PROFILPELAJAR.COM

	Höchstädti csata
	Marlborough hercege aláírja a parancsot Blindheimnél. Robert Alexander Hillingford olajfestménye.
Konfliktus	Spanyol örökösödési háború
Időpont	1704. augusztus 13.
Helyszín	Bajorország, Höchstädt és Blindheim falvak között
Eredmény	Döntő francia-bajor vereség
	Szemben álló felek
Habsburg Birodalom; Angol Királyság; Németalföldi Egyesült Tartományok; Német-római Birodalom; Dán Királyság	Franciaország; Bajor választófejedelmség
	Parancsnokok
Savoyai Jenő; Badeni Lajos; John Churchill, Marlborough hercege	Louis Joseph de Bourbon; Claude Louis Hector; Camille d'Hostun; II. Miksa Emánuel
	Szemben álló erők
31 000 gyalogos,; 19 920 lovas,; 60 ágyú	73 gyalogoszászlóalj,; 104 lovasszázad,; 16 dragonyosszázad,; összesen 56 000 katona,; 90 ágyú
	Veszteségek
4542 halott,; 7942 sebesült	20 000 elesett, vízbe fúlt vagy megsebesült,; 14 190 fogságba esett
	Térkép
	Höchstädti csata Pozíció Németország térképén
	é. sz. 48° 38′ 42″, k. h. 10° 36′ 00″48.645000°N 10.600000°EKoordináták: é. sz. 48° 38′ 42″, k. h. 10° 36′ 00″48.645000°N 10.600000°E
	A Wikimédia Commons tartalmaz Höchstädti csata témájú médiaállományokat.

„Höchstädti csata” lehetséges további jelentéseiről lásd: Höchstädti csata (egyértelműsítő lap).

A höchstädti csata (angolszász irodalomban blenheimi csata) a spanyol örökösödési háború fordulópontja volt, melyben a John Churchill és Savoyai Jenő vezette szövetséges osztrák-angol-holland erők megsemmisítő vereséget mértek a Camille de Tallard marsall által irányított francia-bajor csapatokra. A csata után megfordult a háború menete, a harcok ezek után Franciaország földjére terelődtek.

„Második höchstädti csatának” is nevezik, megkülönböztetve az egy évvel korábban, 1703. szeptember 20-án ugyanitt zajlott első höchstädti csatától.

Előzmények

1703–1704 a Habsburg Birodalom egyik legnehezebb időszaka volt. A francia hadsereg, egyesülve a Bajor Választófejedelemség csapataival invázióra készült, emellett II. Rákóczi Ferenc felkelése a keleti országrészt fenyegette, sőt Észak-Itália felől is inváziós veszélytől kellett tartani. A veszélyt felismerve John Churchill, Marlborough grófja, a Hollandiában állomásozó szövetséges seregek parancsnoka elhatározta, hogy megállítja a Duna völgyében előretörő francia–bajor seregeket. Tervét a holland szövetségesek nem támogatták, mert féltek, ha kiviszi csapatait a régióból, a franciák lerohanják Hollandiát is.

A valóságban a szövetségeseknek, ha nem akarták elveszteni a háborút, egyetlen választása volt: Bécs megmentése, hiszen a császárváros elestével széthullott volna a franciaellenes szövetség, és XIV. Lajos francia király akadálytalanul biztosíthatta volna a spanyol trónt utódainak, ami az angolok számára elfogadhatatlan volt. Marlborough ezért azonnal elindult, és mind a hadtápot, mind az ellenség megtévesztését példamutatóan szervezte meg. Felvonulási útvonala mentén lerakatokat létesített, ahol a katonákat felszereléssel és élelemmel látták el, így a seregnek nem magának kellett az ellátmányt rekvirálnia. Ez növelte a csapatok morálját és gyorsította haladásukat. Mivel a herceg egymaga volt a hadtáp parancsnoka és a hadsereg fővezére, a ellátás tökéletes összhangban volt az útvonaltervvel (nem úgy, mint például a franciáknál). Marlborough nem csak a francia sereget tévesztette meg hadműveleteivel és irányváltásaival, de összezavarta a holland kormányt is, amely úgy tudta, hogy az angol–holland csapatok csak előrébb vonulnak a Németalföldet fenyegető franciák ellen.

