Pályafutása során megfordult szülővárosa csapatában, ahol 2007-ben 25 bajnokin lépett pályára. Pályafutása elején több kisebb csapat, így a Jászapáti VSE, a Bőcs és a Kazincbarcika csapatában is játszott.
Az élvonalban a Kaposvár Rákóczi színeiben mutatkozott be, a somogyi csapatnak kapitánya is volt. Többször sérülések hátráltatták, térdszalagjaival és kulcscsontjával is műteni kellett.[1][2] 2013 nyarán szerződött Mezőkövesdre.[3] Tagja volt a kövesdiek első élvonalbeli csapatának, majd a kiesést követően is maradt a klubnál.
2016 márciusában a Soproni VSE ellen a félpályáról a kapuba ívelve szerzett látványos gólt.[4] A 2016–2017-es évadban már nem kapott sok lehetőséget az ismét élvonalban szereplő Mezőkövesdben, csupán nyolcszor lépett pályára, így 2017 nyarán Kazincbarcikára szerződött.[5]