Horváth János gyakorló orvos és Kollerich Vilma fiaként született, 1853. június 16-án keresztelték Kecskeméten.[1]Horváth Ádám jogász bátyja. Gondos nevelésben részesült; középiskoláit (1863-70) a helybeli református gimnáziumban végezte; 1872-73-ban a harmadévet az ottani jogakadémián töltötte, 1873-tól a budapesti egyetemen hallgatta a jogi tanulmányokat. 1877. októberben jog- és államtudományi doktorrá avatták és 1878. januárban nyert ügyvédi oklevelet. Időközben az akkor fönnállott pesti, majd budapesti királyi törvényszéknél, majd a budapesti királyi ítélőtáblánál működött mint gyakornok, segédfogalmazó és fogalmazó. 1886-tól elsősorban a budapesti, majd 1891-től a pestvidéki királyi ügyészségnél mint királyi alügyész működőtt. 1904-től budapesti egyetem magántanára volt.
Irodalmi működése 1873-ban kezdődött, mikor a kecskeméti jogakadémián Kecskemét város Széchenyi-díját nyerte el: A török-magyar harczok eredete s azok befolyásáról sat. c. pályaművel. (Kéziratban maradt.) Ez időtől fogva néhány évig a Kecskeméti Lapokban jelentek meg dolgozatai. 1875 és 1890 között a német egyetemeken annyira kifejlett, jogi korrepetícióval foglalkozott, majd külföldön tett egyes utazásokat. 1895-ben a Jogba és Ügyvédek Lapjába iránycikkeket, tanulmány-töredékeket és könyvbírálatokat írt; a Pesti Napló is közölt tőle ez évben ismételten cikkeket.
Munkái
A magyar királyság közjoga. Budapest, 1893 (Ism. Nemzet 332. sz.)
Az 1867. évi kiegyezés. Történelmi, közjogi és politikai tanulmány. Budapest, 1894
Kossuth Lajos, mint Pestmegye követe és mint miniszter a 67-es kiegyezés és a függetlenségi párt programmja szempontjából. Budapest, 1895
Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Budapest, Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
