadsereg – pusztult el belőlük (a szerbekből), és vérontás támadt… Ekkor egyébként a harcosok egyike, név szerint Milos, aki nagyon bátor volt… lándzsával… átdöfte a gonosz Muradot, kiontotta lándzsájával egész belsejét és utálatos lelkét. A törökök megölték Lázár szerb fejedelmet a 6897. (1389) évben június havában. Bajazid vette át atyja, Murad szultánságát, hatalma alá hajtotta a szerb földet is, rákényszerítette őket, hogy adót fizessenek, hadsereget küldjenek neki, s (háborúban) vele együtt vonuljanak ki, és Stefan deszpotát helyezte atyja trónusára, hogy uralkodjék a szerbek felett.
Lázárt, aki igen Istenfélő fejedelem volt,[2] a szerb nép szentként tiszteli;[2] ereklyéi a fruskagorai vrdniki zárdában, a Szerémségben nyugszanak.[2]
↑Sokcsevits Dénes – Szilágyi Imre – Szilágyi Károly: Déli szomszédaink története. Budapest: Bereményi Könyvkiadó. 1994. ISBN 963 8182 075ISSN1216-7363 33. oldal
↑[www.tankonyvtar.hu/tortenelem/kozepkori-egyetemes-080905-784#d4e11926 Sz. Jónás Ilona: Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény (Európa és Közel-Kelet IV-XV. század)] (magyar nyelven). Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár. (Hozzáférés: 1999)