Halide Edip Adıvar (oszmán-törökül: خالده اديب اديوار; IPA: [hɑːliˈdɛ ɛˈdip ɑdɯˈvɑɹ]) (1884–1964) török regényírónő, feminista politikus. Regényeiben élesen kritizálta a nők alacsony társadalmi helyzetét, illetve ahogyan ő látta, az érdeklődés teljes hiányát a helyzet megváltoztatására. A török függetlenségi háborúban katonaként is szolgált.
Halide Edip (más névváltozatokban Edib[11]) Isztambulban született, arab nyelvet és matematikát tanult az American College for Girls (ma Robert College) iskolában, 1901-ben végzett.[12] 15 éves korában, 1897-ben Halide Edip lefordította Jacob Abott Anya című művét, amiért II. Abdul-Hamid szultán a Jótékonysági Renddel (Şefkat Nişanı) jutalmazta.
Első férjétől, Zeki Salihtól két gyermeke született, mielőtt elváltak.
Első regénye, a Seviye Talip 1909-ben jelent meg. 1917-ben másodszor is férjhez ment, Dr. Adnan Adıvarhoz, a következő évben pedig az Isztambuli Egyetemen kezdett irodalmat oktatni. Ebben az időszakban kezdett el tevékenykedni a nacionalista mozgalomban, majd férjével részt vettek török függetlenségi háborúban, ahol Halide előbb tizedesi, majd őrmesteri rangban szolgált.
Halide Edip regényeinek főhősei erős akaratú, szabad szellemű nők, akik erős ellenállással szemben sikeresen véghezviszik céljaikat. Több írásában hangsúlyozta a nők szerepét a függetlenségi háborúban.