A Hadakozó fejedelemségek kora (i. e. 453/403–i. e. 221) a Csou(Zhou)-dinasztia második felének, az ún. Keleti Csou(Zhou)-kornak az utolsó időszaka, amikorra a Csou(Zhou) királyi ház már minden hatalmát elvesztette, s a kínai területek felett hét nagyobb állam, Csi(Qi), Csu(Chu), Jen(Yan), Han, Csao(Zhao), Vej(Wei) és Csin(Qin) osztozott. A korszak kezdetét az jelentette, amikor i. e. 453-ban a megelőző időszak, a Tavasz és ősz korszak legerősebb fejedelemsége, Csin(Jin) három részre, Han, Vej(Wei) és Csao(Zhao) fejedelemségekre szakadt. A három új állam létrejöttét i. e. 403-ban szentesítette a Csou(Zhou)-házi király. A Hadakozó fejedelemségek korát az államok közötti állandó háborúk, illetve az államokon belüli centralizációs és reformkísérletek jellemezték. Ez a kor volt a kínai politikai filozófia aranykora. Az i. e. 3. század elejére három állam emelkedett ki a többi közül: Csi(Qi), Csu(Chu) és Csin(Qin). Végül az északnyugati Csin(Qin)nek sikerült legyőznie valamennyi riválisát, és i. e. 221-ben egyesítenie egész Kínát, és Csin(Qin)-dinasztia néven megteremtette az egységes kínai császárságot.
A Keleti- vagy Kései Zhou(Csou)-kor, vagyis az i. e. 770-től i. e. 221-ig terjedő időszak két részre osztott korszakát, a Tavasz és ősz korszaka (Csun-csiu si-taj(Chunqiu shidai) 春秋時代), valamint a Hadakozó fejedelemségek kora (Csan-kuo si-taj(Zhanguo shidai) 戰國時代) is utólag egy-egy történeti műről kapta a nevét,[1] mivel mindkét mű az adott korszak történetét dolgozza fel.[2] A magyarul A hadakozó fejedelemségek politikája[3] vagy A hadakozó fejedelemségek intrikái (Csan-kuo cö(Zhanguo ce) 《戰國策》)[4] címen fordított,[m 1] az i. e. 209-ben összeállított művet Tsien Tsuen-hsuin (Csien Cun-hszin(Qian Zunxin) 錢存訓) a következőképpen jellemzi:
„Akárcsak a Tavasz és ősz (Chunqiu), a Hadakozó fejedelemségek (Zhangguo) kifejezés is a történeti mű címéből vált az adott korszak elnevezésévé. A sajátos stílusú könyv diplomáciai jellegű érveléssel és példákkal alátámasztva fejti ki a hatalmi politikák stratégiáit. A színes jellemzésekkel tarkított okos meggyőzés módszere szellemességet és humort kölcsönöz a műnek, melynek irodalmi értéke nagyobb, mint a történeti.[5]”
Története
Az államok térhódítása és átrendeződése a Hadakozó fejedelemségek idején[6]
A Tavasz és ősz korszakban öt fejedelemség emelkedett ki a többi közül. Ezek közül az egyik, a központi fekvésű Csin(Jin) 晉 i. e. 453-ban három részre szakadt, mindháromban a Csin(Jin)ben korábban uralkodó dinasztia egy-egy főembere alakított saját uralkodóházat. Ezzel a jelentősebb fejedelemségek száma hétre emelkedett. A szakadást i. e. 403-ban az ekkor már valós hatalommal nem rendelkező Csou(Zhou) király is elismerte, innentől szokás számítani az új korszak, a Hadakozó fejedelemségek (Csan kuo(Zhan guo)) időszakának kezdetét.
