Hutter Ottó (Budapest, 1961. január 20.[2] – 2006. február 21.[3][4]) magyar informatikus, az eLearning Fórum kezdeményezője és társelnöke. Egyike volt azoknak, akik elsőként ismerték fel az eLearning meghatározó jelentőségét az oktatásban, és e terület meghatározó alakjává, iskolateremtő egyéniségévé vált.[2][5]
Életpályája
Hutter Ottó 1984-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán,[2][6] ugyanott 1985-ben híradástechnikai szakmérnöki,[7] 1989-ben egyetemi doktori[8] címet szerzett. A SZTAKI-ban kezdett el dolgozni,[2][5] 1990-től az intézet Informatika Főosztályának szoftver-projektvezetője lett,[5] majd 2002-ben az eLearning részleget vette át. Itt a részleg fő témájához kapcsolódó alapvető technológiai és módszertani fejlesztéseket végzett és vezetett.[5][4] Fiatal szakemberként a vezetője illetve tagja volt több eLearninggel foglalkozó szakmai bizottságnak.
2001-től a „CIO Fórum” konferenciasorozat kezdeményezője és a programbizottság elnöke is volt.[5][3] Alapítója és társelnöke volt az eLearning szabványosítási bizottságnak,[5] tagja az OM Digitális Taneszköz Minősítő Bizottságának,[5] kezdeményezője és társszervezője az „eLearning Fórum” konferenciasorozatnak.[5] Aktív tagja volt számos szakmai egyesületnek, t.k. 1996-2005 között az Informatikai Vállalkozások Szövetsége elnökségének (egy időben alelnök).[5][4] A vállalati főinformatikusok munkájának elismerésére megalapította az „Év CIO-ja” díjat.[9][3][4]
Házas volt, családos.[2] 2006. február 21-én, 45 éves korában hunyt el.[5] Vele azonos nevű édesapja is szakmabeli volt, a TKI vezető munkatársa, állami díjas.[10]
Művei
Szerzője illetve szerkesztője volt két szakkönyvnek és több tucatnyi szakmai publikációnak, és haláláig szerkesztője a Computerworld hetilap CIO rovatának.[5][2]
Kiadói, kiadványgondozói tevékenységet is kifejtett, és több informatikai kezdeményezés
ötlete fűződik hozzá.[5][3][4]
↑Nekrológ 1:Hutter Ottó nekrológ. itf.njszt.hu. NJSZT iTJ (2016. június 29.) (Hozzáférés: 2021. március 6.) In memoriam Hutter Ottó.
↑Nekrológ 2:Elhunyt Hutter Ottó. www.origo.hu. Origo (2006. február 22.) (Hozzáférés: 2021. március 6.) Techbázis.
↑Ki kicsoda 95:Műszaki és természettudományi ki kicsoda, A-Z: Pályaképek magyar és magyar származású műszaki és természettudományi szakemberekről, kortársainkról. [főszerk. Hetényi Pálné]. [Budapest]: OMIKK. 1995. XIV., 393. o. ISBN 963-593-211-1
↑NJSZT adattár:Hutter Ottó. itf.njszt.hu. NJSZT iTJ (2016. június 29.) (Hozzáférés: 2021. március 6.) Adattár, személyek.
↑Díjalapítás:Hutter Ottó Díj alapítása.Business online, XI. évf. 3. sz. (2006. március) Hozzáférés: 2021. március 6.