Marlborough seregei öt hét alatt 400 km-t tettek meg, és a Duna felső folyása mentén megközelítették a francia seregeket. Camille d’Hostun, Tallard grófja kitért az összeütközés elől, helyette egyesült II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem csapataival; eközben John Churchill erői a Savoyai Jenő vezette osztrák fősereggel találkoztak. Itt kezdődött kettejük kapcsolata, ami a háború és életük végére kiváló munka- és baráti együttműködéssé alakult.

A csata

A seregek helyzete

A kissé nagyobb létszámú francia-bajor sereg Höchstädttől északra, Lutzingen és Blindheim falvak között foglalta el állásait a Nebel-patak mögött. A felállás szerencsétlen volt, ugyanis a sereg mögött volt a Duna folyó, jelentősen gátolva egy esetleges visszavonulást. Az osztrák erők a szövetségesek jobbszárnyán Savoyai Jenő vezetésével, a legjobb angol és holland csapatok a balszárnyon Marlborough irányítása alatt, a Nebel túloldalán álltak fel. Az angolszász történészek az angol csapatokhoz legközelebbi faluról, Blindheimről nevezték el az ütközetet blenheimi csatának.

A szövetséges támadás

A csata déli 12:30-kor vette kezdetét, rendkívül széles, 6 km-es arcvonalon. Savoyai Jenő a bajorokkal került szembe, akiknek az első vonalát két ízben is áttörte, de a bajor lovasság mindkét alkalommal vissza tudta verni. A jobbszárnyon kezdetben Marlborough nem tudott átkelni a Nebel túloldalára, kétórás küzdelem árán sikerült csak megvetnie lábát a túlparton. Ettől a ponttól a francia-bajor erők számára a helyzet kezdett romlani. A bajorok megrettentek Savoyai képzettebb osztrák csapatainak támadásaitól, és amikor a császári vezér egységei behatoltak Lützingenbe, a bajorok visszavonultak.

Marlborough erői Blindheim közelében át tudták törni a francia vonalakat is, akik szintén megkezdték a visszavonulást.

A francia csapatok pusztulása

A francia erők visszavonulását nagyban gátolta a Duna, mely megakadályozta, hogy dél felé meneküljenek. Északnyugati irányból érte őket a támadás, így egyedül kelet felé egy szűk folyosón, a folyóval párhuzamosan tudtak volna elvonulni, azonban a bajor erők megfutamodásával ez az út ki volt téve az osztrák erők támadásának. A visszavonulókat a folyóba szorították, ahol megpróbáltak átkelni, sokan megfulladtak, sokakat elfogtak. A végeredmény: a francia–bajor sereg összességében több mint 35 000 főt vesztett, azonban a szövetségesek is 12 000 halottal és sebesülttel fizettek a győzelemért.

A szövetséges erők győzelmüket a franciák rossz helyezkedésének, az angol csapatok rendkívüli tűzfegyelmének, valamint Savoyai Jenő és John Churchill remek vezetésének köszönhették.

Következmények

A háború menete ezzel a győzelemmel megfordult. Az osztrák főváros, Bécs fenyegetettsége elmúlt, a harcok francia földre terelődtek, és egy évtizeddel később, 1714-ben angol-osztrák győzelemmel fejeződött be a háború. A csata Rákóczi-szabadságharc menetének fordulópontját is jelentette, hiszen a közvetlen invázió veszélyének elhárulásával Ausztria a magyarországi eseményekre is odafigyelhetett.

Források

szerk.: Jeremy Black: Höchstädti csata, Hetven döntő csata. Az ókortól napjainkig. Budapest: Atheneum Kiadó Kft. (2006). ISBN 9789639615922
Zachar József. Csaták, hadvezérek, katonák a XVIII. században. Budapest: Tankönyvkiadó (1990). ISBN 963-18-1921-3