Ebben a korszakban, miután a Csou(Zhou)-ház teljes eljelentéktelenedése nyilvánvalóvá vált, az államok közötti küzdelem még élesebb lett és új dimenziókat öltött. Már nem csak az országhatárok kiterjesztéséért, a minél nagyobb befolyásért harcoltak a fejedelemségek, hanem nyíltan vállalták az új célt, a többi állam megsemmisítését, a kínai világ egyesítését. A fejedelmek sorban felvették az eddig csak a Csou(Zhou)-ház által használt vang(wang), „király” címet, ezzel is jelezve, hogy immár az egész birodalomra igényt tartanak.[7]
A harc általánossá válását elősegítette a vas, a „demokratikus” fém elterjedése. Kína ugyanis a Keleti Csou(Zhou)-korban lépett be a vaskorba. Vasból, a drágább bronzzal szemben, mezőgazdasági szerszámok is készültek, ami elősegítette a termelés hatékonyságának növekedését. Az új fém jelentősége a harcászatban még nagyobb volt: lehetővé tette, hogy a korábbi, arisztokratikus, költséges harci szekerekre épülő hadakozást felváltsa az olcsó vasfegyverekkel ellátott tömeghadseregek háborúja.[8]
Az évszázados harcok folyamán az i. e. 3. századra végül három állam emelkedett ki: a déli Csu(Chu) 楚,, az északkeleti Csi(Qi) 齊 és az északnyugati Csin(Qin) 秦. A végső harc végül e három fejedelemség között zajlott, amely végül Csin(Qin) győzelmével zárult.[9]
A hegemóniáért folytatott küzdelem két síkon folyt. A külpolitika területén megélénkült a diplomácia, szövetségek köttettek és bontattak fel, háború háborút követett. A lehető legsikeresebb szövetségi rendszer létrehozására, s ezzel a birodalom egyesítésére két elképzelés létezett. Az egyiket, a „horizontális szövetség” elvét Csin(Qin) próbálta elfogadtatni: ennek alapján keleten Csi(Qi) államra támaszkodva Csu(Chu) állammal szemben próbált tengelyt létrehozni. A másik, a „vertikális szövetség” terve Csu(Chu) államban született: ez Csin(Qin) kirekesztésével, Csi(Qi) és Csu(Chu) körül hozott volna létre erős államcsoportot a kisebb fejedelemségek részvételével. Ebből látszik, hogy valójában két ország állt egymással szemben: Csin(Qin) és Csu(Chu), s mindkettő Csi(Qi) államot próbálta megnyerni a terveihez.[10]
A másik jelentősebb terület, ahol az egyesítési harc zajlott, az egyes államok bel- és gazdaságpolitikája volt. A hadakozás ugyanis nemcsak a harcmezőkön folyt. Azért, hogy a lehető legerősebb hadsereget tudják kiállítani, a fejedelemségek igyekeztek mindent alárendelni a katonaság fejlesztésének és ellátásának. Ehhez meg kellett találni a kormányzás, az erőforrások összpontosításának leghatékonyabb módjait. Az egyes államok sorra léptették életbe a különböző reformokat, s mint a történelem megmutatta, a legsikeresebb belső intézkedéseket végrehajtó állam lett az, amelyik az évszázados véres harcban végül felülkerekedett. A reformokhoz új eszmékre és képzett kormányzati szakemberekre volt szükség – ezeket biztosították a különböző filozófiai iskolák, elsősorban az i. e. 4. században megjelent legizmus. Ennek következtében a korszakra jellemző változás a hivatásos tisztviselők megjelenése a kormányzatban és a városok fontosságának megnövekedése, mivel a közigazgatási központok idekerültek, továbbá a polgárság kialakulása.[11]
A Hadakozó fejedelemségek korának államai i. e. 350 körül.
↑A műnek egyelőre nem létezik magyar fordítása, így a kínai történelemmel, irodalommal kapcsolatos magyar nyelvű könyvek, tanulmányok hivatkozásaiban általában a két fent említett forma valamelyike jelenik meg. A magyar nyelvű sinológia szakirodalom meglehetős egységet mutat abban, hogy a csan-kuo(zhanguo) 戰國 kifejezést „hadakozó fejedelemségek” alakban használandó. A bevetett és általánosan követett gyakorlat szerint a korszak megnevezése: Hadakozó fejedelemségek kora.
↑Salát 2013:Salát Gergely: „Történeti áttekintés”. In Kósa Gábor - Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 10–31. ISBN 978-963-284-374-2
↑Tsien 1993: Tsien, Tsuen-hsuin 錢存訓: "Chan kuo ts'e 戰國策". In Michael Loewe (szerk.). Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide. The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California. pp. 1–11. ISBN 1-55729-043-1
