A Heathrow ConnectLondon egyik reptéri vasútja volt, amely összekötötte a Paddington pályaudvart a Heathrow-i repülőtérrel. A vasútvonal azonos útvonalon közlekedett, mint a Heathrow Express, de Nyugat-London több állomásán is megállt. A vonatok nap közben és este félóránként indultak mindkét végállomásról. A forgalom 2005. június 12-én indult meg, az utolsó üzemnap pedig 2018. május 19-én volt, amikor a vonalat átvette a TfL Rail, hogy helyén 2019 őszén megindulhasson a Crossrail.[1]
Vállalat
Struktúra
Működése idején a Heathrow Connect mögött egy összetett működési struktúra állt. A járműveket és a személyzetet a Heathrow Airport Holdings állította ki a Heathrow Express leányvállalatán keresztül. A vonal Paddington és Hayes & Harlington közötti szakaszáról származó a bevételt a Great Western Railway, a repülőtéri szakasz emelt díjait pedig a repülőteret üzemeltető cég kapta meg,[2] utóbbi esetben azért, mert a Heathrow Airport Holdingshoz tartozik a repülőtéri elágazás és a reptér alatti vasúti pálya.
Díjszabás
PaddingtontólHayes & Harlingtonig a Great Western által alkalmazott vasúti díjszabás volt érvényben, a reptéri ágon pedig fix összegű, emelt díjú jegyet kellett megfizetni, melynek összege a vonal megszűnésekor 6,30 font volt.[3] A repülőtér speciális díjszabása miatt az Oyster card, a különböző időtartamú Travelcardok és a Freedom Pass igazolványok nem voltak érvényesek ezen a szakaszon.[3] A vonal 2005-ös megnyitásakor a Hayes–Heathrow közti 3 mérföldes (4,8 km) táv díja 6 font volt, ami mérföldenként 2 fontot jelentett, ezzel pedig a világ egyik legdrágább vasúti járatának számított.[4] A Heathrow Connectet Paddington és Heathrow olcsó kapcsolataként hirdették, habár a 10,30 fontos jegy ára közel fele annyi volt, mint a Heathrow Expressé, de kétszer annyiba került, mint a metró. Az menetideje 25 perc volt, míg a Heathrow Expressé csak 15 perc.
A Heathrow Connect Paddington és a reptéri elágazás között a Great Western fővonalon, az elővárosi vonatok vonalán közlekedett. A Heathrow Express fejlesztésével egy időben a Connect vonalát is villamosították és ATPvonatbefolyásoló rendszert telepítettek rá. 2008-ban a Crossrail építése során a repülőtéri vasúti elágazást átalakították egy külön szintű csomóponttá, hogy a reptéri vonatokat ne hátráltassa a Great Western fővonal forgalma.[5]
2004-ben mind a négy szerelvényt megvásárolta a Heathrow Connect, és még a szállításuk előtt átépítéseket végzett rajtuk.[10][11] A négy használt vonat mellé rendeltek még egy ötödik ötrészest is, melyet 2005 novemberében szállított le a Siemens, azonban csak 2006 decemberében állt forgalomba.[12] A használtan vett négy szerelvényt 2006-ban egészítették ki egy-egy ötödik egységgel.[13][14]
A Crossrail megnyitására felkészülve a Transport for London2018. május 20-án átvette a Heathrow Connect üzemeltetésén, és helyén kiterjesztette a 2015 májusában elindított TfL Rail szolgáltatását.[15][16] A vonalat integrálták a londoni díjfizetési rendszerbe, leszámítva a reptéri ág extra költségét.[17]
A Crossrail építkezésinek befejeztével a vonalat átkeresztelik Elizabeth line névre, és ettől kezdve a vonatok hosszabb útvonalon, Abbey Woodig fognak közlekedni a belváros alatt húzódó alagútban, érintve Bond Street, Liverpool Street és Canary Wharf állomásokat is.[15]
↑Heathrow Express (angol nyelven). Railway Tachnology. (Hozzáférés: 2018. december 13.)
↑Train Times (angol nyelven). Heathrow Connect. [2018. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 14.)
↑ (2003. október 15.) „Class 350s could be rebuilt” (angol nyelven). Rail (472), 6. o. ISSN0953-4563.
↑ (2004. március 31.) „360s to use old bodies” (angol nyelven). Rail (484), 24. o. ISSN0953-4563.
↑ (2004. július 31.) „Heathrow Connect plans revealed” (angol nyelven). Entrain (31), 28. o.
↑ (2006. február) „Final Hex 360 arrives” (angol nyelven). Today's Railways UK (50), 57. o. ISSN1475-9713.
↑ (2007. február) „Fifth coaches arrive for Hex 360s” (angol nyelven). Today's Railways UK (62), 62. o. ISSN1475-9713.
↑ (2007. május 14.) „New 360/2 Vehicles Arrive Rail” (angol nyelven). Rail (559), 55. o. ISSN0953-4563.
↑ abElizabeth line (angol nyelven). Transport for London. (Hozzáférés: 2018. december 14.)
↑TfL Rail (angol nyelven). Transport for London. (Hozzáférés: 2018. december 14.)
↑Elizabeth Line Fares Announced (angol nyelven). Oyster and National Rail, 2018. március 17. (Hozzáférés: 2018. december 14.)
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Heathrow Connect című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.