Hans Joachim Morgenthau (Coburg, 1904. február 14. – New York, 1980. július 19.) német származású amerikai jogász, politikatudós, a nemzetközi kapcsolatok egyik meghatározó teoretikusa, a realista elmélet megalkotója.
Morgenthaut Edward Carr mellett a klasszikus realizmus megalapítójaként tartják számon. 1948-ban hat pontban foglalta össze a politikai realizmus alapelveit:
Lét objektív törvénye a politikában: A politikai viselkedést és a társadalmat objektív törvények határozzák meg. Ennek gyökere az emberek természetében keresendő. Azért, hogy a társadalmat jobbá tudjuk tenni, ezeket a törvényeket meg kell értenünk. Aki ezt megérti, politikai sikerre számíthat.
A politika hatalom- és érdekelvei: A nemzetközi politikán, így a politikai-történelmi valóságon keresztül vezető utat a hatalom értelmezésén keresztül találhatjuk meg. Ez a felfogás összekötő kapocs az ész és a tények között. Az ész megpróbálja a nemzetközi politikát és történelmi-politikai valóságot is megérteni.
A nemzeti érdek és ennek gazdasági jelentősége: Az érdek fogalma, amit hatalomként definiálunk általában, nem időtől és körülményektől független, hanem mindig az aktuális politikai körülmények határozzák meg.
Erények: A diplomatáknak nem szabad olyan erkölcsi tényezőkre hagyatkozniuk, mint bizalom, hűség, őszinteség, mert a morális célok túlzott követése veszéllyel jár, és éppen az ellenkezőjét fogják elérni, mint amit eredetileg akartak.
A nemzeti és az univerzális erények közötti különbség: A legnagyobb politikai rossznak azt tekinthetjük, amikor a nemzetek saját erkölcs-fogalmukat akarják univerzálisan megmagyarázni.
Az autonóm szféra politikája: A politikai szférát önálló értelemszférának kell tekintenünk. Ez az autonómia nagyobb, mint a közgazdaságtané. Eszerint a politika, mint tudomány is jobban számít, mint a közgazdaságtan.
Nemzetek közötti politika
Nemzetközi közeg: a harmónia kis világa (amelyet az egyének átmenetileg megzavarnak), ugyanakkor tartósan (erőszakosan megnyilvánuló) hatalom- és érdekellentétek színtere is
Morgenthau szerint a szuverén államokból álló nemzetközi rendszer kormány nélküli, anarchikus és decentralizált jellegű – erre kell alapozni a nemzetközi viszonyok elméletét is. Szemben áll a liberális megközelítés jogi-normatív szemléletével, amely az értékeket hangsúlyozza, és a tényekre fekteti a hangsúlyt.
Oka: a nemzetközi rendszerek anarchikus szerkezete
Véleménye M. „emberképéből” következik, mely szerint az emberek a szeretet teremtői, másrészt viszont az imperialista politika pusztító egyénei
(a status quo megbomlása, például a helyi uralom megszerzése után a világuralom elérése)
Hatalmi egyensúly-elmélete
Hatalmi egyensúly egy tényleges folyamat, amely a hatalmi harcot nemzetközi szinten szabályozza
A konfliktusokat csak korlátozni tudja, megszüntetni nem!
A XIX. század hatalmi egyensúlyát tekintette ideálisnak
Háború
Oka: nem a politika felek hiányos ismeretei, hanem a hiányzó megértés egymás iránt!
Nemcsak anyagi érdekellentét robbanthatja ki, hanem ideológiai összeférhetetlenség is
Bízik abban, hogy a diplomácia meg tudja oldani a konfliktusokat
A háborút elősegítő tényezők a következők:
A nemzeti érdekek túlzott képviselete
Nacionalizmus
Nemzeti politika eszményítése
Szerinte nemcsak a kommunizmus, hanem a fanatikus demokrácia is veszélyes
A hidegháború nagy bírálója, aki a katonai műveletekben látta a „megoldást”
Legfontosabb a biztonságpolitika, minden más nemzeti célt csak „extráknak” titulál
Az egyre növekvő szovjet nukleáris fegyverkezés hatására M. is síkra száll a fegyverkezés fejlesztése mellett
Az USA és a világpolitika számára a legnagyobb fenyegetés a nukleáris fegyverek elszaporodása
A hidegháború kevésbé ideológiai, mint geostratégiai probléma
Az ideológia fátyla telepedett rá a geostratégiai törekvésekre
Morgenthau szerint a diplomácia közvetlen szerepet játszik a potenciális konfliktusok elkerülésében, a már meglévők csillapításában, kezelésében, ezáltal közvetve hozzájárul a status quo fenntartásához is. Véleménye szerint egy ország háborúba keveredése alapvetően az általa folytatott diplomácia csődjét, bukását is jelenti, s ez a bukás veszélyeztetheti a világ békéjét is, nem csak egy adott állam külpolitikájának sikerét. A diplomácia feladata reálisan felmérni más államok képességeit, folyamatosan összehasonlítva saját céljait a nemzetközi politikai viszonyok többi szereplőivel, és fel kell tudnia becsülni a többi szereplő reális erejét.